Ön szerint szükség van a szülőtartásra?
2016. július 14. írta: Despota

Ön szerint szükség van a szülőtartásra?

06b9b1b9c9863a96f0d4b50965f160f2_640.jpg

Korábban hiába foglalták bele az Alaptörvénybe, hogy a felnőtt gyerekek kötelesek gondoskodni a rászoruló szüleikről, ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az idősotthonok be tudja hajtani a gyerekeken, amibe a szüleik eltartása kerül, és amit nem fedez a kevéske nyugdíj. A próbaperek kudarca után jött a döntés: változzon meg akkor a törvény. A parlament ugyanis az ellenzék tiltakozása közepette megszavazta a Ptk. módosítását, vagyis jön a bevasalható szülőtartás. Ezek után már a siker reményében perelhetik a lakók gyerekeit az idősotthonok, de még az önként besegítő szomszédok is.

Többek szerint azonban nem valódi segítségről van szó a bevezetett intézkedés kapcsán, inkább vihar a biliben és meglehetősen szűk lehet a tartásra kötelezettek köre. A szabályozás kimondja, hogy nem köteles mást eltartani, aki ezáltal saját szükséges tartását vagy a tartás sorrendjében a jogosultat megelőző személy tartását veszélyeztetné, ráadásul a magyarok kétötöde él jelenleg a létminimum alatt. Egyébként a gyermek a fizetésének legfeljebb feléig kötelezhető a szülőtartásra, de az úgynevezett tartási sorban a szülőt megelőzi a gyermek saját gyermeke, házastársa, volt házastársa és volt élettársa is. Ha a gyermek munkanélküli, vagy nagyon kevés a fizetése, akkor nem kötelezhető szülőtartásra. Az összeget a bíróság mérlegeli, de a Illés Blanka családjogász szerint legfeljebb öt-tízezer forintos szülőtartás kiszabása várható.

szulotartas_www_findaterm_com_980x480.jpg

De vajon volt értelme egyáltalán bevezetni a szülőtartást és valódi segítséget jelenthet a rossz anyagi körülmények között tengődő, önmagukat eltartani képtelen idős emberek számára, vagy csupán felesleges látszatintézkedésről van szó? A döntés ezúttal is az önök kezében van!

A DÖNTÉS

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr178886556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VHB 2016.07.14. 17:05:57

Óvszerre lenne szükség és a szakszerű használat oktatására.

mariska16 2016.07.14. 17:41:16

Normális gyerek eddig is támogatta szüleit, ha módja volt rá. Sok esetben szülő támogatja a gyerekét ha szükség.

2016.07.14. 18:14:01

"De vajon volt értelme egyáltalán bevezetni a szülőtartást"

A szülőtartást nem most vezették be, mindig is létezett, csak az emberek többsége nem is tudott róla, most meg megy a hangulatkeltés.

ostvan2 2016.07.14. 18:53:55

Komoly visszaélésekre ad lehetőséget ebben a formában. Egyébként aki most, a bírói gyakorlat ismerete nélkül ad becslést arra, hogy mennyi lenne majd ez az összeg, az jós.
Látok egy egyedül élő, jólkereső fiatalt és egy kellően gátlástalan és agresszív - magát gondozónak beállító - követelőt. Mivel nem kell a követeléshez a szülő hozzájárulása (sőt, akarata ellenére indítható az eljárás!!!), a követelés mértékének el lehet képzelni a felső határát. Tartási szerződést lehet készíteni egy, a jogot kevéssé ismerő emberrel, bizonyítékot, hogy dolgoztak, lehet gyártani (élelmezéssel foglalkozó ismerősöm szerint arra, hogy milyen volt a tegnapi ebéd, senki sem emlékszik, de a papírok megmaradnak), szóval, fiatal, próbálj meg védekezni!

takysoft 2016.08.01. 16:26:49

A szülőtartás egy baromság. Szereteim a szüleim, de lássuk be, amit az életben meg akartak valósítani (ház, gyerek, stb) már megvan.

A nyugdíj intézménye nem elég szülőtartás?
Rohadt sokat fizetünk rá, és nincs garancia, hogy mi is fogunk kapni, ha eljön az az idő...

Bicepsz Elek77 2016.08.29. 19:27:12

@ostvan2:Na igen!!! Itt van a kutya elasva!
Azt mondjuk nem ertem, hogy volt hazas- meg elettarsak miert elozik meg a stulot???!!
süti beállítások módosítása