Ön megnézi az Oscar-díjas Saul fiát?
2016. február 29. írta: Despota

Ön megnézi az Oscar-díjas Saul fiát?

000_apw1198494_grid2_fekvo_lead.jpg

35 év után ismét Oscar-díjat kapott egy magyar film, a Saul fia nyerte el a legjobb külföldi filmnek járó szobrot. Nemes Jeles László első filmjét a Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be, ott rögtön négy díjat nyert, és már akkor mindenki Oscar-szereplést kezdett emlegetni.  Magyarország gyorsan be is jelentette, hogy ezt a filmet indítja a legjobb külföldi filmért járó Oscar-versenyben. A Saul fia sikeres fesztiválszezont zárt, ezek közül is kiemelkedett, hogy a filmet meghívták Torontóba és a Telluride Filmfesztiválra is, így decemberben úgy érkezett meg a film az amerikai mozikba, hogy már tele volt pozitív kritikákkal az angolszász sajtó, sőt az évvégi listákon rendre előkerült a Saul fia, mint az év egyik legjobbja. Meg is nyerte a Golden Globe-ot, fel is került az Oscar-shortlistre, és végül a jelöltek közé is. Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon fejezte ki elismerését, aki pedig nem látta volna eddig a Vajna-rendszer legnézettebb filmjét és nem tudja kivárni, amíg az RTL Klub leadja a tévében, vagy a Vodafone online tékájában elérhetővé válik, akár moziban is bepótolhatja

De vajon mit szólnak a sikerhez a Nagy döntés blog olvasói? Büszkék a hihetetlen nemzetközi sikerre, vagy csak vállat vonnak és minden megy a maga medrében tovább? Ön megnézi / látta már az Oscar-díjas Saul fiát? A döntés ezúttal is az Önök kezében van!

A DÖNTÉS

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr318427654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.29. 08:29:18

Már rég megnéztem volna, ha le lehetne tölteni valahonnan. De nem lehet.

Günther von Kastenfrosch 2016.02.29. 12:11:32

Az elmúlt időszakban magyar művészeti/kulturális alkotás akkor kapott magas szintű nemzetközi elismerést, ha a holokausztot dolgozta fel. Sorstalanság, Saul fia. Vagy ennyire jók vagyunk a témában, vagy ebben a témában is pont olyan jók/rosszak vagyunk, mint másban, csak valamiért mégis ezért jár dicséret...

Mérnork 2016.02.29. 12:12:40

Örülök, hogy Mo.-ról végre valami pzitív kerül a világ köztudatába.
Viszont nem vagyok szado/mazopista, így nem nézek meg olyan filmeket, amik nem szólnak semmi másról mint tömény emberi szenvedésről.

Kalmár 2016.02.29. 12:15:29

@ViKtOr: Hogyan függ össze a Fidesz és a film?
Tudtommal nem kevés támogatást kaptak, (nagyon helyesen) hogy megcsinálhassák ezt a filmet.
A sokat gyalázott Vajna pedig büszke lehet. Persze lehet szidni, de az eredmény beszél, a kutya ugat,

Conchobar 2016.02.29. 12:17:02

@ViKtOr: "Ez egy ilyen ország" - Igen, ez Magyarország. Ezek a fránya magyarok nem tudnak együtt örülni a zsidókkal. Ebből is lehet látni, hogy antiszemiták. Pedig már rég beindult a média, azt sustorogja szüntelen, hogy ez egy magyar film, egy magyar siker. Ahogy nyomták az elmúlt rendszerben a nagy októberi szocialista aurórát. Mindhiába. Nem tudtunk együtt örülni az oroszokkal sem

Kalmár 2016.02.29. 12:20:33

@Günther von Kastenfrosch: Nem csak erre. Mint láttuk, a pedofil papok, a transznemű lelki vívódás is a konzervatív világban, az afrikai menekült szenvedései az intoleráns Európában stb,stb.

Szóval egy a fontos!
A keresztény, fehér ember legyen bűnös!
Ezt sulykolják 60 éve.
Szomorú.

ladislaus 2016.02.29. 12:35:09

értem én, de leszarom.

alapos 2016.02.29. 12:54:56

Megmondom, hogy miért nem: a bemutató, és ismerőseim elmondása alapján (akik már látták), idegesítő, hogy a képen szinte mindig valakinek a feje van, kb. 20 cm-ről véve. Nyilván ez szándékos koncepció, de engem idegesít. Mint ahogyan pl. a kézikamerás filmek is.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.02.29. 12:56:42

@BircaHang Média: A retek klub fogja vetíteni én is ott nézem majd meg,

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.02.29. 12:59:52

@Günther von Kastenfrosch: A Sorstalanság milyen nemzetközi elismerést kapott? Hazai balos kritikusok ( Babarczy, Fáy) is keményen lehúzták a filmet.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2016.02.29. 13:11:59

Érdekes, hogy egy átlagos Saul-poszt alatt arányaiban több a beszólós komment, mint amennyit itt a szavazás mutat.

szvsz 2016.02.29. 13:28:24

@BircaHang Média: "ha le lehetne tölteni valahonnan"
Húzd le a klotyót és meríts bele valamivel. Oszt kész is.

2016.02.29. 13:28:45

Annyira tele volt pozitív kritikákkal az angolszász sajtó, hogy az Angol Filmakadémia EGYETLEN díjat sem adott.

Egyébként örülök a sikernek, de nem nézem meg a filmet.

bontottcsirke 2016.02.29. 13:35:08

Szöul fia dél-koreai akciófilm?

Messzi Vetek 2016.02.29. 13:45:18

@A megvalósult amerikai ólom..: hát mondjuk egy irodalmi nóbelt...?
@ViKtOr: lehet, hogy én olvasom rosszul, de nálam 13-14% látszik olyannak, aki nem örül. a 30% örül, csak nem nézi meg.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2016.02.29. 13:45:40

Én inkább Nemes Jeles László következő filmjére leszek kíváncsi. Pl. , hogy nagyságrendekkel nagyobb pénzből mit tud csinálni?!

exterminador 2016.02.29. 14:04:32

@Étteremkritikus: igen, egy bunkó, de annál hangosabb kisebbség.
Én örülök, de mostanában nem fogom megnézni, nem azért, mert nem érdekel, hanem mert a jelenlegi lelkiállapotomban nem bírom elviselni az ennyi kínszenvedést bemutató filmeket.

csak egy néző 2016.02.29. 14:07:16

A következő Oszira benevezte a kormány a Lovasíjász című monumentális alkotást.
Lenyomjuk a hollywoodi zsidókat és a hazai libsiket az tuti.

Voznyák Pista2 2016.02.29. 14:11:56

Én módfelett kíváncsi vagyok a filmre, meg akarom nézni. Ahogy az íjászt is.

fa1 2016.02.29. 14:20:41

@ViKtOr:
"Igaz, a Fideszre meg kétharmad szavazott."
Soha nem szavazott ezekre ennyi. 40% volt legutóbb, választási csalssal hazudták be 2/3-nak. Kékcédulás 2, a'la Rákosi.

radnaughty 2016.02.29. 14:30:27

jézus fasza... fél éve láttam az urániában, miről beszélünk? csak azért, mert most nyert oszkárt? nagyon fontos epizód.:-)

csak egy néző 2016.02.29. 14:33:05

@Afrika steht an der Elbe:
Ákos írja már a film zenét a "Lovasíjász visszafoglalja Trianont" című
Oszira esélyes monumentális mozihoz??

n3spr3ss0 2016.02.29. 14:38:13

@csak egy néző: ja,oszt megint kap egy Kossuth-díjat.

n3spr3ss0 2016.02.29. 14:40:48

Én ilyenkor vagyok büszke hogy magyar vagyok,ennek a sikernek örülni lehet,kell,szemben a múlt heti kopasz fidesz-náci akcióval,mikor nagyon szégyelltem magam.
Most lehet köpködni.

andrásúr 2016.02.29. 14:50:04

Csak zsidó témát kell választani és biztos a siker !

Philip F. Queeg 2016.02.29. 14:50:45

@csak egy néző:

Téged meg ki bántott?
Romlott volt a Tesco-s párizsi vagy késő érkezett a menzás kaja, hogy ilyen morci vagy?

csak egy néző 2016.02.29. 14:55:40

@Philip F. Queeg:
Miért is vagyok morci kiskancsó?
Csak izgatottan várom már a trianonos filmet.

wallenberg88051005 2016.02.29. 14:57:54

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Nem magyar film.

www.occhidellaguerra.it/viaggio-nel-ghetto-di-budapest-dove-gli-ebrei-convivono-con-lantisemitismo
Gen 21, 2016

“L’Ungheria è dove abitiamo, Israele dove abbiamo il cuore”
(“Magyarország ahol élünk, Izrael ahol a szívünk van”)

“Siamo fieri di essere ebrei e dei nostri valori, che vogliamo preservare senza farci assimilare dagli ungheresi”
(“Büszkék vagyunk arra hogy zsidók vagyunk valamint értékeinkre, meg akarjuk ezeket őrizni anélkül hogy a magyarok asszimiláljanak minket”)

Heisler András - elnök, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

***

Ha a zsidók magyarok lennének, akkor a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke nem írta volna azt, hogy:
"anélkül hogy a magyarok asszimiláljanak minket".

Tehát nem magyar film.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Punxsutawney Mormota 2016.02.29. 15:05:14

Örülök, büszke vagyok, de nem nézem meg. Semmiféle ideológiai indíttatás nincs mögötte. Igaly Diána olimpiai győzelmének is nagyon örültem, de a skeetlövészet, ettől még nem a szívem csücske.

Punxsutawney Mormota 2016.02.29. 15:15:47

@wallenberg88051005:

Jó, szeretném látni azt a levelet, ahol dühödten tiltakozol Vajnánál és az Akadémiánál, hogy kikéred magadnak, hogy magyar filmnek nevezzék.

Kb. annyi köze van az egészhez, mint ha én mondanám rólad, hogy nem vagy magyar, mert pöcs módon viselkedsz, mert egy homofób, rasszista gennygóc vagy.

odamondó 2016.02.29. 15:16:16

Hol van az az opció hogy nem örülök de már láttam ezt a kókler szar filmet.

Emberek nézzétek már meg és ébredjetek fel, hogy ez a film egy kalap fos. Témától mindentől függetlenül ez a film egy fos.

csak egy néző 2016.02.29. 15:18:22

@wallenberg88051005:
Mi van köcsög, rég voltál itt?
Ennyire elhúzódott a gyógykezelésed?

Punxsutawney Mormota 2016.02.29. 15:19:16

@Kalmár: Nehéz a nácikat kereszténynek tekinteni. És ha annak tekintetted volna őket, repültél volna a lágerbe a zsidók, cigányok, szocdemek és mindenki más mellé, aki nem értett egyet a rendszerrel.

Philip F. Queeg 2016.02.29. 15:20:32

@csak egy néző:

Most épp örülni kellene, erre te itt valami egészen másért, egészen másra izgulsz, ami nem baj, mert hát azért sem bántottunk téget, amikor a Pride-on rózsaszín tangában vonultál, de ez most nem ennek az ideje.
Még mindig rossz az árukapcsolás és még most sem a szomszéd simogat, csak a huzat baszta az ajtót a hátadra.

csak egy néző 2016.02.29. 15:29:50

@Philip F. Queeg:
Faszfejkém, én már reggel 8-kor elküldtem a qrva anyjába az egyik köcsög kollégádat, aki ezt bírta kommentelni:
"versION • 8 órája
a Mustang jobb film szerintem, dehat zsido filmmel nem lehet hibazni , annak azert orulok hogy ez az amokfutas vegre lezarul"

És ezt válaszoltam neki:
"Baszki, ahelyett, hogy örülnél, hogy ekkora Magyar, nagybetűvel sikert sikerült elérni, neked csak a zsidózásra futja?
Gondolom a ballibsizést, gyúúúcsányozást nem sikerült belírni a kommentedbe ez azért bassza a csőröd.
Azért így korán reggel elsőnek mondjam neked, hogy:
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F38.media.tumblr.com%2Ftumblr_meml1gl24s1rlxtkvo1_500.gif&key=XWn3ZjbbitVuhXr0bsuF5w&w=600&h=281

És neked is ezt üzenem, látens ratyikám.

Philip F. Queeg 2016.02.29. 15:39:03

@csak egy néző:

Ja, hogy téged ideküldtek és már reggel 8 óta szolgálatban vagy !
Hát ezt nem tudtam és így bocsánatot kérek. A tököm se gondolta, hogy hivatásos kommentelő vagy vazze !
Akkor már nagyjából mindent értek és nem is zavarnálak tovább.

:DDDD

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.02.29. 15:45:25

Magyarorszag holokauszt film nagyhatalom lesz! :))

csak egy néző 2016.02.29. 15:47:55

@Philip F. Queeg:
Faszfejkém, engem senki nem küldött, akkor ébredtem és még heverészve elküldtem a köcsög komádat. Viszont, amint látom, te állandó délutános vagy. Dolgozz is rendesen délelőtt, hogy legyen aki megtermeli a nyugdíjam.DDD

Günther von Kastenfrosch 2016.02.29. 15:49:19

@A megvalósult amerikai ólom..: 2002-ben irodalmi nobel-díj járt érte (ami igazából egy életmű-díj volt inkább, nagy súllyal benne a holokausztot feldolgozó Sorstalansággal és egyéb művekkel)

hu.wikipedia.org/wiki/Kert%C3%A9sz_Imre

gigabursch 2016.02.29. 15:51:51

Nem szeretem a vallási témájú kosztümös filmeket.

Philip F. Queeg 2016.02.29. 15:53:52

@csak egy néző:

Otthoni munka, bérkommentelés.
Ezt én nem ítélem el, hisz kell a kiegészítés a kevéske nyugdíj mellé. Ha esetleg karakterre vagy kommentszámra fizetnek, akkor szívesen segítek és válaszolgatok, hogy több legyen a betevő.
Ígérem papa, hogy semmi durvát és sértőt nem írok, nehogy felizgasd magad.
:)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2016.02.29. 15:58:17

@Afrika steht an der Elbe: Nem. Az max. a harmadik lesz, ha a második nem lesz siker. Akkor vissza kell kanyarodnia a jól bevált témához. De remélem, hogy tényleg jó rendező és élvezhető filmeket készít majd!

szvsz 2016.02.29. 16:01:48

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!: " következő filmjére leszek kíváncsi."
A címét tudom: 'Saul fia, a csodával határosan túlélő'. Majd Saul 3, 'Saul visszaemlékezései', aztán 'Saul bosszúja' végül pedig sorozat lesz belőle (természetesen kötelező lesz nézni, főleg általános iskolásoknak) 'Saul vére, a többedgenerációs túlélők' címmel.

Na léptem hányni.

csak egy néző 2016.02.29. 16:01:57

@Philip F. Queeg:
Hülye gyerek, te csak szeretnél majd ennyi nyugdíjat.
Én szórakozásból szopatlak itt titeket köcsög, de most már uncsi vagy.

eßemfaßom meg áll 2016.02.29. 16:04:47

@csak egy néző: "Faszfejkém, én már reggel 8-kor elküldtem a qrva anyjába az egyik köcsög kollégádat,"

Hogy te mekkora menőkirály vagy.

eßemfaßom meg áll 2016.02.29. 16:06:43

@csak egy néző: Komolyan bazmeg nyugdíjas vagy? Eddig azt hittem valami lelkes 20éves pöcs, vénemberként ennyire taplóparasztnak lenni sokkal kínosabb.

csak egy néző 2016.02.29. 16:10:23

@eßemfaßom meg áll:
Gondolom anyád sem dicsekszik veled, köcsög.DD

Philip F. Queeg 2016.02.29. 16:11:16

@csak egy néző:

Hát ha vastagon kistafírozott nyugdíjas bácsinak tetszik lenni, akkor nagyon nem értem, hogy miért ilyen szórakozást választott magának. Annyi másra költhetné horribilis nyugdíját és annyi mással tölthetné nehezen elért nyugdíjas napjait, mint, hogy itt bassza a rezet.

csak egy néző 2016.02.29. 16:19:40

@Philip F. Queeg:
Ilyen szar időben nincs kedvem kimozdulni.

eßemfaßom meg áll 2016.02.29. 16:21:07

@csak egy néző: Ez elég gyenge felvezetés volt egy lezáró köcsögözéshez. De kreativabbat mit várjon az ember egy meszesedő agytól.

csak egy néző 2016.02.29. 16:26:17

@eßemfaßom meg áll:
Gyúrjál még haver, mert elég gyengére sikerült ez a poén.

Serrin 2016.02.29. 16:38:46

Soha nem nézem meg. Ez nem magyar film, csak annak hazudják.

Egyébként meg a szenvedéspornó sem a kedvencem úgy általában.

2016.02.29. 16:40:50

Serrin minden szavával egyetértek :)!
Oscar díjas filmeket alapból nem nézek meg. Szórakozni akarok és nem gyötrelmeket, művészi gondolatmeneteket boncolgatni.
Azért hurrá...

Árpádházy Saul 2016.02.29. 16:47:06

Cigánybálban is cigánylány a szépségkirálynő...

Árpádházy Saul 2016.02.29. 16:49:35

szerencsére a következő filmjének a szereplőválogatása már elkezdődött, színészi előképzettség nem szükséges, tehát legalább olyan nagyszerű lesz mint ez a fos.

Árpádházy Saul 2016.02.29. 17:08:28

jeles lászló amúgy fogyatékos hogy nem tud egy mondatot elmondani anélkül hogy a fele ne őőőőőőőőőő lenne ???
rendezőnek a párizsi egyetemre már mindenféle idiótát felvesznek, még beszélni sem kell tudni?
biztos unalmas volt tarr béla mellett dolgozni, de azért több füvet ne szívjon mert úgy marad.

Celtic 2016.02.29. 17:48:01

Majd megnezem, par ev mulva. Nem surgos az. Amugyis szinte minden filmet tobbeves kesessel nezek.
Pl. tavaly lattam eloszor a This is England-t (2006-os), aztan olyan kedvecem lett, hoyg a 2015 vegen bemutatott "'90" sorozatot mar ebben a honapban lattam. De nem ez a jellemzo, alt. par ev kesesem van.

Mr. Waszabi 2016.02.29. 18:40:27

Az a 29,7 százalék, az aggaszt engem, mint normális magyar embert. Agymosásra, előítéletekre, unottságra vagy kiégésre utal. Vagy valóban, a kérdésnek megfelelően pusztán érdektelenségre. Egy olyan nemzetközi és hazai helyzetben, amikor minden pozitív történésnek örülni kellene - mert a kormányzati álpozitív propaganda nagyon gáz. Aki nem örül a jónak, nem tud , nem akar örülni más magyarok elismert teljesítményének, annak lelkében/ fejében ugyan milyen szándékok lakoznak? Hát semmi pozitív, semmi olyan, amiben bízhatna bármely embertársuk, szomszédjuk, rokonuk.

isapur 2016.02.29. 18:44:27

@csak egy néző: lovasíjász egy faszt.

Egy vízvezeték-szerelő kalandjai. Csak az az érzésem, hogy Vajna valamiért nem adna rája zsetont.

Burgermeister 2016.02.29. 20:25:08

zsidaj téma...nem bejövős...inkább egy akcija

Behajtó70 2016.02.29. 20:29:32

@ViKtOr: igaz, a ballibre meg még mindig párszázezren, nem is tudom mit kéne tenniük, hogy senki ne szavazzon rájuk...mert már minden szart megetettek a néppel, minden hazugságot elondtak....és mégis. Hihetlen az ostobaság ilyen magas szintje.

Behajtó70 2016.02.29. 20:41:09

Ja, a film? Mondom is a véleményem:

Nemes Jeles, 2015. jún. 12. - riport:

"Számunkra meglepő volt a teljes elutasítás külföldön. Az izraeli és a francia filmalap negatív választ adtak, Németországban és Ausztriában még koproducert sem találtunk. Már csak a témaválasztás miatt is úgy gondoltuk, hogy ezekből az országokból számíthatunk majd koprodukciós támogatásra."

Ezek után a MAGYAROK támogatták. Nem a MAZSIHISZ, hanem a Magyar Filmalap.

És utána ezt kaptuk a riportban:

"Kelet-Európában szégyen zsidónak lenni"

Nos, nem. Ezek után nem érdekel a film. Sem Nemes Jeles. Sem a nyereménye. Ugyanis nem tudom a magaménak érzni. Inkább csak szégyenkezem. Miatta. Mert ezt mondta.

agarik 2016.02.29. 21:24:14

@BircaHang Média: Még hogy nem lehet.
De így se nézem meg. Pfujj!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.01. 05:34:49

@agarik:

Nem találtam sehol. Még orosz torrenten sincs, pedig ott minden van.

Messzi Vetek 2016.03.01. 12:08:02

@A megvalósult amerikai ólom..: az világos, hogy maga a filmről beszél, csak az nem, hogy miért kéri számon a film sikertelenségét beszélgetőpartnerén - @Günther von Kastenfrosch: - ha ő meg a regényről?

csak egy néző 2016.03.01. 12:48:38

Húú vazzze. Valami homok kerülhetett a gépezetbe. Már a kis G..i Fodor Gábor sameszai sem találtak fikázót???

youtu.be/Rg1YBqXV0mc
süti beállítások módosítása