Fizessenek az óvodások és a nyugdíjasok a tömegközlekedésért?
2015. november 06. írta: Despota

Fizessenek az óvodások és a nyugdíjasok a tömegközlekedésért?

469265_512174652_big_2.jpg

Tarlós István Orbán Viktornak írt leveléből kiderül, amennyiben a kormány nem segít be a fővárosnak a BKV finanszírozásába, az eddig ingyen utazó gyerekek, nyugdíjasok és fogyatékkal élők havi 1000-2000 forintos regisztrációs díjat lesznek kénytelenek fizetni, az agglomerációs jegyek, bérletek ára pedig az ötszörösére nőhet. 100 ezer 6 év alatti gyerek, 324 ezer 65 év feletti nyugdíjas, 120 ezer fogyatékkal élő jogosult jelenleg az ingyenes tömegközlekedés igénybevételére, ők együttesen az éves utazások 12 %-át teszik ki. Az államnak kötelessége lenne kifizetni ezen utazások után az árkiegészítést, mégis 9,3 milliárd forinttal kevesebbet kap érte a főváros, mint amennyi járna. Amennyiben az állam nem fedezi ezt a költséget, arra az esetre a főváros egy olyan megoldást dolgozott ki, ami szerint az érintetteknek havi egyszeri 1000-2000 forintos regisztrációs díjat kellene befizetniük.

De vajon mennyire volna etikus és elfogadható megoldás a jelenlegi kedvezmények eltörlése és a regisztrációs díj bevezetése? A döntés ezúttal is az Önök kezében van!

A DÖNTÉS

 

Van egy ötleted, vagy írnál egy cikket nekünk, netán hirdetni szeretnél? A nagydontes@gmail.com címen elérsz minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr778054428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czjanos 2015.11.06. 18:27:37

Ez lenne az unortodox gazdasági csoda?

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.11.06. 19:06:30

ne a zemberekkel fizettessék meg!
XD

lavór 2015.11.06. 19:23:40

Kérjük az ingyen sört is.

LúzerMan 2015.11.06. 19:27:51

Érdekes a kérdés.
Azt mindenesetre megléphetnék az illetékesek, hogy az ingyenjegy/ingyenbérlet és az alanyi jogon járó díjmentes közlekedés kizárólag állóhelyre jogosít. Aki ülni akar, az fizessen meg külön jegyet/bérletet.
Persze ez is sarkos és még csiszolandó "megoldás", mert a nyugdíjasok esetében pont határeset, de kis faragással javít a tömegközlekedésen.

DFK 2015.11.06. 19:31:22

A nyugdíjasok fizessenek. Teljes áru jegyet.

VulpesVulpes (törölt) 2015.11.06. 19:48:38

csúcsidőben fizessenek a nyugdíjasok is.
Az óvodások csak hétvégén.
A fogyatékosok ne fizessenek.

czjanos 2015.11.06. 19:53:28

Aquila non captat muscas. Ez nem fogja a BKV-t kihúzni a lekvárból. Országosan sokkal kevesebbet kellene haszontalan dolgokra (pl. felesleges tanulmányokra, ürességtől kongó stadionokra, Makovecz-kazánházra, stb.) milliárdokat kiadni és akkor talán nem kellene ilyen hajánál fogva előrángatott dologgal ötletelni. Persze, lehet, hogy Tarlós csak ezzel akarja kikényszeríteni a kormányzati támogatást.

czjanos 2015.11.06. 19:55:00

@VulpesVulpes: és vasárnap ne közlekedjenek a buszok, villamosok, hogy a dolgozók a családjukkal lehessenek.

VulpesVulpes (törölt) 2015.11.06. 20:02:41

@czjanos: ön gyanítom, nyugdíjas

micsoda? 2015.11.06. 20:06:57

Jó fizessenek a nyugdíjasok, de akkor a 100 ezer forint alatti nyugdíjak kiemelt emelésbe részesüljenek, különben meg lehet nézni hol, és mennyit fognak vásárolni, sőt a nyomorukat is.

uboat 2015.11.06. 20:08:06

Így van! Senki se fizessen! A jegybevétel még az üzemeltetésre sem elég, nemhogy a felújításra, új járművek beszerzésére! Csakis a jegyellátó rendszerre és annak ellenőrzésére! Pont ugyanitt lennénk ha ingyenes lenne és kirúgnák a sok semmirekellőt, ha megszüntetnék a viteldíjhoz kapcsolódó látszat-osztályokat a cégnél!

Cirrus 2015.11.06. 20:12:05

Ki fogja leszállítani a 80 éves nénikét, vagy a kisgyereket, ha nincs bérlete (regisztrációs jegye)? Ez még akkor is nehezen lenne kivitelezhető, ha sok nyugdíjasnak még taxira is lenne pénze, a gyereknél meg iPhone van, így esetleg jogos lenne. Esetleg a mostani bérletért kérjenek többet (engem is érintene), de lennének olcsóbb bérletek korlátozásokkal (bár ellenőr legyen a talpán, aki ezeket fejből ismeri, és kiszúrja, ha valamelyik éppen ott, vagy akkor nem érvényes.

Rwindx 2015.11.06. 21:06:42

A nyugdíjasoknak van jövedelme, az ovodásoknak nincs. A nyugdíjasoknak nem kell már mást is eltartaniuk, a szülőknek igen.
Elég egyértelmű.

desw 2015.11.06. 21:13:49

@micsoda?:

"Jó fizessenek a nyugdíjasok, de akkor a 100 ezer forint alatti nyugdíjak kiemelt emelésbe részesüljenek..."

Mi köze van a kettőnek egymáshoz?

A minimálbéres fizet teljesárut a havi 65-ből, de a nyugger a havi 200-ból ingyen/kedvezményesen utazik. Király! Nyuggerland!

Szárnyasvakond 2015.11.06. 21:20:54

Az igazi megoldás mégiscsak az lenne, ha a nyugdíjasok fizetnék a dolgozók bérletét, a fogyatékosok pedig az óvodásokét és akkor végre mindenkivel egyformán kibasztunk, jöhet a következő probléma.

subidubidu 2015.11.06. 21:35:56

@Rwindx:
Így igaz. Bár nyilván a nyugdíjasnak sem könnyű.
Talán Bécsben van úgy, hogy csúcsidőben fizetni kell a nyugdíjasoknak (akkor a munkába/iskolába járóknak kell a kapacitás elsősorban), azon kívül nem. Természetesen bele lehet esni abba, hogy a nyugdíjas megy pl. vérvételre, de azt az egy-egy alkalmat biztos kibírja.
Egyébként vidéki városokban kőkeményen 6 éves kortól kell fizetni akár az ovisoknak is. Ami azért vicces, mert nincs még diákja a diákbérlethez, tehát elvben arra sem lenne jogosult. Szóval a BKV még nagyvonalú.

leipajuusto ja lakka 2015.11.06. 21:38:01

Pár napja, munkába menet egy olyan buszon utaztam, ahol első ajtós felszállás van. Ezt a sofőr komolyan is vette, és mindenkitől kérte a jegyét vagy bérletét.
Aztán felszállt egy igen jó kondiba levő őszhajú "úriember" aki nem volt hajlandó utazási jogosultságát igazolni. Mert neki ez alanyi jogon JÁR.
A sofőr nem hagyta rá, és közölte, hogy innen nem megy tovább addig a busz, amíg a bácsi elő nem veszi a bérletét vagy le nem szál.
A tata lincshangulatig alázta magát, aztán nagy szitkozódások közepette csak elővette a bérletét. Utána végállomásig osztotta az észt hullarészeg csöveseket megszégyenítően trágár stílusban.

Kiváncsi lennék, ha fizetnie kellene a BKVért, vajon ugyanígy viselkedett-e volna?

Gyorgy Nagy 2015.11.06. 21:50:49

Egy NAGY F.SZT Tarlós!

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2015.11.06. 22:05:45

@uboat: Ez nem igaz. A jegy- és bérletbevételek az összes kiadás 30-40%-át fedezik, ezt nem lehet csak úgy kivenni. Arról nem is beszélve, hogy az ingyenességgel olyan tömegek szállnák meg a járműveket, amire nincs kapacitás.

A nyugdíjas, diák, katona, kiskutyaf@sza meg vegyen meg nyugodtan egy félárú bérletet. És adjanak olyan nyugdíjat, amiből nem éhhalál havi 5000 forintot kigazdálkodni.

micsoda? 2015.11.06. 22:22:12

@desw: Elég világosan megírtam, hogy a 100 ezer alatti nyugdíjra. (nem 200) Az a fiatal aki 65 ért dolgozik annak úgy kell. Környezetemben nem egy 65 évnél idősebb megy ki külföldre időseket ápolni.

Nem az időseket kell ostorozni, mint a fizikában, az erő a gyenge felé hat. Főleg nem nyuggerezni. Undorító.

Tomasz_a_gozmozdony 2015.11.06. 23:16:16

Mar csak az lenne a kerdesem, hogy az senkit nem zavar, hogy a diakoknak (igen, a hateves kisiskolasnak is) meg kell venni a diakberletet, holott neki egy kurva forint bevetele nincsen, a nyugdijas meg ingyen utazik, pedig neki van?
Ha van harom gyerek a csaladban, az 3*3450. A nyugdijas nem birna ki 3450-et? Na ne mar....

Metrós Bélabá 2015.11.06. 23:33:18

Tomasz drága, a nyugdíjas nem 3450-et, hanem csak 3300-at fizet. Miért? Mert a fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy a nyugdíjas az számukra kiemelten kedvezményezett réteg.
Ők szavaznak.
A diák meg nem, őket lehet szívatni.
Ja, hogy pont a nagyszülők veszik meg az unokáknak a bérletet, mert a szülők fizetéséből nem telik? Idáig már nem terjed ki a politikus urak éleslátása.

ember100 2015.11.06. 23:53:52

Helló !

Azért álljon meg a menet a nyugdíjasok ekézésével!
Egy mai nyugdíjas bő 40 évig betett a közösbe , nem is keveset.
Akkor azzal a feltétellel hogy öreg, nyugdíjas korára támogatást kap. nyugdíj , olcsóbb utazás , egészségügy stb.
Ez most elvenni parasztság.Nem az utazgató nyugdíjasok generálják a reggeli esti tömeget a BKV-n.
Aki meg a gyereket és a sérültek kedvezményét akarja elvenni T. pistike azt egy simicskai szóval illetném.

Metrós Bélabá 2015.11.07. 00:16:21

ember, ez rém gyenge érvelés, annak sem nevezném. Amit valaki betett a közösbe, azt akkor tette be, azt ott akkor felhasználták. Mások nyugdíjára, utazására, ellátására stb. Amiből a mai nyugdíjas kapja a nyugdíját meg a kedvezményeit, azt a mai adófizetők, a gyerekeik teszik bele a közösbe. Ez a világ rendje 1929 óta. Hivatkozási alapnak tehát nem állja meg a helyét.
A fenenagy kedvezményadási hullám amúgy keleteurópai őrület, tőlünk nyugatra 50%-nál nagyobb kedvezmény nincs. Nálunk Horn Gyula kezdte el az osztogatást, naná hogy szavazatszerzési okokból. És bejött, azóta mindenki szerzett jogként hivatkozik rá, pedig csak választási osztogatás volt, soha nem bírta kigazdálkodni az ország. Ebbe döglenek bele a közlekedési vállalataink, mert a politikusok könnyen osztják a közösből az ajándékot, csak amikor meg a kasszához kéne járulni, akkor hirtelen nem találják azt a pénzt amit ígértek. A közlekedési vállalatok kontójára. Mégis, mit tetszik gondolni, miért járnak 20+ éves buszokkal a Volánok meg a BKV? Hát ezért. Mert a választási osztogatás mindig fontosabb volt, mint pl. a buszcsere.
Horn Gyula óta iszonyatosan félrement minden, és senki nem mer belenyúlni, mert akkor rögtön hörög a szerzett jogaiért mindenki és anyáz. De azért is anyáz mert olyan a BKV amilyen. Ja kérem, valamit valamiért.

öreg baka nem rakéta 2015.11.07. 00:38:29

Nyugdíjasként azt mondom, hogy a nyugdíj mértékében fizessen. A határok vita/egyeztetés tárgya lehetne. Ugyanez érvényes az évi x számú utazásra is. A legegyszerűbb és leggyorsabban, legolcsóbban megvalósítható. A gyerekeket és a sérülteket támogatni kellene, de nem úgy ahogy a jelenlegiek elképzelik. (nem hagyunk az út szélén.....)
65 év feletti ingyenességet ugyanúgy a nyugdíj függvényévé tenném, vagyis eltörölném. Igen kevés 65 feletti utazgat "csak" címszóval. Ami felmérések készültek ezügyben, azokat irreálisnak tartom.

szabadság elvtársak! 2015.11.07. 06:39:21

65 év alatt kaptam egy szelvényt, amin volt x nap 10% kedvezmény, ezt be lehetett váltani kevesebb napra 90-re. meg volt azt hiszem 3 x-r 90%. Szerintem 65 felett ugyanez maradhatott volna, mert például én ki sem használtam.Így hetven körül úgyis egyre kevesebbet utazik az ember. Találjanak valamilyen összegű, elviselhetőt, a BKV járatokra, és nem fog senki morogni. Jó, van aki mindenért morog, de az elenyésző.

ember100 2015.11.07. 07:11:17

@Metrós Bélabá:
Helló !

Persze , a mai gyerekek rokkantak fizetik a nyugdíjasok kedvezményét :) Ez ugye vicc. ?
A cikkben a 6 év alatti gyerekekről és a rokkantakról volt szó :
Persze lehet nyugati csak 50 % kedvezmény DE akkor 50 % nyugati nyugdíjat is adni kellene !
Ha már itt tartunk a BKV dotációját mindenki fizeti az állam mi vagyunk tudod ugye.
A nyugdíjas is persze nem adózik a nyugdíja után de 27 % áfát azt fizet.
Ja és látom elmúlt 8 év Horn Gyuszi a felelős :):):)

Tudományos Iibsizmus 2015.11.07. 07:15:00

Ha nincs pénzük autóra, akkor fizessenek!

Sudve 2015.11.07. 07:27:29

Tud-e vajon a bkk olyan számot is mutatni, hogy a jogosultak közül valójában hányan használják a tömegközlekedést?? Mert az egy dolog, hogy X nyugdíjas, óvodás, fogyatékkal élő utazhat_na_ ingyen, de ha nem teszi (a fogyatékkal élők főleg az akadálymentesítés égbekiáltó hiánya miatt, amit nem és nem csinálnak meg, miért is??), akkor ugyan milyen árkiegészítést fizessen utánuk az állam?? Ez egy lufi, idegborzolásra viszont kiváló.

DFK 2015.11.07. 07:27:40

@ember100: Nem, a mai nyugdíjasok nem tettek 40 évig a közösbe. Kevesük dolgozott 40 évet, aki meg igen, annak beleszámít a szakmunkásképzős ideje is. Arról nem is beszélve, hogy más volt a munkájuk intenzitása, hatékonysága. Ma egy aktív 10 év alatt dolgozik annyit, mint egy mai nyugdíjas 30 év alatt dolgozott. És igen, a kerestetk nemigen alacsonyabbak a nyugdínál, Valamint Budapesten a nyugdíjas bérlet olcsóbb, mint a diákjegy.

DFK 2015.11.07. 07:29:57

@öreg baka nem rakéta: akkor az aktívak meg a fizetés mértékében fizessenek.

midnight coder 2015.11.07. 07:32:32

Ki kellene vezetni a szociális rendszert a tömegközlekedésből. Mindenki fizessen, kivéve az óvodások - a fogyatékkal élők is, legfeljebb annyival emeljék meg a segélyüket. Aztán döntsék el, hogy tömegközlekedésre fordítják vagy másra.

vuvuvu2 2015.11.07. 08:38:24

nem az a kérdés hogy ki fzessen és ki nem, hanem az hogy a kedvezményért cserébe csak csökkentett szolgáltatást vehessen igénybe.

azaz a nyugdíjasok csak reggel 9 után utazhassanak ingyen, előtte vegyenek jegyet, az iskolások 11-12 éves korig csak du 5-ig utazhassanak ingyen, utána vegyenek jegyet. (hétvégére feloldanám a korlátozást természetesen.)

angliában is csak 9.30 után van kedvezményes peak-off jegy: aki olcsóbban akar utazni, az tudomásul vesz hogy csak csúcsidő után teheti ezt.

szokásos ellenérvek:

szegények nyugdíjasoknak orvoshoz kell járniuk, de ez marhaság, mert még a krónikus betegeknél is max. néhány eset lehet havonta amikor okvetlenül szükség lehet erre (pl. vérvételnél). azt a néhány jegyet meg, ha egyébként ingyen van az utazás egész hónapban, elvárható hogy kifizessék. így legalább nem kellene a bkv-n kerülgetni a csúcsidőben piacra tartó néniket a gurulós kocsijukkal együtt.

iskolásoknál a különórák, iskola programok, színházlátogatás stb. lehet egy ellenérv, erre meg az a válasz hogy a programokat 5-ig le kell rendezni egy ilyen korú gyereknél, hisz másnap iskola, egyéb esetben pedig a szülő vegyen jegyet - nem hinném hogy havi néhány esetnél többször lenne erre szükség.

Ez a Nevem 2015.11.07. 08:57:35

@desw: Szerinted kinek van 200000 FT nyugdíja? Miért a nyugdíjasoktól vennéd el, amikor nálunk még a külföldiek is ingyen utazhatnak.

Ez a Nevem 2015.11.07. 09:05:38

@DFK: Ezt a baromságot nehéz volt kitalálnod?

Jozsó_ 2015.11.07. 09:05:46

Nagyon fontos tudni, hogy itt nem az a kérdés, hogy a nyugdíjasok/óvodások/fogyatékkal élők fizessenek-e, vagy nem, hanem az, hogy a többiek ki HELYETT akarják kifizetni az utazásukat.

Mi itt, vagy bárki bárhol dönthet úgy, hogy vki utazzon ingyen, de ettől a döntéstől a rá eső gázolaj, sofőr fizetés stb még nem lesz ingyenes. Vkinek ki kell fizetni.

Ezért én úgy döntök, hogy én csak a gyerekek és a fogyatékkal élők helyett szeretnék fizetni, a nyugdíjasok helyett nem.

Ja, és teljesen mindegy, hogy használod-e a BKV-t, vagy nem (én pl. nem, mert autó/bicikli kombóval járok) ugyanúgy fizet érte a különböző adók formájában.

Lajos Csánó 2015.11.07. 09:11:13

Először is szeretném látni annak a felmérésnek az eredményét,amikor mindenki a kedvezménnyel utazott,viszont jegyet kaptak,azért,hogy lehessen látni mibe kerül! Annak függvényében lehet döntést hozni!

DFK 2015.11.07. 10:25:18

@micsoda?: Akkor a 100000 ft alatti fizetéseket is emeljék meg.
A nyugdíjak emelkedése ne haladja meg a bérek emelkedését.

DFK 2015.11.07. 10:26:10

@Ez a Nevem: nem, mert ez az igazság.

Tomasz_a_gozmozdony 2015.11.07. 11:20:08

@ember100: nyilvan, harman vegeztek egy ember munkajat, fele HTB volt, vagyis a budos eletben nem tett a kozosbe semmit, aki meg igen, nezz utana legyszi, miota van olyan hogy szemelyi jovedelemado. Es en vagyok a budos kocsog, mert 12 ora munka utan a tizezres berletemmel nem engedem leulni a pallott seggszagu mammert aki atbuszozik a szomszed keruletbe egy kilo kenyerert, hogy ne otthon unatkozzon.

micsoda? 2015.11.07. 13:52:18

@DFK: Nem tudom miért kell valamilyen formában ismételni, hogy nem a nyugdíjasok ellen kellene fellépni - gyáva módon - , különben is ők már tettek az asztalra, nincs módjuk többhez jutni. Kapják ami jut, például a kórházi ellátásban, út a temetőbe.

ember100 2015.11.07. 20:50:22

@Tomasz_a_gozmozdony:
Helló !

Miért nem azt mondod hogy 10 ember végezte 1 munkáját , de ha így is lenne a szocializmusban is volt "adó" csak lehet hogy te nem láttad.
A megtermelt javak pénz központi elosztása a közösbe.
A másik meg az hogy ha egy jármű nincs tele pl. nem utazhatnak a nyugdíjasok a villamos akkor is megy , áramot fogyaszt stb.
Ja Te meg tényleg paraszt vagy ha nem engeded át az ülőhelyet a nyugdíjasnak.Remélem ezt fogod kapni öreg korodra.

ember100 2015.11.07. 20:57:04

@DFK:
Helló !

Öreg ma 62-65év a nyugdíjkorhatár emelni fogják , a várható élettartam 71-78 év amikor is a várható , kapott nyugdíjfizetés ideje 9-13 év és nyugdíjba 40 év munkaviszony után lehet menni.
Miről beszélünk ????

Tomasz_a_gozmozdony 2015.11.07. 21:46:46

@ember100:
Szia! Az az egyik, hogy mivel lenne jocskan olyan ami nincs tele, lehetne kezdeni esszerusiteni a jaratokat. Ritkitas, stb, ergo olcsobb lenne fenntartani ezt a szocialista foshalmazt. A masik, hogy ilyen gepjarmuado, meg nyaralohazak utan kivetett adokon kivul SEMMILYEN adoterhelese nem volt sem a fogyasztasnak, sem a jovedelemnek. Nyugodtan utana lehet olvasni, utana meg lehet ajvekolni hogy ki mennyit tett a kozosbe. Amit irtal az meg nonszensz, egy halalraitelt tervgazdalkodas mesterseges keretek koze szoritva. Miert mesterseges? Nyilvan vettek a videoton tv-t, a hajdu mosogepet, a tisza cipot, a szartol a helikopterig mindent. Mert _nem volt mas alternativa_…
Pont ezek miatt nem tartottam ordogtol valonak a vizitdijat sem. El tudtam menni feliratni 5 perc alatt a vernyomascsokkentomet mert nem sztoriztak a nagyik hogy milyen faszat foztek az onokanak a hetvegen.

tzi 2015.11.07. 23:33:09

Nem ingyen jegyet/bérletet/kenyeret/bármit kéne osztogatni, inkább ejutni oda, hogy az átlagember átlag bevétele elég legyen megvenni magának mindazt, amit most a szavazatáért cserébe ingyen dobnak oda.

Persze amíg mindent ki kell osztani ingyenbe' azért a pár szavazatért, amire hivatkozva utána a maradékot zsebre lehet majd vágni, addig ez nem fog megváltozni.

LúzerMan 2015.11.08. 16:58:29

@czjanos:
Miért gondolod így? Kérlek, írjad le röviden!

czjanos 2015.11.09. 06:09:20

@VulpesVulpes: Igen. És nagyon ritkán ülök le, mert az ülőhelyeket rendre nálam sokkal fiatalabbak foglalják el.

czjanos 2015.11.09. 06:22:04

@LúzerMan: Több bejegyzésem volt, nem tudom, melyikre gondolsz. 1. Napirendi téma a demográfiai helyzet tragikus állapota. Az, hogy kevés gyerek születik. Akkor sarcoljuk meg az óvodások szüleit, hogy még kevesebb szülessen; 2. A villamos (busz, Metro) nem Fradi pálya, ahol különbséget tesznek ülő és állóhely között. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben, ill. az egyre jobban hiányzó udvariasság alapján történik.; 3. Az unortodox gazdaságpolitika propaganda-sikere az, hogy Magyarország jobban teljesít. Ha ez igaz, akkor miért van szükség a korábban biztosított kedvezmények folyamatos kurtítására? Ha nem a hatékonyság növelése, hanem kizárólag a korábbi kedvezmények megvonása a siker záloga, akkor az nagyon kétes értékű siker. Ha elfogynak a kedvezmények, mi fogja táplálni a további sikereket? 4.: A felesleges kiadások (semmit érő tanulmányok, a haveroknak biztosított kedvezmények, stb) visszafogásáról nem is írok, mert a mostani rendszer ezekre épül. Ezt csak a rendszerrel együtt lehet megváltoztatni. Üdv!

Serrin 2015.11.10. 16:39:18

6-10 és 14-18 óra között fizessenek a nyugdíjasok is, ez még a csúcsidős terhelést is csökkentené. Akinek meg 1-1 alkalom kell, az vegyen jegyet, vagy kedvezményes bérletet.

skribler200 2015.11.15. 15:51:11

ebben a leszálló ágban orbán NEM MERI bevállalni azt a szavaztvesztést..amit a nyugdíjasokra -esetleg kirótt - sarc eredményezne....

Celtic 2015.11.18. 16:27:28

Talan emlitettem mar, nyugidjas- es diakjegy kellene. Nonszensz, hogy anyam 60-65 eves kora kozott, ha neha meglatogatott, vett 2*2 jegyet, hogy eljusson hozzam, 65 eves koratol (mar egy eve) pedig tokingyen utazik.

Es ha lenne nyugdijas- es diakjegy, akkor az alkalmi utazo is megvehetne (nopersze az se artana, ha egy jegy nem egy jaratra szolna, hanem pl. egy orara....)

Egyebkent en sem allok fel csak azert, mert valaki nyugdijas. Multkor mondjuk egy 16 eves kiccsajnak felalltam - igaz, gipszben volt az egyik laba es manko volt a hona alatt. De amikor felszall a frissen festett-dauerolt, mukormozott mamoka a banyatankkal, akkor kurvara nem akarok felkelni es atadni a helyem neki, csak azert, mert eppen nyugdijas.
süti beállítások módosítása