Ön szerint börtönben a helye a menekültrugdosó operatőrnek?
2015. szeptember 12. írta: Despota

Ön szerint börtönben a helye a menekültrugdosó operatőrnek?

rtx1rp8z-e1441752001890.jpg

Óriási port kavart a Jobbikhoz közel álló N1TV azóta menesztett munkatársának, László Petrának az esete, aki mint az köztudott, egy rendőrök elől menekülő migráns kislányba belerúgott, egy kisgyerekkel a kezében szintén a rendőrök elől futó menekült férfit pedig kigáncsolt. Bocsánatot azóta sem kért, de tettét megbánta a világhírűvé lett operatőr. Garázdaság miatt nyomoznak az ügyében, de közösség tagja elleni erőszak miatt is felelősségre vonhatják, így akár 7 év börtön is várhat rá.

9840451_284813_0d310e04c394d290d67733ca8c2fddcc_wm.gif

De vajon tényleg börtönbe kell őt küldeni meggondolatlansága miatt, vagy elfogadható az a magyarázat, hogy a pánikhelyzet váltotta ki belőle a fent leírtakat? A döntés ezúttal is az önök kezében van!

A DÖNTÉS

A bejegyzés trackback címe:

https://nagydontes.blog.hu/api/trackback/id/tr27781560

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fegyverek elől, vagy fegyverek mellől menekülnek? 2015.09.13. 15:43:56

Menekülni kellett neki, mert nem bírta elviselni, hogy két géppuskával kellett irtania az ellenségeit. Több tucat ilyen és hasonló kettős fotóval van tele a net. Ja és, hogy ki a hazájáért harcoló katona, vagy forradalmár és ki a terrorista csak néző...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2015.09.13. 19:45:44

SZERINTEM KÖTÉL JÁR NEKI!

A családját meg telepítsék ki a gulágra, házát földig rombolni, hisz ő követte el az évszázad BŰNCSELEKMÉNYÉT belerúgott két migránsba....

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 19:58:40

@Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia):

Szerintem nem a nő érdekel titeket, hanem az a célotok, hogy a " migránsverést " valami népi szórakozássá tegyétek,

és ehhez kell a nő jópéldának, ... aki megússza szárazon.

Mindig az a célotok, hogy tovább hülyítsétek az amúgy sem százas embereket.

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 20:03:38

@G. Wolf: Orbán óta a piti zsebesnek is börtön jár az ellopott gemkapocsért,
ezt a nőt meg bűn lenne gyerekek közelébe engedni.

Ismerkedjen csak olyanokkal, akik visszarúgnak.

pamut 2015.09.13. 20:08:51

Egyébként nehogy már csak ez a nő bűnhődjön, az ultrákkal mi a helyzet? Szétverik a belváros, kocsit gyújtanak fel, nekik is kijár egy kis pihenés a hűvösön, különben is közbeszélyes hogy szabadon vannak.

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:11:47

"Az Iszlám Állam terrorszervezet ismert támogatójának állítólagos elgáncsolása miatt hurcolják meg László Petrát a magyar hatóságok"

nemzeti.net/az-iszlam-allam-terrorszervezet-ismert-tamogatojanak-allitolagos-elgancsolasa-miatt-hurcoljak-meg-laszlo-petrat-a-magyar-hatosagok-3412505.html

pamut 2015.09.13. 20:14:53

@♔bаtyu♔: :DDDDDDD Ezt a hazugságot, mert az a picsa TUDTA ugye kit rúg fel? :DDD Vagy tán ő is az ISIS tagja, onnan ismerte? :D
És a kis kisgyerekkel mi van akiket még rúgott, azok is az ISIS tagjai? :DD
Amúgy ez a nemzetinet ugye szintén az orosz titkosszolgálat hazugságoldala amely úgy hazudik mint a vízfolyás? :D

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:18:08

@pamut: Te ennyire hihetetlenül okos vagy????? Az csak lehozta a cikket és a fotókat, nem pedig ő készítette.

G. Wolf 2015.09.13. 20:18:26

@Lavinia Pinkerton: Piti zsebeseket se kéne... És attól mert valaki majd visszarúg neki nem leszünk előrébb. Egyrészt már soha nem fog normális munkát kapni a börtön után (ugyanúgy ahogy a piti zsebese sem, és neki még annyi esélye se lesz a beilleszkedésre mint LP-nek), másrészt börtönben mitől változna meg?

Szóval sok értelmét nem látom (és ráadásul drága is).

ulpius66 2015.09.13. 20:29:22

"Az Iszlám Állam terrorszervezet ismert támogatójának elgáncsolása miatt hurcolják meg László Petrát a magyar hatóságok
"A magyar újságírónő által elgáncsolt szíriai menekült az Iszlám Állam szervezet támogatója" - írja főcímben az Arabesque.tn nevű arab nyelvű hírportál. A lap földerítette a középkorú szíriai férfi Facebook-oldalát, amelyre személy szerint az utolsó bejegyzését ez év júniusában írta. "

ulpius66 2015.09.13. 20:31:10

Látjátok ballibsik milyen jó, hogy felrúgta!

Csak emiatt derült ki a "szír menekültről" hogy az Iszlám Állam aktivistája!!!!

pamut 2015.09.13. 20:32:13

@♔bаtyu♔: hát persze csak azt áruld már el hogy a rúgós picsa honnan tudta hogy a fociedzőt később majd ISIS hóhérnak fogják hamisítani? :D

a két felrúgott kisgyerek melyik ISIS osztag parancsnokai? :DDD

Endy1 2015.09.13. 20:32:46

Teljesen mindegy, hogy jogosan futott-e át ott a menekült, vagy sem. Akkor sem rúghatja meg. Ahogy a rendőr se rúghatja meg a román focidrukkert "csak úgy".

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 20:35:41

@G. Wolf:
Hát, a fogvatartást nem személyiségfejlesztésre találták ki. Nem kell azt várni, hogy a rabok majd magukba szállnak és eljutnak a hetedik szintre.

Mindössze büntetés a lényega.
És Orbán háromszor kapott már rá felhatalmazást, hogy büntessen mindenkit, aki él és mozog.

Endy1 2015.09.13. 20:35:43

@ulpius66: ja, ha a kurucinfón mondják, akkor az színigaz. Kár, hogy ezt a nő nem tudta és az is kár, hogy ettől még sima önbíráskodás. Így vagy úgy, de jogtalan volt a ribanc.

G. Wolf 2015.09.13. 20:38:38

@Lavinia Pinkerton: miért a bűntetés a lényeg? Nem az kéne legyen, hogy ne kövessen el legközelebb bűncselekményt?

Illetve az ha enyhébb vétséget is börtönnel büntetünk biztos hogy előre vezet? Szerintem nagyon nem. Attól mert az aktuális vezető épp ezt mondja nem jelenti hogy az célravezető lenne.

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:39:43

@pamut: Megérezte, á magas ez neked:)))

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 20:40:08

@ulpius66: ... Ha az iszlám állam aktivistája, akkor örülsz ?

Ha tényleg hóhér, akkor a nőnek annyi.

Ha meg nem bántja, akkor meg az isis kevésbé agresszív, mint a fidesz, amelyik mindig mindent megbosszul.

ulpius66 2015.09.13. 20:40:17

@Endy1: Veled nem vitatkozom te magyargyűlölő szemétláda!

Gondolom minden rendes magyar emberrel szemben az Iszlám Állam aktivistáját, támogatóit véded!

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2015.09.13. 20:40:22

@Lavinia Pinkerton: Nos két eset van: az egyik, hogy esetedben a hülyítés maradéktalanul sikerült, ezért neked már nem kell aggódnod a további hülyítés miatt.
A másik pedig az, hogy fogalmad sincs, arról, hogy engem mi érdekel és mit miért teszek. Mindössze hányingerem van attól a fene nagy liberális empátiától, amivel egyből fejét kívánjátok venni. Amit pedig a csaj csinált az helytelen és remélem megkapja érte az ezért járó büntetést. De annyit, amennyi ezért jár és nem tízszer
annyit.

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:40:35

@Endy1: épp a magadfajta miatt teszik ki a fotót is.

pamut 2015.09.13. 20:41:04

@♔bаtyu♔: nagyot zakóztál , de még vinnyogsz :)

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:41:41

@ulpius66: Amíg az ISIS nem a zsidókra száll rá, addig szinte haver, hiszen az áldozatok "csak" muszlimok és keresztények.

pamut 2015.09.13. 20:43:06

most látom már a kurucinfó nevű fostartályban is hirdetik az igét :DDD

hát ha a kuruc megmondta, akkor nincs apelláta a kurucinfó még a szent bibliánál is hitelesebb, azok véletlen sem hazudnak orrbaszájba örkké :DD

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 20:44:53

@G. Wolf: Hát, végülis mindent ez az egész életünkre aktuális vezető dönt el,
úgyhogy csak arra számíthatsz, hogy őt meggyőzöd.
Talán lopjál többet nála, akkor majd felfigyel és szóbaáll veled, és megbeszélhetitek ezt is.

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:47:29

@pamut: Ez jó b+. te vagy az ostoba és még az arcod is nagy.

Én beidéztem neked egy írást. Nem kommenteltem, beidéztem. Erre jössz az ostobaságoddal, hogy hazugság mert a nemzeti net. Annyira hülye vagy b+, hogy azt nem ismered fel, hogy ezt nem ők írták, ők csak a kurucot linkelték, de tökmindegy is, hiszen ez nem egy szubjektív véleménycikk.

Erre jössz a baromságaiddal, hogy "át persze csak azt áruld már el hogy a rúgós picsa honnan tudta hogy a fociedzőt később majd ISIS hóhérnak fogják hamisítani?"

Honnan tudta volna, nyilván sehonnan, én nem is vagyok olyan ostoba mint te, ezért beírom, hogy megérezte, de smiley-vel, hogy a magadfajta ostoba is lássa.

Erre b+, jössz a nagy arcoddal, hogy én zakóztam. Re zakóztál, csak annyira ostoba vagy, hogy még ezt sem veszed észre.

driver70 2015.09.13. 20:51:00

L.P helyèben èn valószínūleg durvábban lèptem volna ,ha látom felèm rohan egy veszett csorda.

Remèlem gond nèlkūl meg ússza

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2015.09.13. 20:52:13

@Endy1: nem, nem önbíráskodás, hanem garázdaság. Nem ugyanaz a kategória, de mindkettő büntetendő. Az tény, hogy a "menekült" épp kitört a rendőrkordon mögül (természetesen gyerekkel a karjában, mert ez így természetes), de ettől persze még senkinek sincs joga felgáncsolni. Tehát a garázdaság mindenképp megáll, de az, hogy csoport elleni vagy idegengyűlöletből követte el, az nem bizonyítható.

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:53:16

@pamut: Ja, "most látom". Te tényleg ostoba vagy b+, most veszed észre, hogy van kuruc? Azért vagy te ennyire sötét. Szerintem tanulj a többi értelmesebbtől, benne van a kedvenceik között. Igen, a ballibsiknek is

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:54:24

@Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia): Azért nehogy már főbelőjék. A kitört pánikban önkéntelenül cselekedett, ennyi.

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 20:56:00

@driver70: ... Akkor te ne menjél futónapokra, és a falucskádat se hagyd el,
mert esetleg futó emberekre rosszul fogsz reagálni, és marad neked a magánzárka, ha sehogyse bírod a tömeget.
Jobb, ha a tanyán maradsz és nyugtatókat szedsz, akkor nem lesz baj.

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2015.09.13. 21:03:17

@♔bаtyu♔: nem fogják főbe lőni. Ha most a "liberális" média hisztéria miatt mindenképp példát akarnak statuálni a nővel, ezért akkor is legfeljebb a szabadság vesztés legenyhébb formája, a fogház jár, az is próbaidőre felfüggesztve.

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 21:05:00

@Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia): Érdekes lenne, ha a kisebbség által elkövetett rengeteg rablásból szelídített és felfüggesztettel "jutalmazott" garázdaság mellett Petra letöltendőt kapna.

Viszont elég egyértelmű, hogy a rendőr elől menekülő bűnöző felrúgása bűncselekmény. Ez viszont elég gáz.

driver70 2015.09.13. 21:05:36

@Lavinia Pinkerton:
Csak a velem szembe futó
retkek hoznak ki belőlem agresszivitást

pamut 2015.09.13. 21:06:08

@♔bаtyu♔:
Te szegény, szerencsétlen barom :D
csak nem képzeled hogy klikkelek akár a nemzetinet akár a kurucinfó náci-ruszki hazugságoldalakra? :DD

Már az is kretén aki csak olvassa ezeket.
Aki meg linkeli, az no pláne. Ennyi erővel az orosz titkosszolgálat dezinformációs oldalát közvetlenül is lehetne linkelni. aki ennek bedől: hülye, aki még terjeszti is: extra hülye. Jobb esetben, mert egyébként lehet még náci is vagy a ruszkik által megvett hazaáruló...

pamut 2015.09.13. 21:07:40

@♔bаtyu♔:

te idióta továbbra sem kattintottam az oldaladra, csak látom hogy mások emlegetik.
akik ilyen oldalakat olvasnak, hisznek neki, hivatkoznak rá, stb, azok mind kretének.

William Kidd 2015.09.13. 21:08:14

Az un. menekult ugy tunik egy kokemeny terrorista.

alfahir.hu/laszlo_petra_egy_terrorszervezet_szimpatizansat_gancsolhatta_el

Petra fog meg szobrot kapni ezert a bator cselekedeteert, ti meg vedjetek csak az Isis meszarosait, balbuggyant, gyurcsanyista hazaarulok.

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 21:08:59

@driver70: Akkor csak arra vigyázz, hogy mindig egy irányba fuss a retkekkel.

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 21:10:00

@pamut: Hogy képzelném te ostoba gyurcsánycsicska, épp azt írtam, hogy te még ehhez is hülye vagy. A magadfajtának még az Index és hasonlók is sok.

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 21:11:02

@William Kidd: A berágott kőkemény terroristától nem félted a rugdosó anyukát ?

Csak a gyerekvédőktől ?

ulpius66 2015.09.13. 21:11:14

Szerintem a Petrát át kell adni az Iszlám Államnak, majd ők döntenek a sorsa felől!

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 21:12:20

@William Kidd: Petra terroristát fogott. Jót röhögnék, ha Orbán kitüntetné, a sok ballibsi pedig pofára esne:)))

pamut 2015.09.13. 21:13:11

@♔bаtyu♔: ó, már beindult a gyurcsányozás nackóka? :D a sorosozást meg a buzizsidózást hogy felejthetted el? :DDD

na, linkelj még valami a net egyik bűzös rohadt segglyukából, olyan vicces látni kik olvasnak ilyeneket :))

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 21:13:14

@pamut: Ne kínlódjál már, elég egy hsz is hogy bizonyítsd mekkora hülye vagy. Abból is faszán kiderül:))))

ulpius66 2015.09.13. 21:13:30

Egyébként annyi az egész, hogy a nagyon-nagyon erős és férfias Iszlám Állam aktivistája nem bírja elviselni, hogy EGY NŐ FEL BÍRTA RÚGNI!

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 21:14:13

@pamut: Bocs, de az, hogy buzizsidó vagy, az nem az én asztalom. Magánügy és megkérlek, itt ne keress társat, ez egy politikai blog.

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 21:14:35

@♔bаtyu♔: ... Szerintem azon senkise lepődne meg.

Orbán már az azeri baltás gyilkost is nemzeti hőssé tette.

ulpius66 2015.09.13. 21:16:38

@pamut: Lépjünk túl azon, hogy milyen vagy!

Egy őszinte választ remélek....

Te mért véded ilyen vehemenciával az Iszlám Állam ügynökeit?

driver70 2015.09.13. 21:18:51

@Lavinia Pinkerton:
Nem szoktam futkározni a barátaiddal

pamut 2015.09.13. 21:19:29

@♔bаtyu♔: látom próbálsz személyeskedni, de ez már nem ment téged :)

semmi több link a net legmocskosabb bugyraiból? nem hittem hogy ilyen könnyen feladod... :)

pamut 2015.09.13. 21:20:39

@ulpius66:
Azért mert hiszek az egy és örök Allahban! Allah hatalmas!!!
Allah Akbar!!!!!!

Amúgy most ki az ügynök debilke? :D

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 21:26:11

@pamut: Itt dicsekszel, én pedig figyelmeztettelek, hogy ez "nem az" a fórum. Mi ebben a személyeskedés?

Nesze akkor itt egy másik link olvasd a hsz-eket.

www.youtube.com/watch?v=W9N-JAUpc3Q

ulpius66 2015.09.13. 21:26:32

@pamut:

Gyapot!

A nagyokat idézve: "te vagy az iszlám ügynök, csak még nem tudsz róla!"

Lavinia Pinkerton 2015.09.13. 21:27:53

@ulpius66:
jajaja. Csak nehogy kiszivárogjon, hogy kicsoda hányszor és hol csókolt be az iszlám vezetőknek a keleti nyitás alatt.

pamut 2015.09.13. 21:30:02

@♔bаtyu♔: mit zagyválsz? :D Ki dicsekszik? Nem tudsz olvasni? És te akarsz akárkit is figyelmezretni, mégis ki a fasznak képzeled te magad? :DDD

pamut 2015.09.13. 21:30:47

@ulpius66: nyugi ulpi, allah megbocsát neked is.

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 21:34:08

@pamut: Remélem nem szégyelled???????? Csak nem??????? Na jól van, most már húzz a gecibe, unom:)))

pamut 2015.09.13. 21:43:16

@♔bаtyu♔: Aha, értem, szóval annak a gecinek képzeled magad aki parancsolgathat másoknak :)) Aranyos az erőlködésed, remélem toppantasz is hozzá! :D csak be ne szarj közben! :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.09.13. 21:49:21

Szerintem azt érdemli, mint a 100 milliót sikkasztó politikusok, akik lebuknak. Fél év börtön, két évre felfüggesztve.

Shopping 2015.09.13. 22:25:50

Azért mert eltanácsolt / felrugott egy embert?????????
Ébredj már fel!!!!
Ha én felrugok valakit a Blaha Lujza téren, akkor börtönt kapok????
Nincs különbség ( jogi szempontból ).
Garázdaság + büntetlen előélet = szóbeli figyelmeztetés!!!!

fda 2015.09.13. 22:32:34

Unalmas már.

Igen, bunkó mozdulat volt, bár ha kamerát kezelt közben, lehet hogy kicsit másképp kellene értelmezni.

Azért 7 évet lehet hogy egy gyilkos sem kap végül a bíróságon, ennek azért más a súlya.

Ha ugyenezt a nőt a piacon látja meg valaki, ahogy egy csapat ember az induló busz után fut, vagy focimeccsen, mikor 100 fradi drukker majdnem elsodorja, na akkor is fröcsögnénk azon hogy hány évet kapjon?

Szerintem egyébként azzal hogy elvesztette az állását, és névvel, arccal ilyen nyilvánosan megszégyenült, régesrég megkapta a méltó büntetését...

pamut 2015.09.13. 22:35:30

@Shopping: Ébredj már fel! Nem egyet rúgott fel hanem hármat, ebből kettő gyerek volt a harmadiknak meg a nyakában volt gyerek. Gyereket rúgni bazdmeg... És a rasszista indok is egyértelmű, nem a fehér embereket rúgta fel hanem az arabokat, szóval ez rasszista támadásnak minősül.

Amúgy megnyugodhatsz, kicsit sírni fog hogy mennyire megbánta és kap pár hónap felfüggesztett.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.13. 22:46:25

A jelenlegi állás szerint a szavazók 55.5%-a kiáll a sajátja mellett, míg 44.5% sajnos potenciális kollaboráns lenne a hódító Iszlám Állam kegyeit keresve. A szavazni hajlandó olvasókon mért arány remélhetőleg nem vetíthető ki a teljes népességre, és igazából nem ilyen rossz a helyzet.
patak.blog.hu/2015/09/13/melyenszanto_rasszizmus

David Bowman 2015.09.13. 22:58:15

Szerintem jól tette, hogy megrugdosta tetű alkaidást. Az arab gecinek lenne Guantanamón a helye.

Alaister Grand 2015.09.13. 23:02:59

Nem szükséges leültetni, de törvényes eljárásban elítélni (pénzbüntetés, szakmától és közügyektől való eltiltás) igen. Fontos, hogy érezze a következményeket. Fontos, hogy a többi vérhabos szájjal melldöngető lássa, hogy hol a határ.

David Bowman 2015.09.13. 23:11:58

Márpedig a csaj megérdemli a Magyar Köztársaság Qúúrwanagy Keresztjét!

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.09.14. 01:37:42

@pamut: "És a rasszista indok is egyértelmű, nem a fehér embereket rúgta fel hanem az arabokat, szóval ez rasszista támadásnak minősül."

Köztudottan attól rasszista egy támadás, ha színesbőrű ellen irányul. Aham, mesélj még :D

pamut 2015.09.14. 02:05:28

@trolololol: igen, attól. ha mesékre vágysz, nézz mesetv-t.

Hajdú Peter 2015.09.14. 02:37:18

"Ön szerint börtönben a helye a menekültrugdosó operatőrnek?"

Szokasos ocsmany liberalis provokacio. Miutan a liberok TOTALISAN leszerepeltek, megsemmisultek az egesz orszagban, mar csak annyi lehetoseguk maradt, hogy a tehetetlen duhuket egy szerencsetlen artatlan no meghurcolasara forditsak.

Ez az ugy mar az ugyeszsegen elhal, mert tarsadalmi veszelyesege NULLA, es mindeki tudja, hogy kizarolag magyarorszag lejaratasa miatt szuletett.

Ugy gondolom az orszag erkolcsi elegtetelel tartozik a holgynek, de minimum a kiesett munkaberevel. Ossze kene neki gyujteni par milliot.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.09.14. 04:11:07

valtoznak az idok... a XV. szazadban tuzzel vassal irtottuk a muzulmanokat, azok meg minket pusztitottak es hajtottak szolga sorsba. Ma meg belerugsz egybe vagy annak gyerekebe es par luzer lehuto senkihazi blogger bortonbe kuldene :))

valoszinuleg reflexszeruen cselekedett a no, miutan mint a megriadt patkanyok ugy nyomultak at a muszlimok a rendorsorfalon.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.09.14. 06:07:19

Most erősen úgy néz ki hogy Orbánt követi mindenki. Én is szívesen köpködöm Orbánt, de most mindenkit messze megelőzve tette meg a megfelelő intézkedéseket. Talán ha mindenki időben mellette lett volna, akkor sokkal hatékonyabb tudott volna lenni.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.09.14. 06:08:38

@trolololol: Látom fogalmad sincs arról mi a rasszizmus. Ablakzsiráfot színezz inkább, az a te szinted!

Nzoltan 2015.09.14. 06:29:00

Nem értem, mit kell ezen ennyit zizegni?
Mikor majd elindulnak a nagyobb balhék, összetennénk a kezünket ilyen apró-cseprő dolgokért.

giga66 2015.09.14. 06:53:48

Kellett neki a 10 perc hírnév, persze nem így akart világhírű lenni.
Amit szeretett volna: megtámadták az ártatlan médiamunkást a bevándorlók. De senki nem ütött vissza amit felvett volna a kamerájával,

Szánalmas picsa.
Bulvársajtós "újságírók" akiknek semmi se drága

igazi Ténytár 2015.09.14. 07:09:35

@inebhedj - szerintem: Hasonlítsd mar az almat a kókuszdióhoz!

A sofőr SZÁNDÉKOSAN hajtott bele KÉTSZER is az autóba?

Ha igen, akkor jöhetsz a példáddal, addig csak izzadság szagú mentegetése a gyerekeket rugdosónak

Sirály12 2015.09.14. 07:20:44

@pamut: "És a rasszista indok is egyértelmű, nem a fehér embereket rúgta fel hanem az arabokat, szóval ez rasszista támadásnak minősül."

Láttál te fehért embert abban a tömegben?
Vagy inkább rugdosta volna a rendőröket?

Egyébként meg ha egy ember menekült, akkor ne lázadjon egy idegen országban, ne törjön rendőri sorfalakon át! Ne szemeteljen, és ne lázadjon csak mert újlenyomatot kell adni!
Amíg ilyeneket csinálnak ne lepődjenek meg ha így is bánnak velük!

igazi Ténytár 2015.09.14. 07:31:41

@Hajdú Peter: Igen a te gyereked is így "kellene" lerúgni és akkor megnézem milyen erkocsi tételről hadoválnál, ugye?

m.blog.hu/na/nagydontes/image/9840451_284813_0d310e04c394d290d67733ca8c2fddcc_wm.gif

igazi Ténytár 2015.09.14. 07:37:56

@pamut: Láthatod a GYEREKEK felrúgását MINDIG SUNYIN KIHAGYJÁK, pedig a blog képe is az.

Állandóan az apával jönnek (mert ugye gyerekkel kezében azt lehet. Hiszen Petra megrémült hogy megtámadják őt...mellette elrohanva

midnight coder 2015.09.14. 08:03:53

@pamut: Ne viccelj. Az MSZP felelős a teljes szocialista vagyon szétlopásáért. 1986-ban gyakorlatilag minden nagyobb vagyontárgy közvagyon volt. 1998-ra az egész ország vagyona "megtalálta a gazdáját". Úgy, hogy közben mellette nőtt az államadósság, romlott a polgárok életszínvonala, és lényegében felszámolódott a hazai gazdaság. Ezt mind az MSZP-nek köszönhetjük. Ehhez képest Orbánék kispályások.

ööö...aaa... 2015.09.14. 08:38:55

@inebhedj - szerintem: Ez egy nagyon buta megjegyzés. Az egyik eset egy autóbaleset, a másik meg gyűlöletnacionalizmus többszöri erőszakos megnyilvánulása a legkiszolgáltatottabb menekülők ellen. Valószínűleg nem sikerült a gyűlöletét úgy kifejezni ahogyan szerette volna, de ha össze jött volna, azok a kiszolgáltatott menekültek ma nem élnének. Aztán ki tudja hány esetet nem rögzített a kamera.

ööö...aaa... 2015.09.14. 08:57:44

@Sirály12: A Magyar meg betört belső Ázsiából, kiirtotta a kárpátmedence lakosságát/kultúráját végig dúlta Európát és betelepedett a közepébe, és csodálkozik mikor rájön, hogy senki nem tartja a Magyarokat európai nemzetnek. És megmondod, hogyan kell kulturáltan viselkedni az elnyomott, kiszolgáltatott embereknek a be nem fogadó elnyomókkal szemben? Mindent értesz ám, csak magadat nem látod, ezért jutsz rossz következtetésre.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.09.14. 09:12:29

ha börtön éppen nem is, de két három hasba rúgás azért járna neki...

2015.09.14. 09:17:58

A lényeget többen is megfogalmazták:
Egy rendőri kordont törtek át olyan személyek, akik nem tudták, nem akarták, sőt megtagadták személyi azonosításukat. Rendőri intézkedésnek ellenszegültek és szökni próbáltak. Ebbe avatkozott bele a riporternő. Egy vékony határvonal választja el attól, hogy akár hős is lehetne.
Majd, ha robbantani fog az a valaki, akit elgáncsolt, akkor másképpen lesz értékelve a múltbéli cselekedet!
Én nem is értem, honnét veszik a bátorságot ezek a migránsok, hogy így viselkednek? Én meghúznám magam és együttműködnék. Ők meg megtagadnak, áttörnek, szemetelnek és követelnek (hajót, vonatot, ételt).

ööö...aaa... 2015.09.14. 09:25:49

@bandiras2: Mi alapján azonosítod az elgáncsolt embert a fészbukk profillal? És a fészbukk profilt mi alapján azonosítod az isissel?

Alick 2015.09.14. 09:34:59

@ööö...aaa...: "Valószínűleg nem sikerült a gyűlöletét úgy kifejezni ahogyan szerette volna, de ha össze jött volna, azok a kiszolgáltatott menekültek ma nem élnének."

Ilyen alapon a világ népességének kétharmada börtönben ülne.

ööö...aaa... 2015.09.14. 09:36:22

@Chaoyang: "valoszinuleg reflexszeruen cselekedett a no"
valoszinuleg fogalmad sincs mirol beszelsz. valoszinuleg bizonytalan az allaspontod hitelessegge. :)

konrada 2015.09.14. 09:43:26

A HP-nak a sárgalap jogos a szándékos gáncsolásért, de mivel akció közben történt, így nem lehet szándékos, előre megfontolt rúgásnak, tekinteni, és mert volt még mögötte védő, így gólveszélyes helyzetnek sem tekinthető....
...ezért a bíró maximum sárgalapot, esetleg kiállítást ítélhet, de eltiltást nem....

ööö...aaa... 2015.09.14. 09:46:18

@Alick: A nyilván való szándékot figyelembe veszi a bíróság abban az esetben ha tettekben megnyilvánul a szándéka. Ezekben az esetekben megnyilvánult. Ezért a bíróság előtt ez súlyosbító körülmény. Természetesen ilyen esetben nem gyilkosságért kell felelni a bíráknak, hanem előre megfontol, ajlas szándék stb.

Mészáros Laci 2015.09.14. 09:55:41

@midnight coder:

"Azok okoztak nagyon nagy kárt, akik előszedték a videót és megjelentítették a nemzetközi médiában."

NAGYON NEM ÉRTEK EGYET. A sumákolás nagyon gáz.

VISZONT egészen konkrétan László Petráról, azaz legalább az egyik gáncsolásról egy másik kameraállás azt mutatja, hogy kb fél méter volt a lába illetve a gyerekével hasraeső férfi között, tehát NEM gáncsolta el.

Ez egy háromnapos poszt és valahogy nincs címlapon:

mandiner.hu/cikk/20150911_laszlo_petra_megsem_gancsolt_felvetel_egy_masik_kameraallasbol

Mészáros Laci 2015.09.14. 09:56:47

...ami a posztban az alsó animgifen látszik, az azonban elég súlyos.

ööö...aaa... 2015.09.14. 10:10:26

@konrada:

Nem tudok olyan meccsről ahol az operatőr felrúghat egy játékost. Milyen akció? Az operatőr akiciója a filmfelvétel, nem az igazságosztás. Kérdezhetném: mit keres a civil a pályán? Kitekeredettnek látom a megjegyzést. Egyenességet nem látok benne, nem is vicces viszont negligál. Miért?

pamut 2015.09.14. 11:00:47

@Sirály12:
"Láttál te fehért embert abban a tömegben? "
Hogyne láttam volna, a rendőrök és a többi riporter, operatőr, tudósító is fehér volt.

"Vagy inkább rugdosta volna a rendőröket?"
He? SENKIT nem kellett volna felrúgni, ez nem vagy-vagy kérdés, hanem: SENKIT.

"Amíg ilyeneket csinálnak ne lepődjenek meg ha így is bánnak velük!"
Ó, szóval te is ilyen rugdalós vagy? Egy rohadt patkány vagy, a magyarok szégyene!

pamut 2015.09.14. 11:03:56

@igazi Ténytár:
Igen, sunyik, jól mondod, ez a helyes kifejezés. Hát ezek ilyenek :(

@midnight coder:
Ó megjött a jó öreg fideszmaffia-blabla, amely a szocikkal akarja legitimálni az ország teljes kifosztását és egyben felosztását :))
Kapsz a szajréból, van földed trafikod, EU-pénzeket milliárdszámra elnyelő céged, vagy csak önszorgalomból, ingyen, balek módjára véded a magyarellenes országromboló maffiát?

konrada 2015.09.14. 11:16:04

@ööö...aaa...:

...mert agybeteg állapot az, ha egy ilyen- egyébként szerintem is hülye - dologért börtönbe akarnak valakit zárni.

...ezért hoztam a focipéldát is, mert ha valóban rúgás lett volna, az büntethető ki(be)zárással, de amit az operatőr p.csa csinált, az gáncsolás.
Ami akció közben volt.
...az meg tényleg az operatőr egyéni hülyesége, hogy azt hitte - mivel a pályára felengedték - így ő is résztvevő, de ettől még nem kéne egy gáncsolásból szándékos, előre megfontolt rúgást fabrikálni, olyant amiért börtön jár.

...elég megérdemelt büntetés számára az, amivel minden jóérzésű embernél találkozik, hogy megvetik érte...

...Persze vannak olyanok is, akikre a jóérzés vádja nem vonatkoztatható: azok, akik ha neki nem tetszővel találkoznak, nekifutásból a 11-es pontra leállítottan rúgnák fel a másikat, no ezek akarnak börtönt adni másoknak, mert számukra a bosszú a fontos, nem az elégtétel, nem a tanulságok levonása...

Endy1 2015.09.14. 11:54:52

@konrada: jó példa a foci. Ott szándékos felrugásért, gáncsolásért piros lap jár. Most pont erről beszélgetünk, srága, vagy piros jár a kurvának.

Endy1 2015.09.14. 12:03:34

@ulpius66: nem attól lesz valaki magyar, hogy mindent elhisz szűrés nélkül, amit a kurucinfo ír. Attól maximum önigazolást kereső ember leszek. Én személy szerint nem nagyon hiszek az ott lévő állításnak, mert sehol, ismétlem sehol máshol nincs leírva ez. És persze lehet, hogy a kurucinfó a helikopter és mindenki más a hülye, de őszintén szólva kevéssé hiszem. Nem ettől nem vagyok magyargyűlölő, max nem akarom kiontani mindenkinek a vérét, aki nem magyar.

Vissza a témához: még ha UTÓLAG kiderül, hogy valóban ISIS-es a csávó (ami mondjuk nettó hazugság) akkor se rúghat bele. Sőt, ha előre tudja róla, hogy az, még akkor se. Akkor szól a jardnak. Teljesen mindegy, hogy kit rúgott fel az az ostoba nő. Nem rúghat fel ő senkit sem, függetlenül attól, hogy az illető megérdemelte volna-e vagy sem. Pláne nem rúgok bele gyerekbe. Az ilyen síkhülye nők többet ártanak az "ügyednek", mint használnak, ezt azért lásd be, mert nem állít maga mellé csak olyanokat, akik már eleve tűzparancsot adtak volna.

Reszelő Aladár 2015.09.14. 13:22:15

Egy felrúgásrért éveket, ez nagyon leegyszerűsítő. De mi is történt valójában? Néhány súlyosbító körülmény a TASZ által megállapítottakhoz képest.

1. Megindul egy tömeg veled szemben, de mivel a rendőr azt kiáltotta, hogy senki se pánikoljon, ez minimum elvárható lett volna bárkitől, hogy nem ilyed meg. Sőt tulajdonképpen az rendőri utasításnak is ellenszegült.

2. Menekülteket filmezett, minden bizonnyal az engedélyük nélkül, és tarvezte ennek a filmnek közzétételét is. Ezzel minden bizonnyal személyiségi jogokat sértett meg. Mivel az "áldozatok" nem rendelkeznek semmilyen személyes okmánnyal, így panaszt emelni vagy perelni sem tudnak, ami méginkább kiszolgáltatottá teszi őket. Egy így egy minősített eset.

3. Sajtós igazolványt sm viselt szemmel láthatóan, így a menekülő joggal hihették akár a hatóság civilruhás ügynökének is. Ez felfogható annak, hogy hatósági személynek kiadva tette meg.

4. Rúgása egyértleműen térdre ment, célja pedig a lehető legnagyobb sérülés okozása volt. A térdszalagszakadás súlyos dolog, minimum 6 hónap a lábadozási idő. A bestiális kegyetlenség megáll. A ládozás alatt a Magyar Államnak kellett volna fizetni a család ellátását, ami jelenleg 4800 fő/nap. A kislány 7 tagú családjával számolva ez 180 napra 6048000. Ha a vádlott nem tud fizetni, el kell árverezni ingóságait. A bíróság eseti jelleggel elrendelheti. hogy a vádlott adja át házát a sértettnek térítésmentesen, ennek költségeit a vádlott fizeti.

5. Gyereket rúgott fel, így az erőszak kiskorú sérelmére történt, így az a minimum, hogy gyermekei felügyeletét elveszíti örökre. Mivel minősített esetről van szó, a gyerekei automatikus kényszertávoltartási végzést kapnak, vagyis semilyen módon nem érintkezhetnek anyjukkal a továbbiakban. A végzés legkorábban a gyermekek nagykorúságának elérésekor felülvizsgálható.

6. Büntetését a legszigorúbb fokozatban kell letöltenie, mivel a női börtön alkalmazása egyértelmű diszkrimináció, így egy nemsemleges fegyházban.

Rezesova 9 évet kapott. Ez egy rendkívül gyenge büntetés lenne.

bandiras2 2015.09.14. 14:23:58

@ööö...aaa...:
m.kuruc.info/r/6/148278/
tudom hogy a magadfajta nem szivleli a kurucokat, de megkerlek ez esetben tegyel kivetelt, olvasd el a cikket. forrast is linkeltek, tobb fenykeppel.
tudom a magamfajta nem olyan intelogens hogy erre rajojjpn, de nem en talaltam ki es nem is a kurucok. ok is csak talaltak. szerencsere mas sokkal okosabbak megtalaltak nekunk.
meg egy kerdesem lenne, legyszoves vilagosits fel a kovetkezokrol:
vam ugye a moszlimoknak egy bizonyos velemenye a szivarvanyos suerelemrol. van velemenyuk a holokauszt centrikus vilagkeprol. van tovabba velemenyuk az europai ertekekrol(google: sharia for europe, no go zone-france -brittain -germany)
na most a kerdes: mi a lopikulaert jo nektek hogy ezek millioszam a nyakunkra jonnek? ertem en hogy neked meg a magadfajtanak van hova menned, de azt is vedd figyelembe, hogyha a gep leszall a ben gurion repteren akkor mar nyomjak is a kezedbe a behivot. az egyenloseg neveben lanyodnak is.

inebhedj - szerintem 2021.01.22. 13:05:59

@igazi Ténytár:
@ööö...aaa...:

Ugye mennyire megváltozott azóta a világ, mióta elszaporodott a féknyúz, a forradalmi jogérzék, a lakossági bíráskodás, stb: ott van mindjárt a BLM?

Mondtam én (illetve Dr. Josef Paul Schimmerwagens-Fürtz, a neves tibeti onkológus), hogy csírájában kell elfojtani...
süti beállítások módosítása