Te félsz a repüléstől?
2015. március 25. írta: Despota

Te félsz a repüléstől?

8018602_162160_e4e861f8bb75c243a83387fd3efb596a_wm.jpg

Egyelőre kevés a konkrétum a Germanwings fapados légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járatának keddi katasztrófájával kapcsolatban, ugyanakkor kimondhatjuk, a tragikus esemény sokkolta a repülős és a civil társadalmat. A repülés a legbiztonságosabbnak tartott közlekedési forma, de vajon milyen hatással vannak az utazóközönségre az efféle tragikus balesetek? Kell-e félnünk attól, hogy lezuhan a gépünk, vagy annyira csekély a valószínűsége a balesetnek, hogy nincs okunk rettegni tőle? Két kedves ismerősünk beszélt nekünk repülési szokásaikról. Ti mit gondoltok, van okunk rettegni?

FÉLEK A REPÜLÉSTŐL

fear_2275966b.jpg

Eddigi életem során jópár alkalommal kellett repülőre szállnom, többször jártam Kanadában élő nagyszüleimnél, de voltam Krétán, Londonban és Madridban is. Mindegyik alkalom komoly trauma volt számomra, de a nászutunk során, amikor Krétáról tartottunk hazafelé és egy nagyobb légörvénybe kerültünk, rettenetesen kiborított. Azóta egyszerűen rettegek a repülés mindenféle módjától, ha csak rágondolok, elkezd emelkedni a pulzusom. Ha nem történnének hasonló katasztrófák, akkor is ugyanígy éreznék, kislány koromban például nem voltam tisztában az efféle tragédiákkal, mégis halálosan féltem. Persze tudom én, hogy milliószor nagyobb veszélynek vagyunk kitéve, ha autóba ülünk,és hogy a repülés biztonságos és csak nagyon ritkán történnek tragikus kimenetelű balesetek a repülések során, de egy dolog a józan ész, más, amit érez az ember. Ennek ellenére nem engedem, hogy ez meggátoljon az utazásban, de mindig bennem van az érzés, hogy mi lesz ha le fogunk zuhanni. Ezért repülés előtt mindig magamba erőltetek valami alkoholt, de olyan is volt már, hogy indulás előtt nyugtatót szedtem be. A férjem csak nevet rajtam és folyton győzköd, hogy utazzunk, viszont amikor mód van rá, inkább a közúti közlekedést választom. Németországba is rendszeresen utazom, a húgomhoz, de ilyenkor minden esetben autóval tesszük meg az utat. A Germanwings esete számomra azért nem befolyásol semmit, mert eddig is ugyanúgy féltem és valószínűleg a jövőben is ugyanígy fogok érezni.

NEM FÉLEK A REPÜLÉSTŐL

newlyweds-traveling-on-airplane.jpg

A munkámhoz tartozik, hogy gyakran kell Münchenbe utaznom, így ha félnék, sem tehetnék mást, minthogy repülőre szállok. Szerencsére nincs bennem semmiféle ellenérzés a repüléssel szemben, akkor sem, ha ilyen megrázó és tragikus balesetek történnek, mint ma a Germanwings gépével. Egyébként már az érintett légitársasággal is volt szerencsém repülni több alkalommal. Amellett, hogy a munkám során Európán belül ingázom, jártam már a tengerentúlon is, így a hosszabb repülőutakat is megtapasztalhattam. Egyszerűen nincs mitől tartani. A repülés jól tudjuk, a legbiztonságosabb és egyben a leggyorsabb módja a közlekedésnek, mindamellett a legkényelmesebb is. Nagyjából annyi az esélye, hogy a gép, amin ülünk balesetet szenved, minthogy belénk csap a villám, ami valljuk be, nem túl valószínű. A légikatasztrófák talán azért hatnak sokkolóbban az emberekre, mint más közlekedési balesetek, mert ilyenkor egyszerre sajnos rengeteg ember veszíti életét, míg mondjuk egy autóbalesetben lényegesen kevesebb. És talán az is szerepet játszhat benne, hogy sokan nem is igazán értik, "mitől marad a levegőben" a repülőgép, az ismeretlentől való félelem pedig egyidős az emberrel. Mivel rendszeresen repülök, számomra pont annyira ijesztő az egész, mint másnak beülni a kocsiba, vagy felszállni egy buszra. Sőt, voltam már sétarepülésen is, mert egész más élményt nyújt, mint egy utasszállító. A jövőben pedig az ejtőernyőzés is szerepel a bakancslistámon. Azt tudom javasolni mindenkinek, aki repülőre ül, nyugodjon meg, nincs miért izgulni. Még egyetlen gép sem maradt a levegőben!

A DÖNTÉS

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr27302386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Béla Forgó 2015.03.25. 15:48:10

buta a kérdés...nem a repüléstől félek, hanem a lezuhanástól...

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.25. 15:56:24

Amíg a népek ezen csámcsognak, addig se azzal foglalkoznak, hogy miért von ösze az USA csapatokat a lengyel-ukrán határon.

Amíg a népek ezen csámcsognak, addig se azzal foglalkoznak, hogy miért von ösze az USA csapatokat a balti államokban.

Amíg a népek ezen csámcsognak, addig se azzal foglalkoznak, hogy miért kezdődött meg a tartalékos katonák mozgósítása a balti államokban és Lengyelorszában.

Amíg a népek ezen csámcsognak, addig se azzal foglalkoznak, hogy miért nem fogadta Obama elnök a NATO hozzá bejelentkezett, és hivatalosan meghallgatást kérő főtitkárát.

Csak nem azért kellett meghalnia 150 ártatlan embernek a francia Alpokban, hogy elvonják vele a közvélemény figyelmét az Oroszország elleni USA agresszió előkészületéről és az amerikai zászlók alatt elvégzett csapatmozgásokról?

metal · http://electric.blog.hu 2015.03.25. 16:08:03

Nagyon ritkán halnak meg emberek repülés közben. Általában akkor halnak meg, amikor a gép lezuhan!

2015.03.25. 16:27:48

@beszélő majom: Senki sem gátol téged abban, hogy azzal foglalkozz, amivel akarsz. Összeesküvés-elméletekkel is akár.

anyuli 2015.03.25. 16:55:39

Nem félek, szívesen utazom repülőgéppel. Én a gyerekeimet féltem, hogy nehogy akkor történjen tragédia, mikor ők utaznak.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.25. 17:07:04

@beszélő majom: a nicked sértés a majmokra nézve. A legbutább majom is milliószor értelmesebb nálad.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.25. 17:08:43

@trev:

Noam Chomsky: 10 strategies of manipulation by the media - magyarul a "Chomsky tízparancsolat" néven elhíresült anyag.

1. pont:

"Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz."

Az idézet fordítása innen: konteo.blogrepublik.eu/2012/11/06/a-chomsky-tizparancsolat/

Az eredeti, hosszabb szöveg itt: noam-chomsky.tumblr.com/post/13867896307/noam-chomsky-10-strategies-of-manipulation-by

Örülök, hogy egy résnyi fényt engedhettem a sötét agyadba.

sas70 2015.03.25. 17:09:41

Nem félek a repüléstől, csak attól, amikor elkezd a gép csapkodni a szárnyával.

ubu1 2015.03.25. 17:14:40

Rettegni egyáltalán nincs ok, a repülő biztonságos. Balesetek sajnos mindig előfordulhatnak, ezt el kell fogadni. Otthon bezárkózni sem megoldás, mert összedőlhet a ház egy földrengésben (vagy egy széllökéstől is, ha korábban kilopták a cementet).

A félőket kinevetni viszont nem szép dolog, egy férjnek különösen nem. Az irracionális félelem egy konkrét dologtól, vagyis a fóbia egy krónikus, de gyógyítható betegség és ennek megfelelően kell kezelni. Normális ember a féllábú társait sem neveti ki. Ha a fóbia jellege és/vagy erőssége számottevően nehezíti a mindennapi életet, akkor szakember segítségét kell kérni, nem pedig elbagatellizálni a dolgot. Ugyanis van több, egymással is ötvözhető terápiás megoldás. Ha ritkán van rá szükség, akkor lehet alkoholt vagy nyugtatót (csak ne együtt!) segítségül hívni, ami szintén nem tragédia. De legyünk vele tisztában, hogy ez tüneti kezelés és nem megoldás a problémára.

alfacharlybravo 2015.03.25. 17:19:29

Hát, lehet hogy a csapkodó szárnyú repülő nem is hülyeség, vettem Kínából egy csapkodó szárnyú távirányítós gépet és fantasztikusan repül. Rádiós a cucc Leonardo da Vincinek nem sikerült a kínaiak megoldották.

ubu1 2015.03.25. 17:19:34

@sas70: A gép szárnyát úgy tervezték, hogy rugalmas alakváltozással vegye fel a feszültséget az őt érő dinamikus erőhatásokkal szemben. Ha olyan merev lenne, hogy nem tudna "csapkodni" (vagyis meghajlani), akkor nagyobb erő hatására egyszerűen letörne. Hidd el, ekkor sokkal jobban félnél és ebben az esetben lenne is rá okod!

ubu1 2015.03.25. 17:24:52

Mondjuk egy szárnytörés sem jár minden esetben feltétlen tragédiával, ezt azért utasszállítóval nem szívesen nézném végig még a földről sem:
www.youtube.com/watch?v=0y0ZqMVow2U

FionaG 2015.03.25. 17:26:35

@Béla Forgó: teljesen egyetértek veled!

victorcreed 2015.03.25. 18:05:04

@ubu1: ugye nem kell elmondani, hogy ez nem igazi?

Tsakazertish 2015.03.25. 18:05:14

Csak akkor félek a repüléstől, ha nem én vezetek, de akkor nagyon :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.03.25. 18:06:11

Én a beszelő majmoktól félek.

ancsimancsi 2015.03.25. 18:21:03

Nem felek, de nem a kedvenc idotoltesem. A parom kapitany, pont ugyanezt a tipust repuli. Minden alkalommal koszonetet adok az egnek, hogy epsegben leszallt...

victorcreed 2015.03.25. 18:24:06

@ubu1: ez a video,amit linkeltél. El ne hidd, hogy igazi.

Laci1982 2015.03.25. 18:38:36

akármikor rád zuhanhat egy, miközben tv-t bámulsz a nappaliban XD és akkor ugyanúgy repülőgépbalesetben fogsz elpatkolni :D Volt már ilyen nem egyszer. Nekem munkámmal jár, ráadásul hosszú repülőutak.... Jótanács: váróban 2 xanax, majd felszállás után dupla whiskey, 1 kis üveges bor, plusz még egy xanax. Eredmény: wowwww, el is telt a 8-9-10 órás repülőút..... Igaz, így néha a kaja kimarad, mert nem ébresztenek fel, továbbá ébredtem már úgy, hogy az ingemen volt kb 1 liter nyál XD XD XD lesz.rom.....jobb, mint 10 órán át ülni egy helyben és pislogni....

Helyszíni zsemle 2015.03.25. 19:04:24

Atlagban 2 hetente zuhan le, nagy utasszallito gep, a vilagszerte repkedo kb 30 ezerbol.
Ez van.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2015.03.25. 19:31:47

Jahhh, hogy a bickili/autó/kiskutyafasza is veszélyesebb, mer´ ugye ez ki van mutatva statisztikailag...csakhogy:

=> a kibaszott életed a közúton -a korrigáló képességed függvényében- akkor is a saját kezedben van, nem pedig a gravitációéban, ami egyébként 9,81 m/s² gyorsulást eredményez 12 kilóméter (12ezer méter) magasságtól.
Csak számold tovább az esélyeidet. Bizony...

Minden más csak maszlag.

Egyébként pedig a jóisten nem véletlen nem teremtett nekünk szárnyat.

MatseQ 2015.03.25. 20:21:32

Csak annyira egészséges félni, mint egy buszon, vagy egy autóban utasként, tehát ahol nem a mi kezünkben van az irányítás. Életemben háromszor voltam utas helikopteren, abból két alkalommal autorotálva szálltunk le hajtóműhibával mégis mernék újra helikopterre ülni mert jó buli.

wirth6 2015.03.26. 10:12:24

@beszélő majom: Chomsky ezt mondta a Chomsky-tízparancsolat néven terjedő listáról (amit egyébként Sylvain Timsit írt): "I have no idea where this text comes from. Whoever wrote this could be taken as interpretations of what I wrote but surely not in this format nor as a list."

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.03.26. 19:58:23

@Helyszíni zsemle: két hetente zuhan le nagy gép? Erről valami forrás, vagy csak idióta vagy?
süti beállítások módosítása