Örök dilemma, vagy lerágott csont? Nem tudom, de nem is érdekes, a Nagy döntés blogon eddig nem szerepelt ez a közhelyesnek tűnő, ám annál izgalmasabb kérdés. Egy kedves hozzászólónk adta kissé szarkasztikus megjegyzésével az ötletet, hogy kivesézzük a témát, ezúton is köszönjük neki. Habár elsőnek Karinthy találó sorai jutottak eszembe ("Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?"), tudományos kutatások szerint igenis létezik az említett kötelék. Hogy mi az igazság, most majd jól kiderül, hiszen nincs is jobb, mint egy személyes hangvételű állásfoglalás, éppen ezért 2 olyan személy gondolatain keresztül mutatjuk be a pro és kontra érveket, akik egymáshoz képest teljesen eltérő álláspontot képviselnek. Ráadásul egyikük férfi, aki a 20-as évei közepét tapossa, a másik pedig egy hölgy, aki nem rég múlt 30. A konklúziókat ismételten Nektek kell levonni, hiszen a döntés ezúttal is a Ti kezetekben van!

LÉTEZIK

Már hogyne létezne, amikor igenis létezik. Ezt mondhatom bátran, mert nekem például van női barátom, akibe nem vagyok szerelmes, nem akarom meghódítani, nem bókolok neki, de akármit megtennék érte, mert ő a legjobb barátom. Igaz, szerelemnek indult, ő volt nekem az első, ahogy én is neki. Majdnem két éven át tartott, együtt nőttünk fel, ha lehet ilyet mondani. Mindent kipróbáltunk, éltünk, buliztunk, de közben mélyebb értékekkel is megismertettük egymást és így volt jó az egész. Persze veszekedtünk is, vitáztunk rengeteget, de nem tudtunk meglenni egymás nélkül. Aztán amilyen tombolva jött, olyan csendben távozott a nagy szerelem, szakítás lett a vége, mindenki ment a maga útján. De ez csupán a szerelmi részre vetíthető, mert bár több, mint 7 év telt el a szakításunk óta, azóta is szerves részei maradtunk egymás életének. ismertük egymás összes barátját és barátnőjét, tudtuk egymás legféltettebb titkait, megosztottunk mindent, ami csak motoszkált bennünk és ez mind a mai napig így működik.

Rendszeresen összejárunk, beszélgetünk, hívjuk egymást, ha kell egymás vállán sírunk, ha kell biztatjuk egymást, mindig tudjuk, hogy számíthatunk a másikra. Lehet, hogy nyálas az egész, de így igaz. És mindeközben semmilyen testi vonzalom, vagy szexuális izzás már nincs közöttünk, inkább olyanok vagyunk, mint két testvér, akik nem tudnak meglenni egymás nélkül. Nem mondom, hogy ezt mondjuk könnyű az aktuális párkapcsolatban elfogadtatni, mert rohadtul nem az. Nem egyszer volt már rá precedens, hogy egyikünk, vagy másikunk viszonya széthullott, már a másik fél ezt nem tudta tolerálni, de mi ebből eddig sem engedtünk és a jövőben sem fogunk. Kamaszként úgy terveztük, hogy egymás kezét fogva öregszünk majd meg, most pedig azon röhögünk, hogy majd 70-80 évesen egész biztos egy nyugdíjas otthonban fogjuk boldogítani a másikat. Az is biztos, hogy az életünk teljesen összefonódott, de csupán barátként, mást már egyikünk sem akar a másiktól. És abban is biztosak vagyunk, hogy ha nem lettünk volna egy pár anno, akkor is ugyanígy alakult volna. Nem hiszek semmiféle misztikus, vagy eleve elrendeltetett dologban, ez mégis olyan, mintha meg lenne írva. Mindamellett, hogy ezt most elmeséltem, van több olyan lány/nő az életemben, akikkel szoros, baráti kapcsolatot ápolok. talán több is, mint férfi. Ennek ellenére még soha egyiktől sem akartam többet annál, mint hogy számíthassak rájuk és ott legyenek mellettem. Szóval ha nincs barátság férfi és nő között, akkor én tuti valami más dimenzióban lehetek.

NEM LÉTEZIK

Férfi és nő között barátság mindaddig működik, ameddig mindkét fél érzelmei függetlenek a másiktól, de én úgy vettem észre, hogy ez bármikor megváltozhat. Elég, ha az egyik fél többet képzel a dologba a valóságnál, illúziókba ringatja magát és máris vége az egésznek. Éppen ezért mondom, hogy valódi barátság kialakulása és hosszútávú fenntartása egyszerűen lehetetlen. A saját életemben már jó néhány olyan alkalom felmerült, amikor én, vagy a másik fél hirtelen többet akartunk, mint a másik. Csak egyet emelnék ki, számomra talán ez a legfájdalmasabb. Volt egy nagyon kedves srác, akivel a középiskolás éveim során egy osztályban koptattuk a padokat és a 4 év alatt nagyon jóban lettünk. Együtt jártunk bulizni, közös programokat csináltunk, segítettünk egymásnak minden tekintetben. Végig mindketten boldog kapcsolatban éltünk, még a párjaink is jóban voltak, nem volt sem féltékenykedés, sem nagy kirohanások. A főiskola és egyetem ugyan máshova sodort bennünket, de mivel mindketten Budapesten maradtunk, így még mindig gyakran találkoztunk, akár ketten, akár négyesben.

Aztán a srác kapcsolata hirtelen tönkre ment, nem bírta a távolságot, a barátnője, aki Pécsre került, szakított vele. Mint jóbarát, igyekeztem még a szokottnál is jobban odafigyelni rá, istápolni és átlendíteni a nehézségeken. Sajnos elég mélyen maga alá került, így nem ment egyik napról a másikra. Végül, nagyjából másfél-két hónap után, egy péntek esti kocsmázós-sörözős-búfelejtős szeánsz során megpróbált rám mászni, amit azzal a lendülettel hárítottam is. Ekkor tört ki belőle, hogy ő egy ideje másként néz rám, szeretné, ha több lenne köztünk puszta barátságnál. Mivel én soha nem néztem rá másként, mint barát, padlóztam. Az én párkapcsolatom teljesen rendben volt, de még ha nem lett volna senkim, akkor sem másztam volna bele ebbe a valamibe. Mindezt megpróbáltam szépen és kedvesen tálalni,  úgy tűnt, a barátom meg is értette, többé nem próbálkozott. Ugyanakkor ez az eset teljesen szétzilálta, végül megszüntette a korábbi szoros barátságunkat. Hogy miattam, vagy miatta, nem tudom pontosan, de a találkozók egyre inkább elmaradoztak, ma már, jó pár évvel később ott tartunk, hogy maximum a jeles ünnepek idején küldünk egymásnak egy udvarias köszöntést és snitt.

Szóval én azt mondom, azt láttam, hogy nem egy működő dolog a férfi-női barátság, főleg, ha az egyik fél többet gondol bele, mint a másik.

A DÖNTÉS