Ön szerint mennyire kell félni a koronavírustól Magyarországon?
2020. február 28. írta: Despota

Ön szerint mennyire kell félni a koronavírustól Magyarországon?

koronavirus.jpg2020. január elején egy eddig ismeretlen koronavírus okozott felső légúti megbetegedéseket és tüdőgyulladást Kínában, a 12 millió lakosú Vuhan városában. A kutatók először azt feltételezték, hogy a vírus kígyóról terjedhetett át emberre, de egyre valószínűbb, hogy denevértől ered. A fertőzés kordában tartása érdekében egy sor kínai nagyvárost lezártak a hatóságok. Vuhan szellemvárossá vált. Január végére a vírus a világ számos országában megjelent Ausztráliától az Egyesült Államokon, illetve Franciaországon és Németországon át Oroszországig. 2020 februárjára a betegek száma túllépte a 60 ezret, de a fertőzöttek valódi száma ennél jóval magasabb lehet.

A tudósok versenyt futnak az idővel, pár hónapon belül embereken is tesztelhetik a koronavírus elleni védőoltást. Jelenleg négyfajta vakcinát fejlesztenek, a legígéretesebbet fogják majd kipróbálni embereken is, de a WHO szerint még legalább másfél évet kell várni a  vírus végleges ellenszerére

Időközben Magyarországon is vizsgáltak két gyanús esetet, de egyiküknél sem igazolódott be a fertőzés. A hazai csalók sem tétlenkedtek természetesen, koronavírus elleni maszkokat árulnak a WHO nevében, telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől.

k_epa20200208050-1000x600.jpg

De vajon szabad-e kínai büfébe járnunk? Kinyithatjuk-e a Kínából rendelt árukat? Mennyire súlyos a helyzet és mennyire kell rettegnünk Magyarországon egy mindent elsöprő halálos világjárványtól? 

A DÖNTÉS

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr9015473082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2020.02.27. 14:57:20

Koronavírus: már 14 halott Olaszországban
Nagyon tart a koronavírustól? Nem lehet, hogy túl sok újságot olvas?

tart a franc ! majd akkor , ha már 1 millióan meghaltak, majd akkor elkezdek gondolkodni arról, hogy elkezdjek-e félni vagy várjak meg még 1 millió halált !

érdekes, hogy mindig válsághelyzetben derül ki, hogy mennyi baromgondolkodású emberke is él e földön ! :O)

bandiras2 2020.03.01. 12:44:08

40 éves vagyok.
Félek tőle? nem.
El fogom kapni? szerintem igen.
Meg fog gyötörni. Persze hogy meg fog. Neocitran, multivitamin, meg vettem 10 nap instant kaját meg konzervet, mert nem lesz hangulatom főzni. Túlélem, és minden megy tovább. Néhány ember meghal mint egy rendes influenza szezonban. talán kicsit több. Naés?
süti beállítások módosítása