Az érintőképernyős, vagy a nyomógombos mobiloké a jövő?
2015. november 19. írta: Despota

Az érintőképernyős, vagy a nyomógombos mobiloké a jövő?

smartp.jpg

Egyre több telefongyártó cég tér vissza a 90-es évek dizájnirányzataihoz a mobiltelefonok formavilágát illetőleg. Az LG már piacra is dobta egyik legújabb készülékét (Wine Smart), amely egy numerikus billentyűzettel rendelkező, össszecsukható okostelefon, most pedig a Samsung is ugyanezzel a megoldással próbálkozik. A legújabb kémfotók szerint a koreai cég is flip, vagyis kihajtható telefont gyárt, hagyományos nyomógombokkal. Úgy tűnik, a tervezők látnak fantáziát a retro formákban és kellő igényt is a vásárlók részéről, ugyanakkor hardveresen igyekeznek a jelenkor elvárásainak megfelelni. A Samsung mobiljában például nyolcmagos processzor, 3 GB RAM, 64 GB  belső tárhely lesz benne, Android 5.1.1 Lollipop fut majd rajta, Super Amoled kijelzője 3,9 hüvelykes lesz.

De vajon mennyire lehetnek kelendőek ezek a hagyományos(nak tűnő) mobilok a 21. században? Az érintőképernyős, péklapát méretű telefonoké, vagy a retro dizájnos, nyomógombos mobiloké a jövő? Te melyiket választanád?

A DÖNTÉS

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr378090442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bgd75 2015.11.20. 11:50:23

Helyes ez a tendencia! Mióta keresek már nyomógombos, kis méretű okostelefont.

LoveKills 2015.11.20. 12:32:23

Érintőképernyős és NEM péklapátméretű telefonoké a jövő. De ha nem így lenne, nem érdekel, marad az iPhone 4 még sok-sok évig!

Köldök_szösz 2015.11.20. 12:34:45

valamihez jobb az érintő valamihez a fizikai gomb tehát 2 az 1-ben

Bérgyilkos Bohóc 2015.11.20. 12:40:22

Ezt tényleg nem értem. Miért akarja valaki a telefonszámot, ami kb. 10 karakter, mindenáron fizikai billentyűzeten bevinni? Mennyivel lesz könnyebb az élete? Még ha a teljes alfanumerikus bill.-ről beszélnénk, akkor oké, de mint a fotón láthatjuk erről szó nincs.

phaszfej 2015.11.20. 12:52:14

Kaptam pár napja egy ilyen smart phone-t. Nagyon ciki még a zsebből is elővenni. Olyan, mintha valami ősember lennék. Nagy, csúnya, kényelmetlen és tök értelmetlen. Szívesen elajándékozom, akinek kell: htc one, 64 GB.

kattamaki 2015.11.20. 13:32:05

@phaszfej: szívesen átvenném, ha komoly a felvetés.

Álom Polgár 2015.11.20. 16:05:24

Nem vagyok mai gyerek és okos érintős telefonom is csak 3 hónapja van.
Igaz a gyümölcsös csúccsal kezdtem, meg van egy alap Samsung is.
Vissza nem lépnék egy picit sem, nagyon örülök az elérhető szolgáltatásoknak és ehhez nem kell billentyű. Bár már kb 6 hónapja vártam az okos-billentyűs variációt. Valahogy ráéreztem, hogy ezzel fogják a pénztárcákat nyitogatni.
Ott tartok hogy eladtam a fényképező gépet, és a laptophoz se fogok ragaszkodni max elég lesz egy tablet mondjuk eg Air vagy Pro.
A következő nagy durranást is várom már, szerintem a telefonok képeinek
külső felületre vetítése lesz jó felbontásban.

phaszfej 2015.11.20. 16:21:52

@kattamaki: Ha kell neked, akkor odaadom. Jövő hét közepe megfelel Budapesten? Addig távol vagyok. Te leszel az első, aki személyesen is találkozhat phaszfejjel.

phaszfej 2015.11.20. 16:25:14

@kattamaki: Adj meg egy mobilszámot privát emailben, kedden felhívlak. Azért nem én adom meg az enyémet, mert lehet, akkor valaki más fog felhívni a te nevedben.

efi 2015.11.20. 16:57:57

Hülyeség, ez csak ilyen fellángolás, egy ilyen már mindent kitaláltunk a formatervekben, mit csináljunk most dilemma.
Senki nem akarja majd a péklapát méretet egy dupla péklapátmérettel és dupla súllyal leváltani.

Dacia Dubstep 2015.11.20. 18:59:23

remélem a mostani telóm kihúzza amíg a flip-es samsung megérkezik. erre vártam mióta. 100 a lélektani határ, afölött nem.

kattamaki 2015.11.24. 11:27:16

@phaszfej: elküldtem a telefonszámom. köszönöm.
süti beállítások módosítása