Ön szerint kapjanak milliós kártérítéseket a bűnözők?
2020. február 26. írta: Despota

Ön szerint kapjanak milliós kártérítéseket a bűnözők?

rab2-678x381.jpg

 gyöngyöspatai romák kártérítése kapcsán felszínre került kérdésekről tart hamarosan újabb nemzeti konzultációt a  kormány, amelyben arra keresi a választ, hogy a magyarok támogatják, vagy ellenzik a kártérítési perek lehetőségét és vajon az elítéltek kapják meg, vagy biztosítani kell, hogy az áldozatokhoz jusson el a pénz. 

A börtönökben tapasztalható embertelen körülmények miatt megítélt kártérítések elleni harc egyre fokozódik, néhány ügyvédi iroda milliárdokat kaszál az állam kártérítési perein. A hazai piacról kiszorított cégekkel vívott perek ügyvédi költségeit az adófizetők állják. Szeptember végéig felszámolná a börtönök túlzsúfoltságát a kormány, az MSZP viszont a Fidesz költségvetéséből fizettetné ki a börtönkártérítéseket. 

Ahogy arról az Index korábban már beszámolt, a jogszabály arra kötelezi a kormányt, hogy június 15-ig stoppolja a kifizetését olyan ügyekben, ahol a bíróság rossz börtönkörülmények miatt ítélt kártérítést elítélteknek, eközben pedig arra is kötelezni a kormányt, hogy május 15-éig dolgozzon ki egy új szabályozást a soron következő nemzeti konzultáció eredménye alapján.

A vélemények mégsem egyöntetűek, sokak szerint a jogállam megsértése az állami intervenció, amely ellen tiltakozni és küzdeni kell, megint mások azon a véleményen vannak, hogy semmiképp sem járja, hogy azért kaszálnak milliókat a bűnözők, mert a börtön ablakába nem süt be a nap.

Tavaly összesen több mint 3 milliárd forintot fizetett ki a fogvatartottaknak a magyar állam a rossz börtönkörülmények miatt. A milliós összegű kártalanítások nem jellemzőek, főleg azok kapják, akik kirívóan embertelen körülmények között, már nagyon régóta töltik a büntetésüket.

De vajon kinek van igaza és mi lenne az optimális megoldás? Az áldozatok, vagy a bűnelkövetők érdekét kell elsősorban figyelembe venni? A döntés ezúttal is az Önök kezében van!

A DÖNTÉS

 Van egy ötleted, vagy írnál egy cikket nekünk? A nagydontes@gmail.com címen elérsz minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr7215484058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arcade Macho 2020.02.27. 15:37:34

"megkoszonnem" a sorosita takonygerincu jogvedoknek hogy Orban kap meg egy ciklust...

nemecsekerno_007 2020.02.27. 15:54:09

Az ellenzék megint tátott szájjal ugrik fejest a f@szerdőbe.
Muhahahahaha :)))))))

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 16:08:25

A magyar bíróságok hagyományosan nem szeretnek kártérítést megítélni nem anyagi károkért, például magáncégekkel szemben. Mintha a fogukat húznák sokszor annyira ellenkeznek. Itt viszont öntik a pénzt a bűnözők meg az ezzel bizniszelő ügyvédek zsebébe. Fizessen az állam, mert mindig az állam a bűnös libsi felfogás szerint

fordulo_bogyo 2020.02.27. 16:36:21

Jogállam.
A jogállam olyan állam, ahol a közhatalmat a nyilvános és írott jogszabályok tartalmának megfelelően, és a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják. A jogállamiság a legáltalánosabb értelemben a közhatalom jognak való alávetettségét jelenti.

Magyarország Alaptörvénye szerint "Magyarország független, demokratikus jogállam."

Arcade Macho 2020.02.27. 16:49:12

a kerdes amugy elegge felrevezeto, mert hogyha az aldozatnak van a birosag altal megitelt es az adott ugyben megitelt karteritese akkor azt azonnal az aldozatnak utaljak tovabb

itt inkabb olyan kerdeseket kellene feltenni hogy egyaltalan a kegyelmeseknek minek kell normalis böri?
lassuk a Breivik peldajat, hogy abban az esetben a normalis atlagos embernek mennyire esik az jol hogy feleslegesen koltenek ra penzt?
de magyar vonatkozasban is van ilyen, hogyha a csaladirto apukanak veletlenul nem sikerul a vegen az ongyilkossag, azt miert kell a takonygerincu jogvedoknek vedeni?
hogy megint kapjunk a nyakunkba 10 ev Fideszt?
miert nem szol le Soros bacsi hogy fijjuk ezt azert ne, az en csecsemen nevelkedtetek, legyszives moderaljatok magatokat, ne hergeljetek a normalis tobbseget

Kánikula 2020.02.27. 17:09:43

@Több cseszlovák filmvígjátékot!: Elitéltekről van szó, nem bűnözőkről. Közúti baleset okozásáért is lehet kapni 2-5 évet, ettől még nem lesz valaki bűnöző szerintem.
A kártérítési törvényt meg a jelenlegi kormány hozta.

Szóval hozol egy törvényt aztán nagy csinnadrattával neki ugrasztassz mindenkit az ügyvédeknek és bíróknak meg persze az elitélteknek (az egyszerűség kedvéért cigánybűnözők és gyilkosok).

Mert ki a bűnös, hogy 20-an osztoznak egy lukon és a zárkatársad a fejed mellett sz*rik? és mondom nem csak gyerekgyilkos ül ott, ha te autót vezetsz és hibázol akkor könnyen ott találhatod magad rómeó mellett..

morph on deer 2020.02.27. 17:14:00

Mi köze lehet ehhez egyáltalán a lakosságnak?

Az nem úgy van, hogy egy kormánynak mindig és minden körülmények között a hatályos törvényeknek megfelelő módon KELL eljárnia?
Ráadásul azt a törvényt, amelynek alapján JÁR kártérítés, azt Gulyás Gergely javaslata alapján a fideszes többségű parlament szavazta meg!

Akkor most hogy is van?
Hogy akkor minek vannak törvények, azt gondolom felesleges megkérdezni a jelenlevőktől.

A legszebb, hogy most a kormány 30 milliárdot ad “mobil börtönök” létrehozására, ami most majd megoldást jelent a zsúfoltságra!

És ezt eddig miért nem tette?
Mert ha ezt legkésőbb a törvény megalkotásakor elkezdik, akkor nem lenne ok a kártérítésre, ugye?
Csak a munkájukat kellet volna végezni, és akkor most nincs hisztériázás, mert nincs rá ok!

Tehát kinek a hibája is a kialakult helyzet?

A fideszes kormány mulasztása miatt, a fideszes kormány által elfogadott törvény alapján KELL kártérítést fizetni, és nem más okból!

Szóval nyugodtan lehet sikítozni, de ezt a jelenlegi kormány cseszte el, nem is kicsit!

De legalább most az ország népére tolják át a saját hibájukért a felelősséget: te döntsd el, mit kéne tenni!

És ők eddig azt miért nem tudták?
Mi olyan nehéz?
Be kell tartani a törvényeket, ennyi az egész.
Igen, a kormánynak is!
Ha pedig annak az eredménye nem tetszik, akkor meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy ne legyen miért perelni!
Mint ahogy majd most kezdik...

Jó reggelt!

Stenonis 2020.02.27. 17:29:20

@Arcade Macho: @nemecsekerno_007:
Létezik a 2016. évi CX. törvénnyel módosított 2013. évi CCXL. törvény a büntetés végrehajtásról. Tessék jól megnézni a dátumokat, hogy milyen parlamenti többség szavazta meg.

Ennek a 10/A. §. így szól:
"(1) Kártalanítás jár az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a fogvatartása során a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény, különösen az illemhely elkülönítésének a hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás, fűtés vagy rovarirtás (a továbbiakban együtt: alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények) által előidézett sérelem miatt. A kártalanítás minden egyes, az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között eltöltött nap után jár. A kártalanítás megfizetésére az állam köteles."
"(3) A kártalanítás egy napra eső összege legalább ezerkettőszáz forint, de legfeljebb ezerhatszáz forint."

Tehát a fideszes többség által 2016-ban megszavazott törvény biztosítja az alapot a kártérítési perekhez.

10/A. §. további érdekes részeket is tartalmaz:

"(7) A kártalanításból történő kielégítésnek kizárólag
a) azzal a bűncselekménnyel összefüggésben megítélt polgári jogi igény, illetve a polgári bíróság által jogerősen megítélt kártérítés vagy sérelemdíj erejéig van helye, amely miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása tekintetében a kártalanítást megállapítják, illetve
b) a gyermektartásdíj behajtása iránti végrehajtási eljárásban érvényesített követelés erejéig van helye.
(8) A (7) bekezdésben meghatározott esetben, ha a kártalanítás összege nem fedezi a kielégítendő követeléseket, elsősorban a gyermektartásdíj iránti követelést, majd a polgári jogi igényt és vele egy sorban a bűncselekmény miatt megállapított kártérítést vagy sérelemdíjat kell kielégíteni azzal, hogy ha a kártalanítás összege nem fedezi az azonos soron felsorolt valamennyi követelést, akkor e követeléseket arányosan kell kielégíteni."

Tehát a raboknak megítélt kártérítésből eddig is le kellett vonni a gyermektartást és az áldozatoknak megítélt kártérítés összegét. Ha ezután maradt valami azon osztozott a rab és az ügyvédje.

A kártalanítások kifizetéséért az igazságügyért felelős miniszter felel. Ha nem az áldozat kapta meg a neki megítélt kártérítést, hanem az ügyvéd és a terhelt, akkor azért Varga Judit a felelős.

Stenonis 2020.02.27. 17:33:46

@Több cseszlovák filmvígjátékot!:
Ha egyszer benne van a fidesz által hozott törvényben, hogy 1200-1600 Ft kártérítés jár naponta, akkor nem sokat tehet a bíróság a kártérítés megítélésénél. Maximum azt mérlegeli, hogy mennyi sérelem érte a terheltet és az alapján állapítja meg, hogy naponta 1250 Ft vagy 1580 Ft jár neki.

Stenonis 2020.02.27. 17:40:57

@Arcade Macho:
Az Alaptörvénynek csúfolt alkotmányunk ezt írja:
XXVIII. cikk
"(3) A büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt."

A civilizált világban még a legaljasabb tömeggyilkost sem lehet csak úgy falhoz állítani. Még neki is jár a tisztességes eljárás és a védelem.
Ha ez nem lenne, akkor sztálini rendszerű lenne az "igazságszolgáltatás", ahol bárkit bármiért simán tarkón lőhetnek.

rallus 2020.02.27. 17:43:17

Szerencsére a "civilek" itthon megakadályozták a ballib bírók egy részének nyugdíjazását, Gyuri bátyánk meg sikeresen tartja a kezében a strasbourgi bíróságot!
Zéró kockázat, biztos pénz, a zavarkeltésről nem is beszélve!
Ilyen sima buliról még Visinszkíj is csak ábrándozhatott....

rallus 2020.02.27. 17:49:16

@Stenonis: Szerencsére a sztálini időktől messze vagyunk, tehát senki nem kérdezheti meg a gyöngyöspatai ügyben döntő bírót, hogy honnan az anyja valagából olvasta ki igazságos döntéseit....
Független!
Pont mint a szegediek és az őszödi beszéd után a félig agyonvert öregasszonyokat és kismamákat sorozatban elítélő bírók!

Stenonis 2020.02.27. 17:54:30

@rallus:
Fellebbeztek a döntés ellen.
Majd meglátjuk, hogy miként ítél a következő fok.

Az ezért elgondolkodtató, hogy az állam milyen tehetségtelen ügyvédeket bíz meg saját maga képviseletével.

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 18:02:59

@Kánikula:
Vannak emlékeim a büntetés végrehajtásból. Fogház, börtön és fegyház van, a közlekedési ügyben elítélteket alapból a baracskai fogházba vitték, ami nem tartozott a legdurvább helyek közé. Valószínűleg a kártérítések sem oda mennek

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 18:10:21

@Stenonis:
A civilizált világban mindenkinek jár minden. Erről végső soron Brüsszelben és Strasbourgban határoznak. Kötelezettség egyre több van, a pénz meg egyre kevesebb, lásd a következő költségvetési ciklus tervezetét

A valóság elől buborékba zárt ködevők döntenek az élet mind nagyobb területéről. Szerintem pont ez emlékeztet a szovjet valóság útvesztőire

agarik 2020.02.27. 18:12:22

@Stenonis: Ugyan már! Nem vagyunk mi kommunisták! Keresztény ország vagyunk, tehát azért állítjuk falhoz és lőjük tarkón, mert ballibsi, zsidó, vagy csak nem tetszik a pofája! Sieg Orbán!

kolomparlole1114 2020.02.27. 18:17:05

Nagyon egyszerűen megúszhatják a cigányok a sittes körülményeket, ha nem tetszik nekik: nem kell bűnözni és akkor nem kerülnek oda! Ez nem wellness, szóval a bűnösök szenvedjenek! Amikor valakinek kezdene egy könnycsepp legördülni az arcán a "szegény" cigányokért, akkor gondoljn bele miért vannak ezek ott, mit tettek az áldozataikkal! Mindjárt eltűnik az a könnycsepp...

Stenonis 2020.02.27. 18:21:46

@Több cseszlovák filmvígjátékot!:

Még mindig kivándorolhatsz Észak-Koreába. És akkor nem kell olyan dolgokkal törődnöd, mint emberi jogok. Csak nem mindegy, hogy a pisztoly csövének melyik végén vagy.

Kiléptek a britek. A torta kisebb lett. Nem kell matekzseninek lenni ehhez. Ez csak gazdasági kérdés. Semmi köze sincs a kártérítésekhez.

De most több Brüsszelt szeretnél vagy kevesebbet? Furcsa dolog tartani a markunkat, miközben folyamatosan háborúzunk az EU ellen, és közben kokikat és sallereket osztogat a miniszterelnök.

rallus 2020.02.27. 18:23:01

@Stenonis: A baj nem ott van, hanem hogy már egy ügy kipattanásakor tudni lehet az ítéletet. Tocsik, Kulcsár, Sukoró, Cusi, Simon Gábor és így tovább....

Stenonis 2020.02.27. 18:31:23

@rallus:

Szerinted mi lesz Simon Gábor ügyében az ítélet? Mert ott még nem született meg az ítélet.

Kulcsárt és Cusit lesittelték. Szerinted fel kellett volna őket menteni?

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 18:47:51

@Stenonis:
Ja persze, háborúzunk az EU ellen. Csak azt mondd meg már lécci hogy ki az az EU? Vagy mi nem azok lennénk?

Minden normális ember naponta számításokat végez arról hogy valami megéri-e vagy nem éri meg. Akik a GNP 1 százelékát adnák a közös költségvetésbe, azok már el is végezték a számítást. Ennyit ér meg nekik, az üres és semmibe nem kerülő álszent pofázáson kívül. Nagyjából ekkora is lesz az EU jövője

rallus 2020.02.27. 18:48:29

@Stenonis: Akkor Kulcsár, Cusi és Sukoró ügyében helyesen jártak el, mert valamiért megakadt az ügy egy szinten....
Simon ennyi év után megmagyarázza, hogy az "Éhségmenet" élén haladva adták neki össze az éhező mozgalmi matrónák... Felmentik.... Czeglédi még kárpótlást is szerez neki....

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 18:53:22

@Stenonis:
"Kiléptek a britek. "

Az ottani szavazás kimenetelében jelentős része volt a magyarországival pontosan megegyező börtön-kártéritési ügyeknek. Szóval nem csak Sztálin meg Észak-Korea

Burgermeister 2020.02.27. 18:54:25

Aki böriben van (plane a visszaesok) azok nem veletlenul vannak ott. Lofaszt karteritest, neki vagy a hozzatartozoknak kellene fizetni a per nap dijat. Tudikaaa? Aki nem tudja az bito. Lenne itt rend!!!

nyikk 2020.02.27. 19:19:01

Szerintem kaphasson lovet ily forman barmelyik bünözö. Alapfeltetel legyen viszont, hogy elöbb rendes karteritest kelljen fizetni az elkövetett cselekmenyei kapcsan es az ügyvedje is csak ezutan legyen kifizethetö...ami marad (kb. semmi), na az lesz az öve.

illaim 2020.02.27. 19:28:44

@Burgermeister: Na! Ezért nem a csőcselékre van bízva az igazságszolgáltatás! LOL

n3spr3ss0 2020.02.27. 19:29:53

@nemecsekerno_007: Szokásodhoz híven megint sík hülye vagy. Elítélik, megkapja büntetését, de nem szűnik meg embernek lenni, joga van az emberi körülményekhez.

morph on deer 2020.02.27. 19:36:27

@Burgermeister:
“ Lofaszt karteritest”

Az közben nem zavar, hogy éppen kedvenc miniszterelnököd és kormánya tette mindezt lehetővé, ugye nem?
Mégpedig az összes elítélt számára, válogatás nélkül!

Miért nem olvasod el a Stenonis által bemásolt törvény szövegét?
Túl hosszú, és még nem értél a végére?
Vagy zavarnak az ékezetek?

illaim 2020.02.27. 19:43:12

Ha egyszer van egy sztenderd, hogy a fogvatartottakat milyen körülmények között kell elhelyezni, továbbá van egy törvény, mely meghatározza, hogy milyen kártérítés illeti meg a fogvatartottakat ha az előírt feltételek nem teljesülnek, és ezt a kártérítést a hatályos jogszabályok alapján a Bíróság megítéli, innen kezdve mocsok cigányozás az ítéletek köpködése! Ugye erre a kisebbségre jellemző, hogy a jogait hangoztatja, de a kötelességéről rendre megfeledkezik! A harmadik generációs oláh-cigány bevándorló se tagadja meg a népe "hagyományait"

morph on deer 2020.02.27. 19:44:43

@nyikk:
“ Alapfeltetel legyen viszont, hogy elöbb rendes karteritest kelljen fizetni az elkövetett cselekmenyei kapcsan es az ügyvedje is csak ezutan legyen kifizethetö...ami marad (kb. semmi), na az lesz az öve.”

Ez most pontosan így történik, képzeld!
Csak akkor már nem is lenne annyira vadító, ha igazat mondanának a dologról!

De ez a veszély hálisten nem áll fenn, mint közismert. Szóval lehet nyugodtan acsarkodni, azzal is telik az idő!
És míg szegény orbán “keccsöl” a kolostorban, elitéltek százezrei válnak milliomossá, munka nélkül!
“Ez felháborító elvtársak, felháborító!”

Gleccsertetű 2020.02.27. 19:54:08

Ne kapjanak pénzbeli juttatást. Javuljanak a körülmények és tanuljanak rendes szakmát. Más esetben nincs lehetőség a reintegrációra.

LebensraumamOsten 2020.02.27. 19:54:46

@Arcade Macho: A fideszista gennycsicskák már az utolsókat rúgják. Még ezt bebukják és vár rájuk a mindenki által áhított munkanélküliség és létbizonytalanság. Országunk el fog érkezni abba a vágyott állapotba, hogy a parazita keresztény fehér uszítók megélhetés nélkül maradnak. Ez biztosabban végez velük, mint a háború, amire oly nagyon készülnek már.

Gleccsertetű 2020.02.27. 19:57:55

@Gleccsertetű: a többszörös visszaesőkre ez nem vonatkozik

chrisred 2020.02.27. 20:18:22

Nem, nyilvánvalóan az lenne a megoldás, ha az állam betartaná a saját maga által alkotott szabályokat. A kártérítés a rendellenes helyzet rendellenes következménye, ami nem nyújt valódi megoldást.

én csak hallgatok 2020.02.27. 20:19:12

Miről is van szó? A törvény módosításban meghatározták, hogy személyenként 3 m2 terület a minimálisan elfogadható. Ezt nézik alapból, a többi "kényelmetlenség", a nyitott wc, az ágyi poloska, csótányok csak másodlagosan emelik az összeget. Szóval az alapterületet sem sikerült biztosítani, és most csodálkoznak, hogy a szemét ügyvédek ezt kiszagolták. Ha jól tudom, Viktornak is jogász diplomája van, tehát a saját fajtáját köpködi. Persze ez a különbség egy elméleti jogász és egy gyakorló jogász között.
Arról nem is beszélve, hogy debreceni NER ügyvéd kaszált a legtöbbet ezeken a pereken, de még egyszer, magyar országgyűlés által módosított törvény alapján, magyar bíróságok által meghozott döntésekről van szó, én úgy tudom, hogy jogerős döntések ezek, tehát csak a hatalmi szóval elrendelt eistanddal lehet megállítani az egészet. De ennyi erővel a kisemberek által igazságtalannak érzett döntéseket is fel lehet rúgni? Egy NAV-os felszólításra én is mondhatom, hogy bocsi, ez nem fér bele az én igazságképembe?

Stenonis 2020.02.27. 20:24:01

@Több cseszlovák filmvígjátékot!:
Hogy ki az EU?

Ezt kérdezd meg azoktól a politikusoktól, akik háborúznak az EU-val és meg akarják állítani Brüsszelt.

Eddig is a GNI nagyjából 1%-át adtuk a közösbe. De felőlem a tagállamok átadhatják a teljes pénzügyi és adópolitikájukat Brüsszelnek, így Magyarország a GNI kb. 32%-át fizetné be.

dare 2020.02.27. 20:54:53

Szerintem kéne egy olyan jogrendszer végre, amibe nem törölhetnék bele a lábukat jobbról is meg balról is.
Ennyi kellene, mert ez a kérdés ,hogy szerintem jogos-e az elítélteknek a kártérítés is kettős érzelmeket ébreszt bennem.
Egyfelől a mostani börtönviszonyokat elnézve jogosnak érzem ezt.
Másfelől ezt csak úgy tudnám igazán elfogadni, ha nem a sztárügyvédek presztízsharcának érezném.
Kapjanak az elítéltek kártérítést, de akkor minden elítélt kapjon, akik ilyen körülmények, vagy még rosszabb körülmények között voltak a börtönökben.
Nem ám ilyen sztárügyvédek által kiharcolt ügyekben, hanem az összes olyan fogvatartott kapjon kártérítést, akik nem erőszakos bűncselekmény miatt ültek (azoknak nem igazán kéne adni, jog ide jog oda , de azért az tényleg kiveri még nálam is a biztosítékot, nem beszélve arról, hogy ez felhívás keringőre), és nem voltak biztosítva a megfelelő fogvatartói körülmények a számukra.
Ez egy tanulságos videó, csak az nézze meg, aki bírja Tasnádi agymenését hallgatni:youtu.be/4k6ha0tUjwE

agarik 2020.02.27. 21:00:10

@dare: Szóval "mindenki" kapjon, de a zsidók azért ne.
Tipikus.

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 21:00:18

@Stenonis:
Kíváncsi vagyok, hogy a befizetések csökkenésével párhuzamosan csökkenteni fogják az EU intézmények fenntartására fordított összeget is? Borítékolom hogy nem fogják, és az eddigi 6%-nál még nagyobb rész fog elmenni a sóhivatal fenntartására. Az EU haszontalan idióták fognak utoljára lemondani bármiről is

dare 2020.02.27. 21:06:12

@agarik: Ezt nem igazán értem most, a zsidók vannak erőszakos bűncselekmények miatt a börtönökben?
Mert én annyit írtam csak, hogy erőszakos bűncselekmények elkövetőinek egy kanyi fillért sem adnék a kezükbe.
Ennyi és nem több.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.02.27. 21:06:50

@LebensraumamOsten: a keresztény feher uszítók...
ilyet olvasni a sajat hazankban, tenyleg el vagytok szemtelenedve, ne csodalkozzunk ha 60-100 evente elindul egy fustcsik az ég felé

gyalogbaka 2020.02.27. 21:44:12

Megjelent egy kis marxista zsidó ’tudóscsoport’, akik elkezdtek elméleteket faragni a társadalom korlátlan manipulálásáról. Észrevették azt, hogy a hagyományos marxizmussal valami baj van. Az orosz, magyar, német megvalósult bolsevizmusok során észlelték, hogy az emberek a radikálisan megváltozott gazdasági és hatalmi viszonyok közepette sem igazán váltak forradalmárokká, sőt megmaradtak konzervatív polgároknak, akiknek a nagy része meglehetősen rühellte a marxistákat. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy nem elég a gazdasági-politikai viszonyok átalakítása, de át kell alakítani valahogy az emberek tudatát is. Ezt nyilván csak kulturális behatásokkal lehet elérni, tehát a közösségi kultúra és média teljes megszállására és manipulálására van szükség. Felismerték azt, hogy az emberek, hogyha megszabadítják őket jól szabályozott hátországuktól (család, vallás, különböző közösségek, rutinná vált kulturális szokások) akkor egy jóléti szint biztosítása mellett korlátlanul befolyásolható, kényelembe süppedt fogyasztókká válnak.
Az ideológia központi hordozója a Frankfurti Iskolának nevezett csoportosulás volt, amely ténylegesen a moszkvai Marx-Engels Intézet mintájára jött létre a Frankfurti Egyetem Társadalmi Kutatóintézetében a húszas évek elején. Hivatalos létrejöttét azonban csak 1930-tól számítják, amikor Max Horkheimer lett a Frankfurti Egyetem Szociológiai Intézetének igazgatója. A csoporthoz tartozók módszere az úgynevezett kritikai elmélet volt, mely a marxista analízis és a freudi pszichoanalízis szintéziséből jött létre. A csoport tagjai szerint a nyugati kultúra fő elemeinek - közöttük a kereszténységnek, a tekintélynek, a családnak, a patriarchátusnak, az erkölcsiségnek, a hagyománynak, a szexuális önmegtartóztatásnak, a hazafiságnak, a nacionalizmusnak, az átöröklésnek, a népi-vérségi-faji szemléletnek és a konzervativizmusnak - el kell végezni az elemzését, és mindezek felett megsemmisítő kritikát kell gyakorolni. Az iskolához tartozó legfőbb ideológusok, gondolkodók a következők voltak: Carl Grünberg, Leo Löwenthal, Antonio Gramsci, Max Horkheimer, Herbert Marcuse, Theodor W. Adorno, Jürgen Habermas , Willi Münzenberg, Lukács György, Walter Benjamin és Felix Weil. Terjedelmi korlátok miatt el kell tekintenünk az egyes emberek munkásságának ismertetésétől, célkitűzéseiket ezért összevontan tekintjük át. Legfőbb céljuk a hagyományos nyugati társadalom teljes aláásása volt, egy azt követő világméretű proletárforradalom érdekében. Milyen módszerekkel gondolták a társadalom aláásásának elérését? És innen kezd a dolog hátborzongatóan és kísértetiesen hasonlítani napjaink valóságára:
-meg kell alkotni a rasszizmus elméletét, és az azt tiltó gyűlöletbeszéd-törvényeket, állandó zűrzavart és bizonytalanságot kell kelteni a társadalmi élet minden területén
-módszeresen alá kell ásni a szülők és a pedagógusok tekintélyét
-terjeszteni kell a pornográfiát a társadalom minden rétegében
-bevándorlás előidézésével gyengíteni kell a nemzeti identitást, faji háborúkat és zavargásokat kell előidézni
-támogatni kell az alkohol és a kábítószerek fogyasztását és terjesztését
-az abortusz, és minden a népességet csökkentő módszer propagálása
-szembe kell fordítani a nemeket és mindenféle társadalmi csoportokat egymással
-elő kell segíteni a szexuális devianciák széles körben való elterjedését
-megbízhatatlanná kell tenni a jogrendszert, kedvezni kell a bűnelkövetőknek
-növelni kell azoknak a számát, akik állami segélyekre szorulnak, elő kell segíteni a családok felbomlását és a házasság mint intézmény megszüntetését
-a kereszténységet állandóan támadva fel kell számolni az egyházakat
-befolyás alá kell vonni a teljes tömegtájékoztatást.

Az ő ötleteik közé tartozott a nemek közti különbség elbizonytalanítása, a hagyományos férfi és női szerepek felcserélése, a heteroszexualitás meggyöngítése a homoszexualitás javára, az egyneműek közötti házasság propagálása és homoszexuális párok gyermek-örökbefogadása. Teljesen elvetették a normál romantikus, heteroszexuális párkapcsolatokat, mint nehezen ellenőrizhetőt, és társadalomra veszélyeset. Mindent tagadtak, ami hagyományos, emberi és harmonikus lehet.
Gondolom nem kell felhívni a figyelmet arra az egyszerű tényre, hogy ezek a gondolatok radikális (jórészt gazdag családból származó) zsidó értelmiségi csoportok világában. Hogy ezek az elméletek eleve megrendelésre készültek e, vagy a globalista körök csak évtizedekkel később karolták fel ezeket, amikor szükségük volt rájuk, nos ezt dokumentumok hiányában nehéz megmondani.
Azt, hogy a világ globalista elitje felkarolta ezt az őrült tervet, már az 1968-as diáklázadásokkal kezdődő események idején is erősen érezni lehetett. Rémálommá azonban csak a teljes liberalizálódás, a kilencvenes évek eleje óta kezdett válni, amióta globalista kézre jutott a világ teljes pénzügyi, média-, kulturális és tudati ipara. Minden napjainkban fellelhető politikailag korrekt gondolat és ideológia a kultúrmarxizmus egyenes ági leszármazottja.

moszkvicssluszkulcs 2020.02.27. 22:05:17

Szerintem...
Aki azt mondja, hogy " de ha egyszer a Fidesz hozta ezt a törvényt, akkor most mit veszkődik", annak igaza van.
Aki azt mondja, hogy az öregeket agyonverő, családírtó "lények" ne kapjanak semmit, hanem a műanyag lakat rozsdásodjon a kezükre, azoknak igaza van.

Arcade Macho 2020.02.28. 10:50:03

@Stenonis: "Tehát a fideszes többség által 2016-ban megszavazott törvény biztosítja az alapot a kártérítési perekhez."

ez csak bullshit
ha ezek a takonygerincu jogvedok nem vallalnak el a pert es nem finansziroznak meg elore a bunozoknek akkor nem lenne ez a karterites es a meg tobb penz kiutalasa a bunozoknek, es az ATLAGEMBER igazsagerzete is jobban erezne magat

engem konkretan felk.r idegileg hogy egy rohadek bunozot azt nem megbuntetnek a bortonben hanem wellnessreszlegen tartjak, de ennel az idegesit csak fel jobban, hogy tudom hogy ezeknek a sorosista fergeknek koszonhetoen a Fidesz a nyakunkon lesz meg 10 ev mulva is

Stenonis 2020.02.28. 11:40:45

@Arcade Macho:
Talán onnan kellene kiindulni, hogy az állam tartsa be a saját törvényeit.
Ha nem zsúfolna be túl sok rabot egy helyre, nem lennének a börtönben tele az ágyak poloskával, akkor a jogvédők nem tudnának miért perelni.

Ha a totál értelmetlen stadionok helyett 2-3 börtönt építettek volna fel, akkor nem lenne ügy az egészből.

Egy csomó börtönben voltam munkám miatt. Egyik sem wellness részleg. De a jelenlegi BTK nem tartalmaz olyan büntetési tételeket, mint ágyi poloska, normális tisztálkodás megvonása, nyilvánosan WC használat vagy egy 12 négyzetméteres cellába 6 rab bezsúfolása.

Egy csomó rab nem tud írni, olvasni de egy sincs köztök olyan, aki számolni ne tudna. Nem mellékesen egy fideszhez köthető debreceni ügyvédi iroda nyerte a legtöbb kártérítést.

Arcade Macho 2020.02.28. 11:43:59

@Stenonis: "A civilizált világban még a legaljasabb tömeggyilkost sem lehet csak úgy falhoz állítani. Még neki is jár a tisztességes eljárás és a védelem.
Ha ez nem lenne, akkor sztálini rendszerű lenne az "igazságszolgáltatás", ahol bárkit bármiért simán tarkón lőhetnek."

milyen civilizaciorol beszelsz? a romairol? ott nem lottek agyon senkit valo igaz :)))
vagy a sztalini alkotmanyunkrol beszelsz? akkor mi a gond a sztalini igazsagszolgaltatassal :)))

nem kellene keverni a szezont a fazonnal, nekem a sorosita takonygerincu jogvedokkel van bajom, akik szerint a csaladirto akirol 1000% hogy o volt, mert manapsag mar nem a romai bizonyitasi /tanuztatasi rendszer van es nem is a sztalini koncepcios per meg csak nem is a Kaiser fele bunbakkereses altali ugymond "TEVEDES" van, hanem egyertelmu hogy ez az eletre meltatlan fereg lemeszarolta a csaladjat

nos a sorosista fergek szerint ez az ember ad 1, joravalo, mert hat nem szabad hogy a bortonben bunhodjon, ha esetleg nem sut be a napocska es depikes lesz ez a joravalo csaladirto ember akkor tustent ugranak a TASZos es AIs fergek es jol kiallnak mellette, hogy minel tartalmasabban tudja eltolteni az idejet
tovabba ad 2 az AI szerint az elegge humanus hogy kiirtsa a csaladjat, de az mar nem humanus hogy ezert a tetteert a tarsadalom likvidalja
tovabba ad 3 az AI szerint ez a joravalo es humanus csaladirtonak lehetove kell tenni mindenkeppen hogy ne tenyleges eletfogytot kapjon, hanem hogy ki tudjon jonni, ki tudja lehet hogy akar alapitani masik csaladot

es ha ezeket vegiggondolom akkor sajna arra a megallapitasra jutok, hogy barcsak veletlenul leesett volna a lepcson ez a csaladirto, de addig probalgatva, amig veletlenul a nyaka el nem torik...

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.28. 13:38:39

@Stenonis:
" háborúznak az EU-val és meg akarják állítani Brüsszelt."

Időnként sajnos nem eléggé, mint ez az eset is bizonyítja. Brüsszeli (na meg strasbourgi) nyomásra elfogadták a kártérítési törvényt, most meg fizetni kéne a gonosztevőknek. Lehet hogy jobban jártak volna ha bekeményítenek

agarik 2020.02.28. 17:57:30

@dare: Azt írtad, hogy egy törvényszegés áldozata ne kaphasson jogorvoslatot, te mocsadék görény.
A törvények MINDENKIRE vonatkoznak. KÜLÖNÖSEN a törvényhozókra.

agarik 2020.02.28. 17:58:46

@Több cseszlovák filmvígjátékot!: Úgy érted a törvényszegés áldozatainak.

A gonosztevő itt nem más, mint a jelenleg regnáló magyar KORMÁNY.

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.28. 19:23:02

@agarik:
Nálatok a gyilkosból lesz áldozat, ha nem tömik ki a zsebét pénzzel. Mindjárt megszakad a szívem

nemecsekerno_007 2020.02.28. 19:27:51

@n3spr3ss0: Kevés dolog volt amiből az ellenzék jól jött ki az elmúlt 10 évben.

Bocs, az "Emúttízévezésért"
süti beállítások módosítása