Ön szerint szükség van bicikliutak megszüntetésére?
2016. április 13. írta: Despota

Ön szerint szükség van bicikliutak megszüntetésére?

62247_495733_784x523.jpg

A fővárosi önkormányzat kedden hivatalos bicikliszámolókat küldött ki a Bajcsy-Zsilinszky útra. A hírt a kerékpáros felvonulásokat szervező I Bike Budapest tette közzé , azzal az értesüléssel megtoldva, hogy a számlálás csak az első lépés afelé, hogy megszüntessék a kerékpárosok számára megnyitott a buszsávokat. Gyakorlatilag hadat üzentek a bicikliseknek, az 5 pontból álló főpolgármesteri  utasítás a budapesti kerékpározás feltételrendszerének felülvizsgálatát tűzte ki célul. Az 1. pont szerint a jövőben nem prioritás az „A-ból B-be legrövidebb” elv. A 2. pont pedig leszögezi, hogy a forgalommal párhuzamosan közlekedő kerékpárosoknak nem kell külön kerékpárnyomot létesíteni. A többi három pont a kerékpáros közlekedési utak szükségességének felülvizsgálatát tűzi feladatul a főpolgármesteri kabinet tagjainak. Felülvizsgálják az egyirányú utcákban a forgalommal szembeni közlekedést. Ez mintegy 120 utcát érinthet. Engedély csak akkor adható, ha az utcában nincs a baloldalon parkolás. A buszsávokban is szigorítanak, valamint kifejezett cél, hogy megszüntessék a „duplikált kerékpáros közlekedési lehetőségeket”. Tarlós tagadta, hogy lenne ilyen szándéka. Az állította, hogy egyedül a párhuzamosságokat akarja megszüntetni. Szerinte semmi szükség a Bajcsy-Zsilinszky úthoz hasonló kettősségre. A terv felbukkanását a BKK korábbi vezetője, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül. A kerékpáros infrastruktúra fejlesztését hivatalai ideje alatt kifejezetten pártoló Vitézy Facebook-oldalán leszögezte: szerinte óriási visszalépés és kudarc lenne, ha a bringás közlekedés visszafejlesztésébe kezdene a fővárosi vezetés.

150806kerekparut.jpg

Hogy mi az igazság és gyakorlatban mit jelent majd a jelenlegi tervezet, a jövő zenéje, ugyanakkor kérdéses, szükséges-e a jelenlegi kerékpáros úthálózat csökkentése, vagy épp ellenkezőleg, inkább további utak létrehozására volna szükség. Ön szerint a csökkentés, vagy a bővítés lenne a járható út? A döntés ezúttal is az önök kezében van!

A DÖNTÉS

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr168601874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.13. 12:43:16

Minél kevesebb bringaút van, annál könnyebb lenne mindegyik mellé telepíteni egy rendőrt és egy konténert. Amelyik kerekes cigány szabálytalankodik, azt azonnali hatállyal tarkónbaszni gumibottal, bringát be a konténerbe, és esténként mehet a csomag a zúzdába.

3 hét után nem lenne szükség kerékpárútra.

kurtakocsma 2016.04.13. 13:19:10

A kerékpár nem sport (csak a foci), nem segít a mozgásszegény életmód felszámolásában, így kukába mindegyikkel! Árpád hídon tessék az egyik járdát (amelyik kerékpárút is) megszüntetni, autósoknak átadni. Tempó, tempó, mi ez a töketlenkedés. (A vezetés amolyan autoimmun betegségként kinéz magának 1-1 célcsoportot, s nyekteti 2-3 hónapig, aztán ha nem lesz belőle igazi balhé, akkor úgy marad. Most a biciklisek jönnek. úgyis csak a baj van velük, parkolási díjat sem lehet beszedni tőlük, de közben ott nyomják a pedált, mintha muszáj lenne!)

erol 2016.04.13. 13:47:35

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: Ugyanezt persze minden más közlekedővel is, különös tekintettel az autósokra is.

Nancsibacsi 2016.04.13. 13:54:52

Ami az úttesten van, az nem kerékpárút. 12 éven aluli gyerek eleve nem használhatja, ha addig meg autóval jár mondjuk suliba, nem fog 13 évesen bringára átülni. Normális kerékpárutakat kell csinálni, az autóktól mindenképpen szeparáltan, de lehetőleg a gyalogosoktól is. Gyalogost is nyugodtan meg lehet büntetni, ha a kerékpársávban balf.szkodik. Ezenkívül nem csak megépíteni kell őket, hanem karban is tartani, mert - igaz hogy a bringák nem rongálják, hanem szinte javítják az utakat, de 10 év alatt valamiért csak tönkremegy minden bringaút. Mivel pénzt csak az építésre ad az EU, amik régebben épültek azok botrányos állapotban vannak (szanaszét töredezett aszfalt, felverte a fű, lassan fák nőnek ki belőle.

01234567 2016.04.13. 15:46:42

Verzió 1. Elfogyott az ellopható EU-s pénz a bicikliutakra.(a sok tahónak: mert az összes bicikliút EU-s pénzből épült, egy fillér állami hozzájárulás nélkül)
Verzió 2. Újabb fosztogatni-lehúzni (ellenszolgáltatás nélkül) való célcsoport célkeresztbe vétele a magyar állam nevű maffia által.
Verzió 3. Elme rokkantak irányítják a fővárost. (ahogy az országot is) Akiknek annyi eszük sincs hogy legalább másoljanak fejlettebb példákat.

Éhes ló 2016.04.13. 21:57:28

A kerékpárosok, mopedesek csak 18 év felett, kresz vizsgával közlekedhessenek közutakon, érvényes felelősségbiztosítással.

A kerékpárokon, mopedeken, motorokon kötelező legyen a szemből és hátulról is jól látható egyedi azonosító (rendszám) felhelyezése, hogy a szabálysértőket a kamerarendszer is rögzíteni és birságolni tudja, valamint, hogy ne szökhessnek el a balesetek okozását követően.

Kerékpárutakat abból a pénzből létesítsenek, tartsanak fenn, amit a kerékpárosok útdíjként, vagy más elmés sarcként a köznek befizetnek.

A sünöktól meg kell követelni, hogy a közlekedés résztvevőit egyforma mércével mérjék és ne csak az objektív felelősséggel gépesítetten sarcolható gépjárműveket és tulajdonosait fosztogassák, hanem a szabálysértő gyalogosokat, kerékpárosokat, pénzszállítókat és egyéb kivételezett, törvények felett álló mocskokat is.

Gábor Juhász 2016.04.17. 14:11:38

@Éhes ló: meg a jó kurva anyád fizessen minden egyes lélegzet vételért.

Éhes ló 2016.04.17. 17:17:40

@Gábor Juhász: most az autósok fizetik a számláitokat trágár ávósfattyú.
Ez nem járja jobb helyeken.
Ezért inkább annak a tetves ávósfattyúnak a kurva anyját, aki szarhat a törvényekre és nem fizet az infrastruktúráért amit használ, nem vizsgázott le kreszből és így terrorizálja a többi közlekedőt, rendszám, azonosító, felelősségbiztosítás nélkül, a sünök és más hatóságok cinkosságával.
süti beállítások módosítása