Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Melyik a legjobb hazai sörmárka?
2015. március 04. írta: Despota

Melyik a legjobb hazai sörmárka?

empirebeer_0.jpgA sörkészítés szinte egyidős az emberiséggel, ráadásul a sörözés jótékony hatással van az egészségre, Nagy Feró szerint pedig a bicepszre. Sokan úgy vélik, ősi borivó nemzet a magyar, holott elődeink előbb ismerhették a sört, mint a bort. A régi magyar seresszabadság minden telkes gazdának megengedte a sörfőzést, akik éltek is ezzel a jogukkal, de sört főztek kolostorokban, céhekben, végül a 19. század közepén megindult az ipari sörfőzés is. A sör alapvetően négy fő komponensből tevődik össze, maláta, komló, élesztő és víz kell hozzá. Ezek fajtái határozzák meg a kész sör ízét, színét, valamint az erejét. 3 nagy csoportra bonthatjuk őket erjesztési eljárásik alapján, vannak a  spontán erjesztésű, az alsó és felső erjesztésű sörök. Az alsó erjesztésű sörök közé tartoznak a Pilzeni és a Bak sörök, felső erjesztésű az összes klasszikus brit és belga sörtípus, valamint minden búzasör. Spontán erjesztésű söröket manapság már csupán Belgium egyes tájain főznek.

A magyar sörmárkák közül kiválasztottuk Nektek azt az ötöt, amelyet minden bizonnyal a legtöbben ismertek és fogyasztotok. Nincs más dolgotok, mint szavazni és eldönteni, melyik közülük a legjobb és legfinomabb, vagyis melyiket vásároljátok a legszívesebben. Ma is csak egy győztesünk lehet, de hogy melyik sör nyeri el a Nagy döntés blog legújabb bajnoki címét, az ezúttal is rajtatok múlik!

Van egy ötleted, vagy írnál egy cikket nekünk? A nagydontes@gmail.com címen elérsz minket!

Arany Ászok

arany-aszok-vilagosz-sor-original_1.png

A Dreher Sörgyár 1924-ben keltette életre az Arany Ászok márkát és egészen az államosításig, vagyis 1948-ig készítették, majd bő 40 évvel később, 1989-ben kezdték újragyártani. Az Arany Ászok a könnyebb, pilzeni sörök közé tartozik, tiszta, alig érezhető komlóillat jellemzi. Kissé kesernyés, enyhén malátaízű, gyengén aromás, közepesen komlós ízvilága selymes lágysággal párosul. Jó habzóképességű és habtartósságú, széndioxidban dús, alkoholtartalma 4,3% V/V. Egyik nagy kedvencünk volt fiatal(abb) korunkban, szinte mindig ezt a sört ittuk, mert az ízét mindannyian kedveltük és az ára is összhangban volt anyagi lehetőségeinkkel. Az Arany Ászok több elismerést, díjat is bezsebelt már, eddig 9 aranyérmet szereztek a Monde Selection megmérettetésen. Arany Ászokból létezik egyébként alkoholmentes, félbarna, citromos és vérnarancsos változat is.

Borsodi

borsodi.jpg

A Borsodi Sörgyár Zrt. terméke 1973-ban jelent meg Borsodi Világos néven, mai arculatát a 90-es évek közepén nyerte el, ekkor a nevét is megváltoztatták. A pils típusú világos sörökre jellemző átlagos alkoholtartalommal bír (4,5%), íze a komlónak köszönhető kellemes kesernyés, színe csillogó aranysárga. Borsodiból is kapható alkoholmentes változat, valamint a magasabb alkoholtartalommal rendelkező Bivaly, ezen kívül van többféle gyümölcsös, búza és "rövid" utóízzel felszerelt kiszerelés is. Sokáig nem kóstoltam egyetlen terméküket sem, mert valamelyik nagyokos gimis osztálytársam nem igazán rajongott érte, végül azért csak sikerült hörpintenem belőle és a mai napig szívesen fogyasztom, természetesen hellyel és mértékkel.

Dreher

dreher.jpg

Édesapám kedvenc söre volt a Dreher Classic, amely egy szintén pils típusú világos serital. Alkoholtartalma magasabb az eddig felsorolt söröknél, 5,2% V/V. Dreher Antal alkotta meg és fejlesztette tökélyre a receptúrát, az ő előírásait követve kezdték el gyártani a Dreher sört a 80-as évek végén. Karakteres kesernyés ízét a kétféle komló felhasználásától nyeri, mérsékelt testessége kellemesen harmonizál, amit enyhe komló és aromás illata egészít ki. Színe aranysárga, kellően szénsavas és habos. A Dreher már a kezdeteknél igen sikeresnek mondhatta magát, az 1900-as Párizsi Világkiállításon aranyéremmel tüntették ki, azóta is több rangos elismeréssel díjazták, többek között 6 Monde Selection aranyérem büszke birtokosa. Háromféle Dreher kapható jelenleg, a már említett Classic, a citrusos Dreher Summer Moments és a karakteres ízvilágu Dreher Bak.

Kőbányai

1_6.jpg

Ha Kőbányai Sör kerül elém, kivétel nélkül Nyakas László Laci slágere kezd el zakatolni a fülemben, amelyet nagy szeretettel hallgatott drága nagyapám 1990 környékén a barátaival. Akkoriban kisgyerekként szóba sem jöhetett, hogy megkóstoljam ezt a 4,3 % alkoholtartalommal rendelkező italt, maradt a kóla és a Jaffa szörp. Természetesen azóta pótoltam ezt a hiányosságomat. A Kőbányai Sör már 1948 óta jelen van a magyar piacon, nem véletlenül az egyik legjobban fogyó magyar sör. Lágy, enyhén kesernyés, kellemesen csípős ital, amely tükrös tisztaságú és kellemesen habzik. A brüsszeli székhelyű, híres sörminősítő verseny, a Monde Selection zsűrije is többször elismerte, 2013-ban már 5. alkalommal ítéltek neki aranyérmet. 

Soproni

50535134.jpg

A Soproni Magyarország egyik legrégebbi, nagy múltra visszatekintő söre. A Magyarországon kapható világos sörök szokásos alkoholtartalmával bír 4,5%-os. Korábban Soproni Ászok volt a neve, de néhány évvel ezelőtt új receptet dolgoztak ki, ekkor a nevét is lerövidítették. Íze enyhén kesernyés és elég szénsavas, színe tiszta és élénk, kellően habos. A Soproni Klasszikus mellett készítenek még jó néhány italt, ilyen a Soproni 1895, amely egy magas alkoholtartalmú világos sör, létezik belőle barna sör, vagyis a Soproni Démon, de a gyümölcsös ízű sörök kedvelői és az alkoholmentes élvezetekre vágyók is megtalálják a nekik való termékeket. Sőt, a rock zene fanatikusai akár Tankcsapda sört is fogyaszthatnak, ha épp ahhoz van kedvük.

A döntés

 

Van egy ötleted, vagy írnál egy cikket nekünk? A nagydontes@gmail.com címen elérsz minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr417239445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevergone 2015.03.05. 00:20:23

Azért a Pécsi Sörfőzdét hiányolom.

Real_Boy 2015.03.05. 01:40:20

Egy baj van csak a cikkel: nem említi egy szóval sem, hogy a megnevezett ÖSSZES magyar sör kivétel nélkül tartalmazza a kukoricadarát, amely a drágább összetevőket, pl. a malátát hivatott kiváltani!

Erről, az országunkban zajló sörhamisításról cikkek tucatjai foglalkoznak. Érdemes lenne mindenkinek utánanézni, mi is van a sörmaffia hátterében, miért is változott meg az elmúlt években a kedvenc söreink ízvilága, miért csökken folyamatosan az alkoholtartalom, miért fáj másnap a fejünk 2-3 korsó elfogyasztása után.

csakakorrekt.blog.hu/2010/07/19/a_sor_a_kukorica_es_a_fogyasztok_vedelme

www.alon.hu/kukoricadara-sorben-probaltunk-tajekozodni-avagy-hogyan-lesz-konnyed-temabol-komoly

www.origo.hu/itthon/20130606-miert-tunik-el-a-sorokbol-az-alkohol.html

folyekonykenyer.blog.hu/2013/07/15/_ideje_lenne_abbahagynia_az_acsarkodast_interju_chris_vannerommal_az_abinbev_volt_piaci_elemzojevel

Real_Boy 2015.03.05. 01:51:08

És akkor "A nagy döntés" máris módosulna valami olyasmi irányba, hogy egy német, vagy cseh tizedrangú, de a tisztasági törvényeknek megfelelő összetételű, átlag alatti sör bármelyike MAGASAN veri a magyar "top", "prémium" sörök akármelyikét. Egyenként, és oda-vissza!

Hogy a Staropramen egy kalap szar lett, amikor a Borsodi tavaly átvette a gyártását, hogy a magyar gyártású Kozelnek köze sincs az eredetihez, hogy amit a Lövenbrauval műveltek, az egyenesen vérlázító, és még lehetne sorolni.

Érdemes tájékozódni!

sorbuvar.blog.hu/2013/10/29/staropramen_praga_eladta_a_lelket

folyekonykenyer.blog.hu/2011/03/23/kozel_kontra_kozel

homar.blog.hu/2008/08/22/mar_a_kozel_sem_a_regi

sortesztek.blogspot.hu/2011/06/lowenbrau-original-lager.html

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2015.03.05. 03:41:39

ki issza ezeket a fosokat? barmelyik alsopolcos nemet sor leveri minosegben ezeket a sornek hazudott lottyoket (malata hianya ugye)

Grgabácsi 2015.03.05. 06:04:30

Pont emiatt a szarok miatt szoktam le Magyarországon a sörről és tértem át a borra. Ha már magyar, akkor a kézműves sörfőzdék rúghatnak hellyel-közzel labdába.

Grgabácsi 2015.03.05. 06:07:48

És akkor még a mindenféle óccsósörök általi merényletekről nem is beszéltünk...

EzVan:) 2015.03.05. 07:04:57

Átlagos sörivóként a lista címe helyesen: melyik a legszarabb sör a fenti szar sörök közül.

A lényeget már feljebb megírták a kollégák: kukoricázott, gyakorlatilag ihatatlan minőségű löttyök ezek, 2-3 korsó után garantált atomi fejfájással.

Utálom, amikor a fogyasztót hülyének nézik, már eleve gyanús, hogy emlegetik, hogy 18xx óta ugyanolyan. A kukoricát meg tengeridarának nevezni ócska, a fizető fogyasztót mélyen lenéző szánalmas próbálkozás.

Iszunk kézművest, vagy tisztességes import sört. Hajrá becsületes sörfőzők!!!

dr.zsírvágó 2015.03.05. 07:28:23

Szerencsére a sógorom kamionos, így 2-3 havonta hoz nekem németből vagy franciából sört. Ezeket meg igya az, aki főzte.

Golyós 2015.03.05. 08:25:44

Pont ilyen kommentekre gondoltam amikor elolvastam a címet.
Igazatok van, de mint a a cikk címe is említi legjobb hazait keresték.
Nálam abszolut favorit a Soproni több terméke.Igen jobbak a német, belga sörök de nekem ezek nem a megfizethető kategóriába tartoznak.
Megjegyzem, hogy havi 8-10 doboz-üveg-nél többet nem iszom de akkor is.Egyszerűen fizikailag nem vagyok hajlandó 200 forintnál többet adni egy sörért.
Sopronit is azért iszom mert ízvilágban nekem ez jön be(sajnos a másik kedvencemet az Amstelt már nem kapni) és a "prémium márkákat itthon elrontjuk, borzalom mindeggyik.A HB és Löwen sörökre úgy emlékszem fiatal koromból, hogy jó sörök voltak, na de most!Ihatatlan lett mind amit itthon gyártunk.
Egyszóval Soproni Rulez!

Hank "Motherfucker" Moody 2015.03.05. 08:26:37

Függetlenül az összetevőktől és ízvilágtól, azért is hülyeség az összehasonlítás ezek között, mert nem egy kategóriában "versenyeznek". Az Arany Ászok, a Soproni és a Borsodi mainstream sörök, a Kőbányai ezeknél egy szinttel lejjebb, a Dreher egy szinttel feljebb helyezkedik el. Cikkírás előtt illene tájékozódni :)

randomuser1 2015.03.05. 08:47:49

én amúgy simán elhiszem a -talán dréher-marketingeseinek a dumáját, hogy azér teszik bele a kukoricát, mer a magyar sörfogyasztó édesszájú, és így szereti.
Hovatovább ott tartunk, ha sört akarok inni, és nincs kedvem elzarándokolni a féltucat specializált bolt egyikébe.. nem iszom, jót tesz az egészégnek.
Az egyébként felettébb vices, hogy az eddigi olcsósörök árban felkúsztak a régebbi kváziprémiumokhoz, szal ma már mindegy is hogy borsodi vagy dréher.

marcipunk 2015.03.05. 08:48:49

egyértelműen a békésszentandrási: www.szentandrassorfozde.hu/

Pörköltszaft 2015.03.05. 09:18:03

@Emmanuel Goldstein: pont a dreher édes, ami az egyik legkeserűbb? :D

szerencsére a szlovák határ mellett lakom, így át szoktam járni jobb CSEH sörökért, mert azt ott mindenhol olcsón kapni. De van, hogy átmegyek csapolt CSEH söröket inni, mert úgy képzeljétek, hogy szlovákiában egy korsó Krusovice 70 erucent, ami messze veri az itthoni felhozatalt mind árban, mind minőségben. Persze a dobozos és csapolt söröket sem lehet összehasonlítani... de az biztos, hogy a kukoricadarától garantált a fejfájás. Több a cukorból erjesztett alkohol, nehezebb a lebontás, több a másnapi acetaldehid=fejfájás, rosszullét.

M.Zsolt74 2015.03.05. 09:23:02

A Kőbányain kívül egyik sem magyar....

randomuser1 2015.03.05. 09:28:01

@Pörköltszaft: a dréher édes sörök közt.. mondjuk aki krusovicét isz, annak a szobiszörp is keserű:)

randomuser1 2015.03.05. 09:30:35

@M.Zsolt74: mert akőbányait nem a sabmiller főzi?

GERI87 2015.03.05. 11:19:46

Nekem egyik se jön be igazán, mondhatni "sör ízű alkoholos ital" kategória az összes....szar utóízzel.
Mintha a Coca Cola-hoz hasonlítanánk a Tescós vackokat....az előbbi Kóla a többi áruházi meg "Kóla ízű".

erol 2015.03.05. 11:46:05

Olyan lehangoló a sok sznob szar, fos minősítés, persze csak a 8000 forintos egy decis kiszerelésű belga kézműves a jó sör. Ugyanmá'

randomuser1 2015.03.05. 12:10:48

@erol: beck's-borosdi, pilsner-dréher.. oszt akkor megkérded, miért szar a magyar sör?
piaci pozícionálás, azér, de te csak igyad a másodmárkát, az kurvára hazafias :)
közbe meg egy külvárosi kisipari sörfőzde harmadannyiért kéccer jobbat kotyvaszt, dehát, ez már csak ilyen piac...

erol 2015.03.05. 12:16:38

@Emmanuel Goldstein: Kb. 250 a dréher, hol van az a külvárosi kisipari sörfőzde ami 100 alatt jobbat csinál (most ez komolyan érdekel, nem kötekedni akarok)? Egyébként szerintem elég jó a dréher.

M.Zsolt74 2015.03.05. 12:46:32

@Emmanuel Goldstein: Teljesen igazad van, én kérek elnézést. Egyik sem magyar.....

nevergone 2015.03.05. 12:46:45

Biztosan velem van a baj, de engem nem zavar a kukorica a sörben. Tudom, hogy a (német) tisztasági törvény, meg miegymás szerint nem való bele, de szerintem jobb lesz az íze tőle. És érdekes módon a fejem sem esik szét pár üveg elfogyasztása után.
Persze a cseh, német sörök egy másik kategóriát képviselnek, de azért a hazaiakat sem húznám le. Konkrétan a Soproni és a Szalon szerintem elég jó termék.

Sword 2015.03.05. 13:51:12

Na én most már tényekre vagyok kíváncsi. Melyek azok a sörök, amiket nagyobb boltokban megvehetek és nagy eséllyel nem ilyen kukoricás sz@r lesz? Tehát nem kézműves sörre gondolok és nem is olyanra, amiből 400-500Ft egy dobozzal. Ennél olcsóbbak érdekelnének, mert sokan azt mondjátok, hogy egy olcsóbb import (német/osztrák) sör jobb, mint egy drágább magyar.
Egy párszor ittam cseh krusovice márkájút, igaz ez 300 felett van, nem tudom van-e benne kukoric, de nekem nagyon ízlett. Annyit tudok még, hogy magyar márkanevű és csomagolású söröket külföldön is gyártanak és némelyikbe nem kerül kukorica.

GERI87 2015.03.05. 14:14:54

@nevergone:

"de szerintem jobb lesz az íze tőle"

Most ez olyan dolog, hogy valaki "mindenevő".
Más meg válogatós.
Mindenhez hozzá lehet szokni, aki egész életében ilyeneket ivott ezt szokta meg, annak ez "A" sör, a referenciapont, Lehet nem is érti, miért nem jó másnak.
Én meg kezdetben azt hittem hogy általában "a sör" az ilyen (szar) és ez van....de szerencsére nem:)

Az EREDETI 2015.03.05. 14:28:23

A szavazas kb azt mutatja hogy melyik nepszerubb nem azt hogy melyik a legjobb. Soproninal nagyobb pancs nem letezik es a falnak birok menni amikor egy rendezvenyen csak az van.

Cseh sorok dicseroivel egyet ertek.
Nekem azonban 8 doboz borsodi utan meg nem volt fejfajasom masnap :)

Az EREDETI 2015.03.05. 14:29:04

A szavazas kb azt mutatja hogy melyik nepszerubb nem azt hogy melyik a legjobb. Soproninal nagyobb pancs nem letezik es a falnak birok menni amikor egy rendezvenyen csak az van.

Cseh sorok dicseroivel egyet ertek.
Nekem azonban 8 doboz borsodi utan meg nem volt fejfajasom masnap, ellenben a hangulatom kivallo volt utana :)

randomuser1 2015.03.05. 14:39:43

@erol: nem hiszem hogy van, én legalábbis nem ismerek olyat, van ez a városszerte hírhedt miszter sör, az kb ezen az áron megy, de minőségéről nem szeretnék nyilatkozni :)

zsombibacsi · http://www.gaultmillau.hu/mese-habbal 2015.03.05. 14:43:28

Nehéz úgy legjobb magyar sörmárkát keresni, ha önkényesen kijelölünk pár nagyüzemit, a többiről meg tudomást sem veszünk. Bármelyik is jön ki győztesnek, remélem senki sem hivatkozik majd arra úgy, hogy onnantól az a legjobb magyar sör ???!??

Kisüzemi márkából van még vagy 40.

Yobbágy Fery 2015.03.05. 14:44:15

A Soproni 1895, meg a Démon teljesen vállalható sörök, amikor utoljára vettem, még kukorica se volt bennük (remélem azóta se került beléjük). Démonból még a meggyes se rossz, ha épp olyan kedvem van, annyiért veszek belőle kettőt-hármat egy belga helyett. :)
A többi nagyon rossz. Az Arany Ászok egy igénytelen sz*r, ahogy a Borsodi is, meg a sima Soproni is, ezeket legfeljebb végszükség esetén fogyasztom (értsd: nagyon meleg van és nincs jobb). A Kőbányai meg a mai napig úgy maradt meg a tudatomban, hogy az a sör, amit 11 évvel ezelőtt, július közepén, 35 fok melegben kiöntöttem, annak ellenére, hogy maga a lötty jó hideg volt.
A Drehert meg simán csak elkúrták a dél-afrikaiak, pedig amíg az volt benne, ami kell és semmi kukorica, addig még jó is volt.

De amúgy nem csak itt rontják el a jobb mainstream söröket, a szerb Carlsberg (amit itthon is árulnak) is rosszabb, mint a dán - igaz, messze nem annyira, mint amennyivel a magyar HB rosszabb a németnél vagy a magyar Staropramen a csehnél.

És ehhez sznobnak se kell lenni, főleg amikor Szlovákiában a hazai áraknál olcsóbban lehet rendes sört is kapni. Sőt, még a Lidlben meg az Aldiban is van jó minőségű olcsó import sör.

kaladida 2015.03.05. 14:57:18

Szerintem is kilóg ebből a sorból a dréher (felfelé) és a kőbányai (lefelé).
Hiányzik viszont a Szalon.

Túrós (törölt) 2015.03.05. 17:56:19

ezek közül a dreher, de azért az sem egy nagy szám.

UV pót 2015.03.05. 18:39:44

A fentiek közül az Arany Ászok (9), a Dreher (6) és a Kőbányai kapott arany minősítést Brüsszelben. Mindhárom SAB-Miller. A bőcsi és a soproni pedig...

Jólfelhúztammagam 2015.03.05. 18:58:33

Ezek között nincs legjobb legfeljebb rossz, borzalmas és ihatatlan.

Sword 2015.03.05. 19:29:00

A borsodi néhány éve még egész jó sör volt. Sőt nekem az volt A sör, még ha tudtam is, hogy ennél sokkal jobbak vannak. Pár éve viszont rohamosan egyre sz@rabb a minősége, esküszöm a csapolt kőbányai jobb nála, pedig sosem szerettem előtte.

NZperX 2015.03.05. 19:53:21

A cikk tele van lényegtelen információkkal sőt hülyeségekkel. Nem értelmezhető a választék sem : mitől magyar a Heineken termék Soproni és mitől nem magyar a csak nevében német magyar és nagyon szar Lövenbräu? De ha csak a döntés a lényeg, akkor a Soproni 1895.

Pesti Lokista 2015.03.05. 22:28:36

@Real_Boy: nagyon-nagyon igazad van. aki ezt a cikket írta, nem gondolhatta komolyan, hogy ezek az ipari hulladékok , "sörök". csehországban biztosan nem volt még, ahol iható igazi sör.
régen itthon is gyártottak SÖRT, pl. PLatán,( Nagykanizsa ) Misina, ( Pécs ) Lővér ( Sopron ). volt ízük, színük, habjuk, de mindegyik sörgyárunkat megvették a multik és csapvizet itatnak mosószerrel azzal, aki van olyan hülye, hogy megissza ezeket. üdv.

Pesti Lokista 2015.03.05. 22:34:18

még 1 dolog: azt hogy itthon is lehet jó sört csinálni, budapesten a kinizsi utcában a kaltenberg bizonyítja. lassan 20 éve járok oda, ha éppen nem vizezik fel, akkor jó, nekem elhihetitek, ott főzik helyben.

Yobbágy Fery 2015.03.07. 17:11:38

@UV pót: Azért szerintem annak a Monde Selectionnek olvass kicsit utána. Miről is szól, hogy is működik a "díjazás", stb.

zsa63 2015.03.08. 00:24:46

@Real_Boy: Pontosan így van, a felsorolt 5 magyar sörmárka úgy cakk'um pakk, ihatatlan. Ehhez képest Aldiban, Lidlben nagyszerű söröket kapni - olcsóbban! És ha még van mód a határon túlról hozni, akkor igazán szégyenletes csak igazán a hazai felhozatal.

Praetorian 2015.03.08. 07:59:26

@Real_Boy: Előttem van pont egy Sopronis doboz.

Összetevők: víz, árpamaláta, árpa, komló

Kukoricát nem ír.

Real_Boy 2015.03.08. 14:45:33

@Praetorian: Akkor nézd meg jobban: biztos barna van előtted, vagy a Soproni 1895. A sima sörökben (Ászok, Soproni, Borsodi, Dreher, Kőbányai) MIND benne van a kukoricadara, bárki leellenőrizheti a címkén.

Egyébként az sem jelent semmit, hogy az 1895-ben jelenleg épp nincs kukorica, akár már holnap beletehetik. A márka indulásakor pl. nem volt benne, majd pár év múlva beletették, most éppen megint nincs benne.

sortesztek.blogspot.co.at/2011/05/soproni-1895-53.html
www.alon.hu/sorparbaj-7-soproni-1895-kontra-lowenbrau-lager

Chubbie 2015.04.09. 16:51:57

Azoknak, akik a Szalont hiányolják:
Gyártott mennyiségben sajna nincs ott, mint a többiek, a magyar gyártás kevesebb, mint 2 százalékát adja, így ebből a szempontból akár tényleg ki is maradhatott. a másik a megítélése: A "fehér" Szalon évekkel ezelőtt a többinek a nyomába sem ért ízre, alkoholtartalomra. A barna ellenben szerintem nagyon jó minőségű, és szerintem az egiyk sör, ami képes a hölgyeket is sörivásra szoktatni, főleg, ha először oxigénnel csapolva kóstolják....

pikírt ódamondó · http://kocsma.blog.hu 2016.03.31. 17:01:07

Tényleg a Borsodi nyert? :)
Látom, ahogy a dolgozókat megkéri a főnökség, hogy a szívükre hallgatva szavazzanak.

fejetlen bárd 2017.03.09. 15:13:22

@erol: Tudom régi már az írás és a vita, de szerintem meg az lehangoló, hogy egyesek sznobnak próbálják beállítani azt, aki a rossz sörre azt mondja, hogy rossz.

Kár tagadni, hogy a magyar sörkultúra színvonala rendkívül alacsony, nálunk a vásárlásnál a fő tényező az ár, nem pedig a minőség. Erről tehet egyrészt az, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak a drágább sört, másrészről meg a legtöbben csak vedelni akarnak. Vedelni egyedül a műszak végén a TV előtt vagy vedelni a barátokkal.

Ott van a párom nagypapája, régen minden születésnapjára, névnapjára meg karácsonyra vittem neki egy üveg jobbféle sört. Importot, magyar kézművest, mindenfélét. Mindegyiket kivétel nélkül leszarozta, aztán lenyomta húzóra, böfögött egy nagyot és kibontott rá egy Kőbányait.

Ekkor jöttem rá, hogy a gyárak azért tudják évről-évre csökkenteni a minőséget, mert a fogyasztók többsége sörkultúra hiányában ezt tétlenül hagyja, de jellemzőbb, hogy nem is igazán érdekli. Legyen benne alkohol, legyen szénsavas és mindenekelőtt legyen olcsó.

Az olyan helyeken, mint Németország vagy Csehország meg tudnak élni az igényes főzdék, mert van piacuk, van kereslet a jó sörre.

Én például simán kifizetek 400-600-800 forintot egy üveg sörért, mégis kevesebbet költök havi szinten sörre, mint a párom nagypapája, aki a 200 forintos vackokat issza. Én hetente egy-két üveggel fogyasztok, ő meg napi 3 dobozzal. Nekem a sör egy kellemes, összetett ízélmény, neki meg egy eszköz, ahhoz, hogy legyen alkohol a vérében.
süti beállítások módosítása