Tegnap szabadságon voltam. Hogy mi ebben az érdekes? Valójában semmi. Kicsit tovább aludtam, több időm volt zenét hallgatni, olvasni, híreket böngészni, természetesen mindenhol a koronavírus a fő téma, úton-útfélen erről beszélnek. Egy idő után kezdtem unni a semmittevést, fogtam hát magam és úgy döntöttem, nyakamba veszem a várost és nekiállok kérdezősködni, mint gondol az utca embere a kialakult helyzetről és a küszöbön álló világjárványról. Igyekeztem különböző nemű, életkorú, társadalmi helyzetű embereket faggatni, íme a végeredmény. 

Tamás ( 21 éves, egyetemista)

Természetesen követem a híreket, de egyelőre nem mozgat meg túlságosan, egyáltalán nem pánikolok, ahogy a szaktársaim, barátaim is többnyire nyugodtak, talán csak a szaporodó mémek adnak okot aggodalomra, hogy melyiket osszuk meg. Kissé úgy érzem, fel lett fújva ez a koronavírus dolog, a média rárepült és megy a riogatás, de úgy gondolom, pár hónapon belül szép lassan lecseng az egész. Ahogy szinte az összes betegség, ez is a rossz fizikai állapotú, idősebb emberekre veszélyes igazán, egy szimpla influenza is szed áldozatokat. Ami inkább problémás lehet, hogy a turizmusra és a gazdaságra milyen hatást gyakorol majd hosszabb távon. Az biztos, hogy nem kellemes, ha az ember kénytelen lemondani egy megszervezett utat, mi például április közepén mentünk volna Írországba, de úgy néz ki, ez tolódni fog. 

Kristóf ( 36 éves kézbesítő) 

Ha akarnám sem tudnám kizárni a vírussal kapcsolatos híreket, a kollégák körében is állandó beszédtéma, de sem pánikról, sem félelemről nem tudok beszámolni, inkább a tartózkodás és az értetlenség az, ami jellemző. Senki sem tudja, a cégen belül mi lesz az álláspont, ha a betegség jobban elterjed itthon, az információ hiánya zavar leginkább mindenkit. Emberekkel foglalkozunk, csomagokat kézbesítünk, így nem tudjuk elkerülni, hogy érintkezzünk az esetleges betegekkel, a csomagok pedig többnyire külföldről, nem ritkán Kínából érkeznek, ez is nyugtalanít néhány munkatársat, de egyelőre mindenki teszi a dolgát. Van, aki maszkot visel, gyakrabban mosunk kezet, ennél többet nem igazán tehetünk.

Tímea (41 éves, háziorvos)

A saját álláspontomat most nem ecsetelném, azt viszont elmondhatom, hogy szinte az összes középkorú és idősebb páciens megkérdezi a rendelés során, mennyire kell komolyan venni a koronavírust és a velejáró esetleges veszélyeket. Mindenkit igyekszünk megnyugtatni és egyben felkészíteni a lehetőségekre. A legfontosabb, hogy semmiképp nem szabad sem elbagatellizálni, sem túlreagálni az esetleges járványt. A magyar eü dolgozók most és korábban is erőn felül igyekeznek a gyógyításra koncentrálni és ez válságosabb helyzetben sem fog másként történni. 

László ( 46 éves, termékfejlesztő)

A leginkább az zavar az egészben, hogy a hónap végén kell elutaznom Angliába, az ügy pedig halaszthatatlan. Ennek kapcsán miután visszaérkezek majd, két hétre kényszerpihenőre küldenek. Megértem az óvintézkedéseket, alá is vetem magam a céges elvárásoknak, úgy sem tehetek mást, de mindenképpen kellemetlen a dolog. 

Viktória ( 52 éves, tanítónő)

Azt kell mondanom, a kollégák leginkább a gyermekekért aggódnak, illetve a szülőkkel jutnak nehezen dűlőre, szinte mindennapossá váltak az aggódó telefonok és személyes beszélgetések, nehéz ésszerűen megnyugtatni őket, amikor teljesen mi sem vagyunk nyugodtak. Rebesgetik, hogy a tavaszi szünetet előrehozzák, hogy elmaradnak az iskolai rendezvények, kirándulások, de egyelőre semmi sem biztos. Arra a szokottnál is jobban ügyelünk, hogy a kicsik és nagyok is betartsák a megfelelő higiéniai óvintézkedéseket.

Ferenc ( 72 éves, nyugdíjas)

Megmondom őszintén, a feleségemmel együtt kifejezetten félünk a vírustól és a vele járó következményektől. Nem vagyunk már fiatalok, vannak betegségeink is és bár ebben a korban már minden nap ajándék, még szeretnénk unokázni egy darabig, élni a magunk szerény életét. Védekezni a magunk módján tudunk, maszkot is vásároltunk, de a hírek nyugtalanítóak, így csak reménykedni tudunk, hogy bennünket elkerül a kór. Félünk a karanténtól, a kórházi ellátástól, végeredményében a haláltól. Mondhatják erre könnyedén, ennyi idősen fel kell készülni rá, hogy a vég bármikor kopogtathat, de mondani sokkal egyszerűbb, mint megtenni.