A megszokottakhoz képest nagyságrendekkel komolyabb témát fogunk ma kivesézni. Az egyre szaporodó kegyetlen bűncselekmények kapcsán újra és újra felmerül a halálbüntetés visszaállításának lehetősége, elég, ha csak Szita Bence tragikus halálára, Bándy Kata életének kioltására, vagy épp a Cozma-gyilkosságra gondolunk. Politikusok, celebek és dühös emberek ezrei követelik időről időre a legsúlyosabb retorzió újbóli bevezetését, de legalább ugyanennyien vannak, akik konzekvensen elutasítják. Az Európai Unió egységesen ellenzi, a katolikus egyházfő szintén többször felszólalt ellene, ugyanakkor több diktatórikus berendezkedésű országban ma is rendszeresen hajtanak végre halálos ítéleteket és a demokratikus Japánban, valamint az USA egyes államaiban is abszolválnak kivégzéseket. Magyarországon a halálbüntetést 1990-ben törölték el, az utolsó kivégzésre 1988 júliusában került sor. De vajon jogunk van elvenni valakinek az életét? A Nagy döntés blog mai bejegyzésében erre keressük a választ. A döntés ezúttal is az Önök kezében van!
TÁMOGATOM A HALÁLBÜNTETÉST VISSZAÁLLÍTÁSÁT
Sokszor beszélgettünk már a barátaimmal a halálbüntetés szükségességéről és ugyan közös nevezőre nem jutottunk, de én mindig ugyanúgy kiállok mellette. A legfontosabb és egyben a legsúlyosabb érvem, az maga a prevenciós hatás. Ameddig a kegyetlen és bestiális gyilkosságokért is csupán (jó esetben) 15-20 év büntetést szabnak ki a magyar bíróságok, addig a potenciális bűnelkövetőket nem tartja vissza semmi kíméletlen tetteiktől. Jó magaviselet és büntetlen előélet mellett akár évekkel hamarabb is szabadulhatnak és semmi garancia nincs rá, hogy nem követnek el újabb rémségeket. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés ugyan ezt lenne hivatott megelőzni, de egyrészt indokolatlanul keveset alkalmazzák, másrészt azt sem ártana figyelembe venni, milyen összegeket emészt fel az életfogytosak fogvatartása, ellátása. Bekerülnek a kóterba, tanulhatnak, dolgozhatnak, szórakozhatnak is akár, bár még nem jártam efféle helyen, de mindezt nem tartom kellő megtorlásnak. Egyszerűen nincs összhangban az általuk művelt brutális tettekkel. Csak gondoljunk bele annak a családnak a helyzetébe, amelynek leszakították az egyik ágát. Vajon ők mit érezhetnek akkor, amikor épp a szerettüket temetik és közben a gyilkosa ott mosolyog a tévéképernyőn, a megbánás fikarcnyi jelét sem mutatja? Isaac Erlich az 1933 és 1969 közötti egyesült államokbeli emberölési és kivégzési statisztikákat megvizsgálva a kivégzések számának folyamatos csökkenéséből és a gyilkosságok számának folyamatos emelkedéséből azt a következtetést vonta le, hogy minden egyes elmaradt kivégzés nyolccal növeli évenként az emberölések számát, és fordítva: minden egyes végrehajtott halálbüntetés nyolc potenciális gyilkost rettent el évente szörnyű bűncselekménye elkövetésétől. Nem azt mondom, hogy minden egyes gyilkosságért járjon automatikusan halálbüntetés, hiszen létezik hirtelen felindulásból, vagy gondatlanságból elkövetett emberölés is, de a minősített esetekben, előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel, idős, gyermek és magatehetetlen személy sérelmére elkövetett cselekményeknél igenis alkalmazni kellene! Ez a közös érdekünk, egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Nehogy már az elkövetőnek több joga legyen, mint magának az áldozatnak.
ELLENZEM A HALÁLBÜNTETÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁT
Végighallgatva itt ezt a kis eszmefuttatást arra gondoltam, mi történne akkor, ha a barátom, aki a halálbüntetés visszaállítása mellett foglalt állást, mondjuk koholt, vagy meghamisított vádak alapján börtönbe vetnék és kimondanák rá az ítéletet. Ő ugyan ártatlan, nem követett el semmit, de valaki szándékosan, vagy csak hanyagságból "tévedett" és neki kell szembenéznie a következményekkel. Akkor is úgy gondolná, hogy remek intézmény a halálbüntetés és akkor is ugyanilyen vehemensen kiállna mellette? Nem hinném. Eljárási hibák, mulasztások mindenhol előfordulhatnak. Már az is megmásíthatatlan és jóvátehetetlen, ha valaki éveket ül ártatlanul, de abban az esetben legalább egy minimális rehabilitációra van mód, nem veszik el tőle a teljes reményt. Ezzel szemben a halálbüntetés végrehajtása megmásíthatatlan, nem mondhatják utólag, hogy bocs édes öregem, sajnáljuk, de hibát követtünk el. Az emlegetett megelőzést én ugyanúgy fontosnak tartom és azt sem tolerálom, hogy az áldozatok jogai olykor lényegesen szűkre szabottabbak, mint az elkövetőké, példának okárt a személyiségi jogokra való hivatkozás miatt, de valakinek az életét elvenni, az egész más lapra tartozik. Akkor ugyanevvel az erővel nyugodtan levághatjuk az idős néni kezét, aki elemelt egy dobozos tejfölt a boltban, vagy megkövezhetjük a házasságtörőket. De nézzük meg azokat az országokat, amelyekben még ma is alkalmaznak efféle büntetést. Nincs igazolható hatása az utóbbi időszakban, hogy kevesebb lenne az ilyesfajta cselekmény. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a halálbüntetés végrehajtása az azt elszenvedőnek nem csak súlyos lelki teherrel jár, ameddig a siralomházban van, akár évtizedekig, de maga a kivégzés is minden esetben konkrét fizikai fájdalommal jár.. Gondolok itt például a méreginjekciók problémájára, amikor a nem megfelelő anyag használata miatt a halálraítéltek hosszú percekig komoly szenvedéssel járó haláltusát vívnak. Mindig voltak és sajnos lesznek is bomlott elméjű emberek, de úgy gondolom, inkább magukat a bűneseteket kellene a lehető leghatékonyabban megelőzni (például nem helyezzük vissza a társadalomba a lehetséges gyilkosokat), mintsem elvenni az életüket.
Van egy ötleted, miről írjunk, vagy Te magad küldenél egy cikket nekünk? A nagydontes@gmail.com címen elérsz minket!
A DÖNTÉS
