Melyik a kedvenc budapesti pályaudvarod?
2015. március 09. írta: Despota

Melyik a kedvenc budapesti pályaudvarod?

ic.jpg

Azt is kérdezhetnénk, melyiket dózerolják le, vagy alakítsák át, ahogy a Déli pályaudvar esetében is tervezik, ennek ellenére mi sokkal inkább azt szeretnénk kideríteni, melyik budapesti pályaudvar áll legközelebb hozzátok, melyiket sajnálnátok a legjobban, ha netán egy napon a Józsefvárosi állomás sorsára jutna. Kizárólag a legnagyobb forgalmú pályaudvarokra koncentrálunk, ezért Rákosrendező, Ferencváros és Kőbánya-Kispest kapásból ki is esett, végül a következő 4 vasúti csomópont mellett tettük le a voksunkat; Déli pályaudvar, Kelenföld vasútállomás, Keleti pályaudvar, Nyugati pályaudvar. Nincs más dolgotok, mint szavazni és kiválasztani, melyik budapesti pályaudvar a kedvencetek, melyik a legszebb és melyiket hiányolnátok a leginkább. Ne feledjétek, a döntés ismét a Ti kezetekben van!

Van egy ötleted, vagy írnál egy cikket nekünk? A nagydontes@gmail.com címen elérsz minket!

Déli pályaudvar

deli_pu_foto_iho_hu.jpg

A Déli egy modern építésű (mihez képest?) fejpályaudvar, melynek elődje, a Déli Vasút tulajdonában álló Buda állomás 1861-ben nyílt meg a Buda-Kanizsa vonal végállomásaként. A Déli pályaudvar nevet 1873-ban aggatták rá, de nem földrajzi fekvése miatt, a vasúttársaságról nevezték el. A történelem viszontagságai nem kerülték el, a második világháború során teljesen lebombázták, egészen a 60-as évekig ideiglenes létesítmény szolgálta ki az utasokat. Végül Kővári György építész tervei alapján 1970-ben megkezdődött a rekonstrukció, a régi épületeket lebontották és végül a ma is ismert jegypénztár és váró átadása után 1975-re készült el a teljes épületkomplexum. A kétezres évek elején újabb változtatásokat eszközöltek a pályaudvaron, perontetőt emeltek a 4. és 5. vágány közé, ennek következtében kivágták a Déli terebélyes lombkoronájú fáit. Az épületek állapota az elmúlt 40 évben erősen leromlott, de az igazi gebasz idén januárban következett be, amikor is a teljes pályaudvart kénytelen volt lezáratni a MÁV, mivel a vasúthoz vezető alagút életveszélyesen omlani kezdett. Azóta teljes a pangás a Déliben, a környező boltok és éttermek konganak az ürességtől, több helyen már dolgozókat is el kellett bocsátani a csökkenő forgalom miatt. Az sem biztos, hogy valaha újra pályaudvarként fog funkcionálni a Déli, újabban arról lehet olvasni, hogy egy szuperkórházat húzhatnak fel a helyére.

Kelenföld vasútállomás

01kelenfoldsajat.jpg

A Kelenföldi pályaudvar a 4 legnagyobb forgalmú vasúti csomópont egyike, szerepe pedig még jelentősebb lehet, ha a Déli pályaudvar valóban megszűnik. 1999 óta Volán autóbusz állomás működik a közvetlen közelében, 2014 óta a 4-es metró végállomása is itt található. Az 1861-ben átadott ős-Déli pályaudvarral egyidejűleg építették meg a mai Kelenföld vasútállomás elődjét, amelyet akkoriban Újbuda állomásnak hívtak. A Déli pályaudvar számára jelenleg igen nagy problémát okozó, a Gellért-hegy alatt áthaladó vasúti alagutat szintén ebben az évben adták át. Az első világháborút követően számos fejlesztést eszközöltek Kelenföldön, első lépésként fedett tejrakodó és gyorsáru raktár épült. Mivel a második világháború romba döntötte a Déli pályaudvart, felmerült, hogy a Kelenföldi pályaudvar vehetné át a szerepét, de ez nem valósult meg, hiszen a Délinél megkezdődött a területrendezés. 1978-ban nagyszabású munkálatok kezdődtek Kelenföldön, a cél a kapacitásbővítés volt. 1983-ban felsővezetéket építettek ki Kelenföld és a Déli pályaudvar között, 1986-ban elkészült az aluljáró is, ami az Etele teret köti össze Őrmezővel. A vasútállomás 2007-ben ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját, ebből a jeles alkalomból kifolyólag műemléki védelmet kapott.

Keleti pályaudvar

09-keleti-a.jpg

Budapest legforgalmasabb személypályaudvara a Keleti, amelyet eredetileg Központi Indóházként ismertek, 1892-ben kapta meg mai nevét. Nem csupán földrajzi fekvésére utaltak vele, hanem Erdéllyel és a Balkánnal fenntartott kapcsolatára is.A kiegyezést követően 1883-ban új személypályaudvar létesítése vált szükségessé a Kerepesi úti vámnál, a mai Baross térnél. Az állomást az első években még csak egy kétvágányú pálya kapcsolta az országos hálózathoz. A Józsefvárosi pályaudvar keleti végénél csatlakozó vágányok a Keleti pályaudvar mellett kiszolgálták a Józsefvárosi pályaudvart is, a nyíltvonali elágazási szakaszon hamarosan üzemi zavarok keletkeztek, ezért független bevezetés vált szükségessé.A pályaudvar épületét 1881 és 1884 között építette Rochlitz Gyula és Feketeházy János tervei alapján a Magyar királyi államvasutak. Az épület eklektikus stílusú, 43 méter magas homlokzatának tetején egy allegorikus szoborcsoport található, a főhomlokzat kapuzata mellett James Wattnak és George Stephensonnak a szobra látható. Alkotóik Stróbl Alajos és Vasadi Ferenc. A 2008-ra felújított pénztárterem freskóit Lotz Károly és Than Mór készítette. A második világháború alatt a pályaudvar súlyos sérüléseket szenvedett, majd  1969-ben, a 2-es metró építésével alakították át a teret, a metró és a pályaudvar között aluljárórendszert építettek. 2014-re készült el a 4-es metró építése miatt szükségessé vált újabb átépítés, ekkor nyerte el a Keleti pályaudvar és környéke ezidáig végleges formáját.

Nyugati pályaudvar

12189568.jpg

A Nyugati pályaudvar Budapest egyik legidősebb, legpatinásabb fejpályudvara, amely szintén nem földrajzi fekvéséről, hanem a vasúttársaságról kapta a nevét. Elővárosi vonatok indulnak innen a Dunakanyar irányába, de eljuthatunk innen Szegedre, Esztergomba és Szolnokra is. A mai pályaudvar elődjét, a Pesti indóházat az első magyar vasútvonal (Pest-Vác) építése okán emelték, a növekvő vasúthálózat azonban egy jelentősebb központ kiépítését tette indokolttá. Az új pályaudvar terveit az osztrák August de Serres építész és a később az Eiffel-toronyról világhírűvé vált párizsi Gustave Eiffel cége készítette és 1877-ben nyílt meg az utazóközönség számára. 1891-ben kapta meg a Nyugati nevet. A Nyugati szintén komoly találatokat szenvedett a második világháború során, a háborút követően azonban helyre tudtál állítani. Az utolsó komoly rekonstrukció a 70-es évek végén, 80-as évek elején zajlott a pályaudvaron, a 3-as metró építése miatt aluljáró rendszert hoztak létre és felüljárót emeltek a a Bajcsy-Zsilinszky út és a Váci út között. Emiatt lebontották a pályaudvar melletti épületet, az egykor kétes hírű szállodát, amelyet a népnyelv a pályaudvarról „Westend”-nek nevezett. Az elnevezés azóta a Váci úti áruforgalmi raktárak helyén épült WestEnd City Center bevásárlóközpont neveként él tovább. A teljes felújítás csak 1988-ra készült el. 2006 körül a magyar kormány a romos vasúti területek beépítését és kormányzati központot létrehozását szorgalmazta, még azt is felvetették, hogy a vasútforgalmat Rákosrendező állomásra költöztetik, de a terve nem valósult meg, a kormányváltással lekerült a napirendről.

A döntés

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr477253227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.03.10. 10:03:13

Déli - lepukkant, rossz helyen van, állandóan próbléma van a felsővezetékekkel, állandóan késnek a vonatok

Kelenföld - ritka módon lepukkant, elhanyagolt

Keleti - tele van arab és egyéb kisebbségi telefon, valuta és egyéb lopott holmi nepperrel

Nyugati - hajléktalkan tanya

Azon kívül parkolni egyiknél sem lehet normálisan. Tömegközlekedésen meg elég cinkes a bőröndökkel utazni a lépcsőkön/mozgólépcsőkön keresztül. Felőlem le lehet dózerolni az összeset. Az egész MÁVval együtt.

harisnyaoutlet 2015.03.10. 14:29:47

Hozzánka déli van közel, a hölgyekhez pedig a prémium harisnyák:)

harisnyaoutlet.hu/alakformalo-harisnya

Skubidor 2015.03.10. 15:16:55

A PÁLYAUDVAR elnevezések kicsit becsapósak, de logikusak. Ugyanis a DÉLI pályaudvar Déli irányokat szolgál ki, és a korabeli Budapest északi részén építették. A KELETIi viszont a Nyugat magyarországot, a Nyugati pedig Kelet magyarországot. Vagyis, hogy bárki, aki vonaton érkezik, le tudjon szálni legalább 3 helyen. Budapest 2 szélén, és közepén. Hogy ne legyen felesleges átlapolás, átszállás generálva. -- Ezért a DÉLI pályaudvar megszüntetése eszement baromság ! ( biztosan Lakóparkozni akarnak már megint...100 milliárdok a FITYISZ-isták zsebébe ! ) -- csak nem gondoljátok, hogy a "néhány db." tégla leomlása valós érv a megszüntetésre ??? -- építész vagyok, hihettek nekem. Az 1944-45-ös ostrom óta, ott nem végeztek semmiféle karbantartást...Rövidebben: a DÉLI helyett, a kedves ötletelő az ANYUKÁJA sírját dózerolja le inkább ! (ha még nincs sajátja...)

ini 2015.03.10. 21:18:16

Ki a pályaudvarokkal a városból

Arcade Macho 2015.03.10. 23:08:11

egyertelmu hogy a 4 lehetoseg kozul a Deli lenne az aminek nekimehetnenk a dozerek
Kelenfoldi pu megis csak helyi vedettseg alatt van, nem lehet azt ugy ledozerolni, a keletiert meg a nyuigatiert meg kar lenne, olyan szepek :)

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.03.11. 10:08:13

kelenföldit inkább fejleszteni kéne, ha már odamegy a négyes metró, hogy legyen valami értelme

Arcade Macho 2015.03.11. 11:29:38

a Deli pu -rol mar a 60as evekben kideritettek hogy nem kell, meg lesz 20 ev taknyolas talan, oszt majd le lehet dozerolni
a Nyugati pu meg ~ 8 eve kerult be a koztudatba hogy nem kell, ami valo igaz, ha meglenne a nyugati-kelenfoldi alagut, akkor ugyis mar ott a csigatempo helyett egy alagutban menne lent az elovarosi vasut, es mindenki jobban jarna vele
viszont a Nyugati epuletet nem dozerolnak, hanem valami mas funkciot talalnanak neki, valoszinuleg vedett is

Arcade Macho 2015.03.11. 11:30:20

@pingwin: most fejlesztik, lesz ott intermodalis csomopont, a regi epulet meg helyi vedettseg alatt all, valami funkciot talalnak neki is

Pax Deorum 2015.03.11. 14:50:32

Mindegyik szép – lenne, ha jó állapotban lenne.
Lehet, hogy nagyon konzervatív vagyok, de én annak örülnék legjobban, ha mindegyik felújítva, pályaudvarként funkcionálna még hosszú évtizedekig. Nyugat-Európában minden pályaudvar úgy néz ki, mint egy korzó, vagy éppen bevásárlóközpont (jó értelemben): tisztaság, csillogó felületek és burkolatok, nyüzsgő emberek, gusztusos üzletek, kávézók.
Nem értem, miért csak nálunk nem megy ez. Pedig még a „plázastop kijátszására is alkalmasak lennének.

Albu 2015.11.03. 00:50:39

A Nyugati nem a társaságról kapta a nevét, hiszen az a vasút nem is járt Budapesten, de pláne nem a Nyugatiba.

De talán Budapest-Dunapart a kedvenc, ha már pu. végződésű kell. Vagy inkább Filatorigát : )
süti beállítások módosítása