Ön szerint vezessen még meccset Kassai Viktor?
2017. április 19. írta: Despota

Ön szerint vezessen még meccset Kassai Viktor?

629kassai-bayern.jpg

Kassai Viktor vezette a keddi nap meccsét, a Real Madrid-Bayern München BL-negyeddöntő-visszavágót, amin a hazai csapat volt az egyértelmű esélyes, mert az első meccset 2-1-re megnyerte. Ritkán látni annyi szarvashibát BL-szuperrangadón, amennyit a magyar bíró és segítői elkövettek. A németek 90 perc alatt ledolgozták ugyan a hátrányukat, de egy hibás kiállítás lehetetlen helyzetbe hozta őket a hosszabbításra. A mérkőzést vezető Kassai Viktor több olyan ítéletet is hozott, ami miatt jogosan támadják őt és a stábját. A legegyértelműbb hiba a Real Madrid második gólja előtt történt, amikor Cristiano Ronaldo lesen vette át a labdát, és szerezte meg az egyenlítő gólt, de a Real és Ronaldo harmadik góljánál is lesen kapta a labdát a gólszerző, a partjelző méterekkel volt lemaradva. A müncheniek leginkább Arturo Vidal második sárgás kiállítása miatt ugrottak neki Kassainak, szerintük a Bayern-játékos nem a realos Asensio lábát, hanem a labdát találta el. A Real is kaphatott volna egy büntetőt a hosszabbításban, amikor Casemirót gáncsolta Boateng a tizenhatoson belül, de Kassai nem fújt. A realos Casemirót is kiállíthatta volna, de menet közben meggondolta magát. A Bajnokok Ligája-kiesést jelentő vereség után a Bayern Münchennél akkora volt a felháborodás, hogy Robert Lewandowski, Arturo Vidal és Thiago Alcantara a mérkőzést követően Kassai Viktor után ment, rendőröknek kellett bemenni az öltözőbe, hogy kivezessék a hangosan káromkodó focistákat.

viktk-e1492590755124-1024x576.jpg

A világsajtó ízekre szedte Kassait, sokan a videóasszisztens-rendszer bevezetését sürgetik. De vajon vezessen még meccset a jövőben is Kassai Viktor és csapata? A döntés ezúttal is az Önök kezében van!

A DÖNTÉS

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr5912437867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2017.04.19. 21:25:38

Cristiano, homosexual, homosexual...

átlátó 2017.04.19. 21:55:18

Sok a Viktor. Megárt.

cardiobascuralis 3 2017.04.19. 23:08:06

Casemirót nem buktatta Boateng, Casemiro egy remek műesést mutatott, amiért második sárgával ki kellett volna küldeni. Illetve ekkor már a pályán sem lehetett volna, mert Robben felvágásáért egy második sárgával már korábban ki kellett volna küldeni. Meg akkor is, amikor a 16-oson belül kézzel (alkarral) vette le a labdát, és se sárgát nem kapott, sem a Bayern 11-est. Szóval Casemiro 2 kiállításnyit elkövetett a meccsen, és 1 sárgát kapott összesen.

Vidalt korábban ugyan kiállíthatta volna, de ezért az esetért pont nem, a lassításban jól látszott, hogy a labdát találta el.

Kassai már sokadjára bizonyítja, hogy teljesen alkalmatlan a játékvezetésre, megye II.-ben talán még vezethetne, mert ott egy ilyen után elpáholnák a szurkolók. És kurvára megérdemelné.

Ez tutira bundameccs volt, ennyit ingyen ember nem téved.

Kurvára kell a videóbíró, mint az amerikaifoci-meccseken, a jelenlegi rendszerben a vb, az Eb, a BL, az EL mind a fogadási csalások melegágyai, nem véletlenül nem nagyon akarja a FIFA meg az UEFA vezetése, akik ezzel dollármilliárdokat keresnek a csalásokon.

CSB1196 2017.04.19. 23:21:59

Kassi mindkét oldara tévedett, de többet a Real kárára, Vidalt sokkal hamarabb kellett volna kiállítania, Casemiro buktatása egyértelmű büntető volt, és a Robben szokásos színészi vetődésére könnyen befújt tizi..
Összegezve olyan csapat amely egy akcióból szerzett gólt sem tudott produkálni (csak egy véleményes tizi éd öngól) nem érdemelt továbbjutást, a Real jobb volt mindkét meccsen.

to:rppapa 2017.04.19. 23:23:09

@cardiobascuralis 3: Pontosan. A legegyértelműbben éppen a videóbíró tesztelése során, a francia-spanyolon bizonyította, hogy nem képes objektíven levezetni még egy barátságos meccset sem, nemhogy egy BL kieséses rangadót. Mert lehet mondani, hogy a videóbíró jól vizsgázott, de másrészt Kassai ott is két sorsdöntő hibát vétett, amit csak a videó után korrigált.
Nem lesz attól rosszabb a magyar foci híre (de jobb se!), ha nem bohóckodik ott olyan, aki újra és újra súlyos hibáival kerül a nemzetközi sajtó figyelmébe.

Jehuda 2017.04.20. 00:23:12

Van az a pénz, amiért korpás az ember haja.

J.W. Booth 2017.04.20. 00:35:23

azért nagy dolog volt ide visszakapaszkodnia. annak idején, amikor a Bayern-Barca BL-elődöntős ámokfutását láttuk, nem hittem volna, hogy kap még komoly meccset a pályefutása során..
Úgyhogy, van innen visszatérés.

Most megtapasztalta a Bayern, hogy milyen a fasz másik oldalán lenni Kassainál

böször 2017.04.20. 00:38:44

Lehet hogy Kassainak az évek során túl nagy arca nőtt, de legtöbbször az asszisztensei hagyják cserben. Ez a lesek megítélésénél is kitűnik. Az persze kérdés hogy ha a teljes védelmet átjátsszák és lefutják, használ-e a futballnak a lábak, a csípő és a vállak vonalának kicentizése a leshelyzet megállapításához és a pillanat elmúltával ez megdönthetetlenül sikerülhet-e határ helyzetekben. A foci sokkal keményebbé, gyorsabbá és durvábbá vált. Nem véletlen a horror balesetek, arccsont és koponya repedések sokkal nagyobb száma, mint korábban. Nem működik a profik vagyunk, védjük a saját és ellenfelünk testét is, mint munkaeszközünket elv sem már. A reakciókból nyilvánvaló, hogy a második sárga lap kiosztása, amely automatikus kiállítással jár, sokkal drasztikusabb eszköz, mert nem a játékost, hanem a csapatot sújtja és előnyt jelent az ellenfélnek. Mégsem lenne célszerű, ha erre külön mérlegelés alakulna ki a játékvezetőkben, bár látunk már ilyen jeleket. Vidal egyébként egy agresszív vadállat és közepes futballista, aki a kiállítása előtt a szerelés során, a labda elrúgása után, egy koránt sem ok- és szükségszerű mozdulattal kisöpörte a levegőben lévő ellenfele alól az egyik lábát.

böször 2017.04.20. 00:45:20

Kassai kicsi, sárga de a mienk. _ Bástya elvtárs

Kegy 2017.04.20. 05:19:04

Vezessen: Iváncsa- Beloiannisz , vagy Decs - Őcsény rangadókat. Ott is lehet része rendőri védelemben

nu pagagyí 2017.04.20. 06:04:00

Kassai jelentős meccseket vezet, így a hibái is nagy visszhangot generálnak. De az tény, hogy meccset eldöntő hibákat követ el. Pechje lehet, de én nem bíznék rá több ki-ki meccset, mert valahogy vonzza a botrányt. A magyar bajnokságban rengeteg tét nélküli mérkőzés van minden szezonban, oda is kell a jó szakember.

legyetek 2017.04.20. 06:52:51

A csúcson kell abbahagyni.

Nietzsche__ 2017.04.20. 07:14:40

Mindenki hibázhat! Bár, ... ha újra előfordul, abba kéne hogy hagyja. Mondjuk szerintem a németek megbuktatják most a München miatt!

HaD 2017.04.20. 07:33:28

Isten nem ver bottal csak karsaival:) amit anno a Barca ellen a Bayern-nek befújt akkor kellet volna egy életre eltiltani...csak a spanyolok(katalánok) úriemberek és nem cigánykodnak a bíró öltözőjében. Szemét kis pöcs ez a karsai de3 a Bayern megszívta...anno nem reklamáltak hogy a 4-ből 3 szabálytalan gólt adott meg nekik....kcsög

Conchobar 2017.04.20. 07:35:08

Ezek után Kassaira egy kisebb műtét vár: visszább kell venni a nagy arcából

röf 2017.04.20. 08:49:01

Akármennyit is hibázott Kassai, az jól látszik az összes bíró működésén: a mai futball állva hagyta a játékvezetést.
Maga a játék nagyon gyors lett, a játékosok pedig mindent megtesznek a bírók megtévesztéséért.
Rengeteg alattomos belépő, rengeteg műesés, rengeteg szimulálás, jajgatás, majd meghal, veri a gyepet, azt hinnéd vége mint a botnak. Aztán fölugrik.
A Bayern pedig nyugodtan panaszkodhat, akár még igaza is lehet, sőt Kassait el is tiltathatják, de nem érdemeltek továbbjutást.
Kapura nem lőttek a két meccs alatt, legjobbjuk Neuer volt, a szinészkedésben pedig ugyanolyan profik, mint a Real.

2017.04.20. 09:01:54

A futball ezen szintjén nagyon nagy pénzek mozognak, ennek megfelelően nagyon sok érdek mozog.

Akárhogy is, manapság a bíráskodás ezen formája elavult mára. Amikor azok, akik rögzítik a mérkőzést, olyan technikával dolgoznak, hogy a fűszálakat meg lehet számolni, akkor egy les, vagy szabálytalanság megítélése (ami mindig vitára adott okot az eddigiekben is) már nem lehet kérdéses, ráadásul több szögből rögzítik a történteket. Ennek megfelelően a pályán lévő bíró csupán a videobíró kinyújtott keze kellene, hogy legyen. Még a partjelzők is feleslegessé válnak.

Persze ezt sokan nem akarják, nem véletlenül. Amíg bíró kell egy sporteseményre, addig a csalás, tévedés, rossz, igazságtalan döntés felelősségét könnyen lehet egy ember nyakába varrni, aki védekezhet azzal, hogy ő úgy látta az eseményt. A videobíró pedig nem téved.

Duplaxiii 2017.04.20. 09:57:47

Hát igen, aki úgy látta, hogy kassai a Real kárára tévedett többet, az igazán tárgyilagos, elfogulatlan. Vélhetően magasan képzett a játékvezetés és a labdarúgás területén. Feltételezem, hogy ők a hívő fidesz-szavazók táborába tartoznak.
De a poszthoz.
Írna valaki egyetlen olyan nemzetközi meccset, ahol kassai JÓK vezetett és egységes elismerést kapott?
Mert én kizárólag olyanról tudok, ahol érdemben nem befolyásolta a kimenetet, de mindkét oldal napokig szidta, vitatta működését.
Ugyanakkor számos van, ahol DÖNTŐ hibát vétett (Ukrán-Angol meccs!), ennek utolsó és minőzíthetetlen pontja a mostani meccs, ahol sokat és mind önmagában is befolyásoló fújása volt.
Igaza van egy előttem szólónak, ez nem lehet egyszerű "rossz napja volt", azaz sima hiba.
Ennyit - és egy előrevettített célt kiszolgáló - hibát csak szándékosan véthet valaki.
Mi magyarok tudjuk 1978-ból, ahol a mostaninál kisebb hibákkal döntötte el e gy játékvezető a Magyar-Argentin meccset! De a mostanihoz hasonló volt Thierry Henry kezezős gólja, ahol a menő franciákat kellett segíteni, nehogy lemaradjanak a világeseményről.
Most csak annyi a kérdés, hogy ez egy UEFA-alapú marketingdötés lényege vagy a illegális fogadópiac érdeke volt.
Kassai itthon is megosztó és nem elfogadott, egyszerűen vegye fel a jutalmat és vonuljon vissza. De a jövőben nekünk magyaroknak ne keltse rossz hírünket a világon!

Duplaxiii 2017.04.20. 10:00:38

@röf: Igazad van, de például tegnap a Barca meccsen meg kimondottan jól és korszerűen fújt a spori.
Gondolom ebben szerepe volt a PSG meccs elcsalása és kassai előző napi csalásai is.
Kicsit meg is lepte a barcás hobbitválogatottat, hogy az test test elleni kontaktokat tegnap nem fújták le, nem tudtak szabadrúgásokat, büntetőket, kiállításokat kierőszakolni...

Duplaxiii 2017.04.20. 10:18:50

Az utóbbi időben többször több helyen kitárgyaltuk már, videóbíró kell. Kassai óta azt is tudjuk, hogy AZONNAL!
A foci felgyorsult (önmagához képest, mert más modern sportágakhoz ma is lassú) és több olyan klasszikus szabálya van (les), melyek döntően befolyásolják az eredmény.
Mivel a fociból is cirkuszt, üzleti vállalkozást csinálnak, elfogadhatatlan, hogy egy-egy ember visszavonhatatlan döntésén százmilliók ússzanak el, hogy előre látható legyen a folyamat, mert x csapat gazdaságilag hasznos, y meg nem... Tehát tudhatjuk, hogy nem lesz meglepetés, mert üzletileg nem elfogadható ha kiscsapatok jutnak a fináléba,
A murinnyó első BL győzelme ma nem jöhetett volna össze, mert ugye akkor nem volt nagycsapat a négy között... Ma viszont a 16 és a 8 között már szűrik a továbbjutást, így most is két nagycsapat, egy harmadik nagyon jó és egy nagyon jó meglepetés csapat van ott, tehát minden meccs a döntőig gazdasági előny!
A többi, gyors sportágakban már bevezették a videózást, sokban ott van a valós idejű időmérés, pozíciójelzés (autóverseny, sízés), a korábban botrányosan értékelhetetlen sportágakat átlakították nézhetővé (biatlon, a hibákat azonnal le kell futni, így a célban azonnal a valódi eredmény látható!) és igazolást nyert, hogy a szubjektív és nem ellenőrizhető sportágak mennek a lecsóba (birkózás, amatőr boksz stb.)
Ma csak annyit kellene tenni, hogy a fociban definiálják a videózás szabályait (a próbák jól teljesítettek!), így nem lenne időveszteség, a labdába, játékosok mezébe mehetne jeladó chip, így a valós pozíciók azonnal "felrajzolhatók" lennének, ez könnyítené a videózást és látványossá tenné a közvetítéseket.
Ehhez is meg van ma minden: térinfomatika.
A videóbíró csak jelez és gól vagy meg nem adott gól esetén visszanézés és döntés. A chip pedig egyszerűsíteni a gólvonaltechnikát és a visszanézéseknél grafikus jelzésekkel is könnyítené a döntést.
Ez MA azonnal beveztehető lenne ezen a szinten.
És kellene pár apróság is, mert láthatóan a szabályokat a bírók nem alkalmazzák a színészkedés, az időhúzások esetében.
Minden sportágban vannak idők! Itt is lehetne, hogy bedobás 10 mp és ha nem, akkor a másik jön. Szabadrúgás max. 1 perc! A gyors sportágakban van támadóidő, mégis lehet játszani.
Ma 90-ből 60 percen játszanak, a 30-nak a döntő része a bedobás és a szabadrúgás területe... Ha a szabadrúgás 1 perc, akkor a fetrengés, szimulálás, nézőhergelés is megszünne! Ma rossz nézni, hogy egy pogós kontakt után 1 perc halálkörüli fetrengés, majd a srác felpattan és röhögve szalad tovább.
Igen, ha sérült vagy, akkor levinni is csak adott idő után jöhet vissza! Ha valóban sérült, akkor úgy is tovább ápolják, de az, hogy fetreng, leviszik majd azonnal jelentkezik, hogy jönne vissza? Mondjuk 5 perc a vonalon kívül.
Szóval ez most úgy rossz, ahogy van. Nézhetetlen, lassú és előre kiszámítható meccsek, ha meg meglepetés van, az tippmix...

röf 2017.04.20. 10:22:44

@Duplaxiii:
Na ezt speciel nagyon utálom a Barcában, ők űberprofi szinten űzik a műeséseket.
A bírók pedig önként(?) és dalolva eszik meg ezeket, és adják a szabadot meg a tizenegyest.

Duplaxiii 2017.04.20. 10:25:21

Ördögtől való, ha az lenne bevezetve, hogy kombinálni kellene a futó órát a tiszta idővel?
Tehát menne a foci 90 percig futóórával, de minden olyan esetben, amikor orvosi stáb a pályán ápol valakik (csak akkor!!!!) egy küön órával mérnék az erre fordított időt? És azt mindenki láthatná, a kijelzőn is, és a meccs végén ez az idő autómatikusan hozzáadódna a játékidőhöz és a játékvezetői hosszabbításhoz?
Mondjuk 10 per ápolás volt a meccsen összesen, a végén a spori 3 percet hosszabbít, így 10+3 azaz még 13 perc foci?
Értelmetlenné a szimulált időhúzás!
Most meglökik, elfekszik jön a stáb, ápolják 2-3 percig, belocsolják életvízzel, lemegy és jelentkezik, hogy jönne vissza! Ha ezt 5x megteszik, 10-15 percet lopnak el büntetlenül (egy csapat...) és a plusz 2-5 perc hosszabbítás valójában 80 perces játékidőt jelent...

Duplaxiii 2017.04.20. 10:31:15

@röf: Így van!
Ha emlékszel a PSG meccs utolsó 15 percére, akkor ott már csak a PSG elen fújt a spori, azaz folyamatosan adta vissza a zsugát a Barcának, ők meg mást sem tettek, mint a 16-20 méteres sávban keresztben cipelték a labdát, hátha "felrúgja" valaki őket, vagy belöbbölik a labdát a 16-oson belülre, ahol egy sima kontaktból lehet 11-es.
Ez történt és addig ment, amíg meg nem lett a 6. gól.
Ha csak 20%-át befújták volna a Barca ellen, például a félpályánál a labdaszrezéseknél, az 10 percet hozott volna a PSG-nek, újra kellett volna építeni a támadásokat, kiestek volna a ritmusból.
És ugye a kapusuk 5 percig a ellenfél előtt volt, azaz garantált volt, hogy a PSG már nem szerez labdát...
Így kell úgy beavatkozni, hogy még védhető is.
De kassai már ezen is túllépett. Ez kb. az az eset volt, mint amikor Gerát (ha jól emlékeszem...) állították ki a török kapus helyett... A videóbírózás mutatta volna, hogy fordítva, a kapuszt kellett volna...

röf 2017.04.20. 11:03:01

@Duplaxiii:
A PSG két gólt kapot közvetlenül a bíró miatt, nagyon pipa voltam.
Amúgy sem szeretem a Barcát, mert mindig is utáltam a szinészkedést, és azt a tikitaka nevű, semmire sem jó passzolgatást.
A fél világ meg kelt-feküdt a gyönyörtől, hogy nyolcvan százalékban a Barcánál van a labda... közben az eredmény egy-egy volt.

totii 2017.04.20. 11:55:25

Itthon ne, nemzetközit bátran.

Herlock Sholmes 2017.04.20. 11:57:59

Karsai Viktornak már régen a hölgyek bridzspontjait számoló budai zsúrpubik között lenne a helye. Pályára az ukrán meccs óta nem lett volna szabad engedni. Lehet okolni az asszisztenseket, de azokat ő választja ki maga mellé. Én nem tudom, ki dugja Kassait a bírójelölő szervezettől, de a németek nem arról híresek, hogy meccs után a bíró után szaladgálnak az öltözőbe. Hogy a Barca vagy a Real mennyit fetreng, az eltörpül Kassai pozőr, magamutogató, gusztustalan stílusához képest. Ha egy meccsen a bíró a főszereplő, azt a meccset meg lehet baszni.

gigabursch 2017.04.20. 12:10:11

Nem érdekel a foci...

Amúgy meg: Ki az aki sosem hibázott?
Csak a hibájából tanul az ember...

cardiobascuralis 3 2017.04.20. 14:52:53

@CSB1196:
Te ugye rádióban nézted a meccset?
Mert különben ennyi baromságot nem nagyon hordanál össze.
Majd egyszer nézd meg tévében is, akkor rájössz te is.

@Duplaxiii:
Ha mérnek tiszta játékidőt, fölösleges a hosszabbítás. Az ugyanis pont az állásidők miatt lenne elméletileg.
Amit a nagycsapatokról írsz, az viszont igaz. A Real 10. BL-győzelménél pl. a bíró a döntőben addig hosszabbított, amíg a Real be nem gyötörte az egyenlítő gólt a hosszabbításhoz, kb. a 97. percben. Az eléggé a pofátlan csalás csúcsa volt, egyértelműen az Atleti érdemelte volna a BL-t.

A Barca-PSG szintén egyértelműen a pofátlan csalás mintapéldája volt.

Ilyenek ellen kellene a videóbíró, lehetőleg még idén.

@gigabursch:
Na de ennyit?

CSB1196 2017.04.20. 17:31:41

@cardiobascuralis 3: a megnyilvánulásod nem sok szóra érdemes, gondolom csak egy elvakult (objektivitásra képtelen) Bayern vagy Barcelona szurkoló vagy.

CSB1196 2017.04.20. 17:35:52

@cardiobascuralis 3: arra a 2014-es BL döntőre gondolsz (10. Real győzelem) ahol Ramos a 93. percben fejelte be az egyenlítő gólt??
A 3 perc hosszabbítás még rövidnek is mondható a nagy döntők átlagában, ferdítessz és hazudsz, ez mutatja meg, hogy csak egy elvakult divatszukoló vagy.

cardiobascuralis 3 2017.04.20. 18:03:31

@CSB1196:
Dehogy, csak én legalább láttam a meccset, nemcsak hallottam róla, meg ismerem a foci szabályait, veled ellentétben.

Semmilyen szurkoló nem vagyok egyébként. Se divat, se más. Mindig az adott meccsen szurkolok a szimpatikusabbnak.

Te viszont láthatóan elmebeteg módon Real-szurkoló vagy.

CSB1196 2017.04.20. 18:27:17

@cardiobascuralis 3: elmebeteg maximum TE vagy, azt pedig hogy láttad a meccset valószínűleg akkora hazugság amit a 2010-es BL döntőről írtál (ha láttad volna értenéd amit írtam), kamu ember vagy.

cardiobascuralis 3 2017.04.20. 19:24:12

@CSB1196:
Majd ha nem leszel vak és elmebeteg, meg értesz már a focihoz, és faszságokon kívül mást is tudsz írni, akkor gyere vissza.

Mert jelenleg csak ezekre telt tőled.

CSB1196 2017.04.20. 21:06:28

@cardiobascuralis 3: több időt nem pazarolok rád, bebizonyítottd hogy egy vak troll vagy csupán aki a hazugságai mögé bújik, szvsz 1bites!

cardiobascuralis 3 2017.04.21. 01:30:19

@CSB1196:
Nyuszika, amennyi baromságot összehordtál elvakult, elmebeteg realosként, az max. azt bizonyítja, hogy vagy nem láttad a meccset, vagy vak vagy, és hogy tutira fingod sincs a foci szabályairól.
Neked még az 1 bit is megugorhatatlan vágyálomszint.
süti beállítások módosítása